Az ECS a CES 2017-re időzítette legfrissebb apró asztali számítógépeinek bemutatóját, amelyek mindannyian a Liva Z sorozatot erősítik. Az apróságok az ultrakompakt asztali számítógépek táborát erősítik, azaz az UCFF kategóriába tartoznak, felszereltségük azonban így is egész jó, ugyanis az ECS mérnökei sok-sok extrát pakoltak házaikba.

ECS Liva Z

Platform terén alapvetően kétféle irányt különböztethetünk meg. Az átlagfelhasználóknak szánt Liva Z, illetve az ipari környezetben is helytálló Liva ZE modellek Apollo Lake SoC egység köré épülnek, míg a Liva Z Plus esetében már a legújabb Kaby Lake-U sorozatú processzor fogható munkára. A platformbeli különbségek miatt előbbi modellek DDR3L memóriamodulokat, míg a Liva Z Plus már DDR4-es memóriamodulokat fogad.

ECS Liva Z Plus

Az új, 4K-s tartalmak kódolását és dekódolását is kiválóan támogató iGPU szintén a Liva Z Plus kiváltsága marad, GbE portok terén pedig mindegyik újdonság két csatlakozóval büszkélkedik. Az új asztali PC-k egy 32 vagy 64 GB-os eMMC alapú tárhelyet kapnak, valamint M.2-2240-es bővítőhely is van rajtuk, ami a Liva Z Plus esetében PCIe és SATA, a többieknél pedig csak SATA SSD kártyát fogad. Extra, hogy az ipari Liva ZE a magasabb ház jóvoltából egy 2,5 hüvelykes SATA meghajtót is el tud szállásolni. A további különbségekről az alábbi táblázat ad képet:

Galéria megnyitása

USB 3.0-s portok, illetve USB-C csatlakozó mindegyik példányon van, a VESA 75/100 támogatás jóvoltából mindannyian felszerelhetőek monitor hátuljára, falra vagy éppen asztal alá. A Liva ZE esetében érdemes kiemelni, hogy a SoC passzív hűtéssel dolgozik, a ház oldalain pedig összesen 4 darab COM port áll rendelkezésre, így a termék kiválóan alkalmas ipari felhasználásra is.

ECS Liva ZE

A Liva Z sorozat új tagjai rövidesen megjelenhetnek kereskedelmi forgalomban, az azonban egyelőre nem derült ki, hogy pontosan mennyibe kerülnek majd.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

0 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!

Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!

Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.
Vissza az oldal tetejére