Shop menü

COMBOS HARDVERT KAPOTT AZ ASUS NUC 14 PERFORMANCE

Kompakt kivitelben kínál nagy teljesítményt az ASUS új aprósága, amire még egy Thunderbolt 4-es port is került.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Combos hardvert kapott az ASUS NuC 14 Performance

Az Intel még tavaly adta át a stafétabotot az ASUS-nak, hiszen a vállalat kihátrált a NUC sorozat mögül, így most már az ASUS csapatának feladata, hogy új termékeket fejlesszenek és ezekhez a terméktámogatást is biztosítaniuk kell. Az ASUS a jelek szerint jó gazdája a NUC sorozatnak, hiszen már több újdonsággal is előrukkoltak, a legfrissebb széria a NUC 14 Performance nevet viseli, és lényegében a RoG NUC sallangmentes, egyszerű dizájnnal érkező változatának tekinthető, ami ráadásul szélesebb hardverkínálattal érhető el.

Galéria megnyitása

A csúcsok csúcsán egy Meteor Lake sorozatú SoC egység található, ami a Core ultra 9 185H típusjelzést viseli, mellé egy GeForce RTX 4070-es asztali videokártyát kérhetünk, így igencsak ütőképes és kompakt gamer PC-re tehetünk szert. A felhozatalban persze egy Core Ultra 7 155H típusú processzor és egy GeForce RTX 4060-as asztali videokártya is jelen van, ezek is kellően ütőképes teljesítményt nyújtanak, ráadásul olcsóbban, igaz, a konkrét árazásról hírünk írásakor még nincs hír. Aki nem szeretne dGPU-t, azaz videokártyát a rendszerbe, a NuC 14 Performance sorozat helyett választhatja a NUC 14 Pro+ szériát, ahol a Core Ultra 9 185H processzor mellé nem jár videokártya, így az Arc sorozatú iGPU-ban rejlő lehetőségeket tudjuk csak kamatoztatni, igaz, portok terén elég nagy a különbség a két széria között, de ez már egy másik történet.

Maga az ASUS NUC 14 Performance egy viszonylag kompakt, mindössze 270 milliméter széles, 180 milliméter mély és 50 milliméter magas ház formájában érkezik, ami vízszintes és függőleges pozícióban egyaránt használható. A mindössze 800 grammos ház a fentebb említett CPU és GPU opciókon felül maximum 64 GB-nyi DDR5-ös So-DIMM memóriával is felszerelhető, természetesen kétcsatornás kivitelben, azaz két memóriafoglalat áll rendelkezésre. Az M.2-es PCIe SSD kártyákat egy M.2-2280-as slot várja, ami PCI Express 4.0 x4-es csatolófelülettel dolgozhat. A vezetékes és a vezeték nélküli kommunikációt sorrendben egy 2,5 GbE LAN vezérlő, valamint egy Wi-Fi 6E és Bluetooth 5.3 támogatással ellátott kártya biztosítja.

Galéria megnyitása

A csatlakozók között találunk egy Thunderbolt 4-es portot, ami USB4 40 Gbps-os portként is funkcionál, de ezzel egy időben DisplayPort Alternate Mode támogatás is rendelkezésre áll, azaz DisplayPort 1.4-es videó kimenetként is használhatjuk. Kapunk még két darab USB 3.2 Gen2 Type-A portot, amelyek 10 Gbps-os adatátviteli sávszélességgel dolgoznak, de van mellettük egy SD Express memóriakártya-olvasó, illetve egy headset csatlakozó is. A hátoldalra két darab DisplayPort 1.4-es csatlakozó, egy HDMI 2.1-es videó kimenet, az említett Thunderbolt 4-es port, két USB 2.0-s csatlakozó, valamint két USB 3.2 Gen2 Type-A port került.

A 330 W-os külső tápadapterrel érkező NUC 14 Performance várhatóan rövidesen elérhető lesz kereskedelmi forgalomban, arról azonban nem esett szó, pontosan mennyibe kerül majd az újdonság. A várakozások alapján 2200 és 2500 dollár közötti árról lehet szó, felszereltségtől függően.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére