A jelek szerint sokan látnak fantáziát abban, hogy riválist készítsenek a Google Chromcast-jének, ami többek között arra jó, hogy a HDMI videó bemenettel ellátott megjelenítőkre bármilyen WiFi-képes eszközről tartalmakat továbbítsunk. A Microsoft nemrégiben bemutatta saját megoldását a témában, ami korlátozottabb felhasználást tesz lehetővé, mint a Google megoldása, hiszen Miracast támogatáshoz kötött a működése – no meg jóval drágább is, mint a Chromecast.
A Mozilla a jelek szerint teljesen más úton indult el, mikor szakemberei megtervezték a Matchstick névre hallgató HDMI adaptert, ugyanis az újdonság egy jobb és nyíltabb megoldás a HDMI stickek piacán, mint a Chromecast. További előny, hogy a Matchstick ára mind a Google Chromecast-hez, mind pedig a Microsoft Wireless Display Adapterhez képest sokkal kedvezőbb, hiszen a termékért csak 25 dollárt kérnek el. Az új eszköz WiFi kapcsolaton keresztül kapcsolódik a különböző konfigurációkhoz, ahogy a Chromecast is.
A Matchstick fejlesztőcsapat a Chromecast-et anno ígéretes terméknek tartotta, de csalódottak voltak limitáltsága miatt, így elkészítették saját megoldásukat, amely Firefox OS-t futtat, nyílt fejlesztői szoftverkörnyezet jár hozzá, és gyorsabb rendszerprocesszort, valamint több rendszermemóriát is tartalmaz. A Kickstarteren található oldal szerint a nyílt HDMI stick ezzel együtt sokkal jobb videó-lejátszási gyorsítótárat kínál, sőt, egyedi overlay-ek alkalmazását is lehetővé teszi az élő videókon vagy éppen a streameken.
A Matchstick már teljesen működőképes állapotban van, gyártásának felfuttatása pedig a következő egy-két hónapban várható. A fejlesztőcsapat reménykedik benne, hogy a kész termék még karácsony előtt elérhetővé válik kereskedelmi forgalomban, igaz, a nagyon szűk időkeret miatt inkább 2015 első néhány hónapjában várható, hogy szélesebb körben is elérhető lesz.
Induláskor a Matchstick több kész alkalmazást is kínál, amelyek között a Netflix, az HBO Go, a Pandora, az ESPN, és az ABC app egyaránt jelen lesz, de ezeken kívül egyéb appok közül is lehet majd válogatni. Az biztos, hogy a fejlesztőktől minél több alkalmazást kér a csapat, sőt, a siker érdekében egy fejlesztői oldalt is elindítottak, amelyen minden megtalálható ahhoz, hogy a Matchstick-hez appokat lehessen készíteni. Azok a fejlesztők, akik komolyan gondolják a munkát, ingyenes Matchstick-et is igényelhetnek. További jó hír, hogy a meglévő Chromecast appok átültetése Firefox OS-re nem tart tovább egy óránál.


































