CES 2012: IVY BRIDGE CPU, MŰKÖDŐ DX11 TÁMOGATÁSSAL

Az Intel sajtótájékoztatóján meglepődve tapasztalták a résztvevők, hogy a gyártó illetékesei egy videó segítségével bizonyították azt, hogy az Ivy Bridge processzor integrált videó vezérlője képes DirectX 11-es játékok futtatására, azaz kínál DirectX 11-es támogatást és az valóban működik is.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
2012. jan. 11. 10:30
CES 2012: Ivy Bridge CPU, működő DX11 támogatással

Az Intel sajtótájékoztatóján meglepődve tapasztalták a résztvevők, hogy a gyártó illetékesei egy videó segítségével bizonyították azt, hogy az Ivy Bridge processzor integrált videó vezérlője képes DirectX 11-es játékok futtatására, azaz kínál DirectX 11-es támogatást és az valóban működik is.

Galéria megnyitása

A résztvevők kissé csodálkoztak az eseten, ám most végre alkalom nyílt a dolgok tisztába tételére. A kínos malőrre a hivatalos magyarázat az volt, hogy az élő bemutatóra nem sikerült időben felkészülni, ugyanis túl későn nyílt lehetőség arra, hogy az Ivy Bridge DX11-es képességeit élőben is bemutassák, így a szükséges konfigurálásra már nem jutott idő. Ennek ellenére az Intel illetékesei váltig állították, hogy a DX11-es támogatás tényleg működik, a kínos incidens okát csak és kizárólag az időhiányban kell keresni.

Galéria megnyitása

Az AnandTech-es Anand Lal Shimpi mindenképpen bizonyítékot szeretett volna látni a működő DirectX 11-es támogatásra, így elérte, hogy az Intel illetékesei bemutassák neki, hogy miként fut az F1 2011 DirectX 11 módban a mérnöki tesztpéldány státuszban lévő Ivy Bridge processzorral szerelt rendszeren.

Galéria megnyitása

A notebook konfiguráció egyébként egy 2,5 GHz-es órajelen ketyegő Ivy Bridge processzort, valamint 4 GB-nyi rendszermemóriát tartalmazott, a videó vezérlő szerepét pedig egy Intel HD Graphics 4000-es sorozatú IGP töltötte be. A próbáról szerencsére videó is készült, ami az alábbiakban tekinthető meg:

 

Ahogy az látható, valóban úgy néz ki, hogy a DirectX 11-es támogatás hibátlanul működik. Mondjuk a videó végén  az eszközkezelőt nem sikerült lefilmezni, de annyi baj legyen. Talán ennek a videó vezérlőnek a driverére jobban figyel majd az Intel, mint az új Atoméra (ami rémesen sokat csúszik).

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

7 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
langward
langward
2012. jan. 12. 7:46
#6

Vállalati szférába mégis minek kellene dedikált GPU? Mire nem elég ott az Intel megoldása? Ha van értelmes válaszod akkor írd meg!

Terror
Terror
2012. jan. 12. 22:23

Miért, a piac csak a vállalati szférából áll? Amúgy igen, oda is kell, mert a csodás Intel igp már attól összecsinálja magát, ha scrollozom excelben.

Terror
Terror
2012. jan. 11. 20:17
#5

Ezek után felvetődik bennem a kérdés, hogy az Intel mirefel akarja annyira kinyírni a diszkrét vga-t a mobil piacon, ha egyszer ők maguk semmit nem tudnak mutatni a témában. Az szép, hogy most tele a padlás Intel cpu-s, AMD vagy nVidia gpu-s mobil cuccokkal, de a következő lépés mi lesz? Van kép, lehet örülni, minden másra meg felejtős?

_DiEGO_
_DiEGO_
2012. jan. 11. 18:35
#4

[bold]LGx - 2012-01-11 11:53:181

nem győztek meg :D [/bold]

Nem is az a cél , hanem a DX11 már műxik xD ez már hatalmas nagy lépésnek számít xD

józsef m. +1

szánalmas , felbontás : 1024x768

jozsefm
jozsefm
2012. jan. 11. 13:22
#3

:O:@

Na ne vicceljenek, ezzel menni a CES-re. Ez a falusi nyugdíjasklub délutáni matinéjébe is harmatos!:@

gab78
gab78
2012. jan. 11. 12:14
#2

Elvileg másfélszer gyorsabb a HD3000-es grafikánál. A videó alapján mindenképpen jobbnak tűnik, HD3000-en láttam DIRT3-at, automatikus beállítás mellett is szaggatott mint a fene, ez legalább szép egyenletesen futott. Reméljük, hogy az Intelnél összekapják magukat és normális drivereket fognak írni, főképp mert Ivy Bridge-es prockót akarok majd venni! :P

LGx
LGx
2012. jan. 11. 11:53
#1

nem győztek meg :D

Vissza az oldal tetejére