Az Arctic három új processzorhűtőt mutatott be, de ezzel együtt a Cooler Master standján is láthattunk egy igazi különlegességet.

Új processzorhűtők az Arctic műhelyéből

A CES alkalmával a vállalat első körben két, egymásra rendkívül hasonlító processzorhűtőt mutatott be, amelyek közül az egyik a Freezer i30-as, a másik pedig a Frezer A30-as típusjelzést viseli. Mindkét modell torony formátummal érkezik és mindketten 320W-os TDP-ig képesek hatékony hűtést biztosítani, egyszóval tuning alkalmával sem vallanak szégyent.

A processzorhűtők 4 darab, egyenként 8 milliméteres átmérővel rendelkező, rézből készült hőcsövet alkalmaznak, amelyek közvetlenül érintkeznek az adott processzor felületével annak érdekében, hogy a hőátadás a lehető leghatékonyabban történjen. Az alumínium hűtőbordákból álló hűtőtömb előtt egy 120 milliméteres, PWM támogatással is ellátott légkeverő helyezkedik el, amelynek rögzítésénél gumilábakat alkalmaztak, így a ventilátor motorja által keltett rezgések nagy része nem kerül át a processzorhűtőre és ezáltal konfigurációnk egyéb komponenseire sem.

A két újdonsághoz jár egy-egy 0,5 grammos Arctic MX-4-es hővezető paszta is. A két termék között egyetlen komoly különbséget találunk: az I30-as változat csak az Intel LGA-1155/1156/2011-es processzorfoglalataihoz passzol, az A30-as példányt pedig csak Socket AM2/AM2+/AM3/AM3+ processzorfoglalatokra szerelhetjük fel. Utóbbiak alapján az „I” jelölés az Intel processzorok, az „A” jelölés az AMD processzorok támogatását takarja.

A fent említett processzorhűtők mellett az Alpine 64 Plus is bemutatkozott, amely a költséghatékony megoldások piacán próbál majd labdába rúgni. A szóban forgó CPU hűtő 115 x 98 x 70 milliméteres mérettel rendelkezik, súlya pedig nem több, mint 430 gramm. Az alumínium hűtőtömbbel ellátott újdonság egy 92 milliméteres átmérőjű, FDB (Fluid Dynamic Bearing) csapágyazással ellátott ventilátort alkalmaz, ami a rendszer pillanatnyi terheltségétől függően a percenkénti 600-as és 2000-es közötti fordulatszám-tartományban üzemel. A kompakt CPU hűtő az AMD Socket 939/AM2/AM2+/AM3/AM3 és FM1-es processzoraihoz alkalmazható.

A hat év garanciával érkező újdonság talpazatán gyárilag felvitt MX-4-es hővezető paszta gondoskodik a lehető legjobb hőátadásról. Az Arctic Alpine 64 Plus várhatóan február 20-án kerül forgalomba, ajánlott végfelhasználói ára pedig 11,27 euró lesz.

Innovatív processzorhűtőt mutatott be a Cooler Master

A vállalat standján egy meglehetősen különleges terméket vehettünk szemügyre, ami a TPC 812-es típusjelzést viseli. Első ránézésre ez a processzorhűtő is csak egy átlagos, torony formátumú, hőcsövekkel gazdagon felvértezett megoldásnak tűnik, ám a látszat ezúttal csal: a fotókon bizony egy innovatív különlegességet látunk.

A TPC 812 egyrészt hat darab, rézből készült hőcsövet alkalmaz, amelyek indirekt módon kerülnek kapcsolatba az adott processzor felületével, azaz egy réz talpazaton keresztül veszik át a CPU által termelt hőt.

 

A réz talpazat felett magát a hőkamrás (Vapor Chamber) elven működő különlegességet láthatjuk, amelytől két darab vékony oszlop indul el felfelé – ezek egészen a hűtő tetejéig futnak fel, közben az általuk szállított hőt átadják az alumínium lamelláknak. A rendszer egy 120 milliméteres ventilátorral érkezik és 240W-os TDP-ig alkalmazható.

A TPC 812 várhatóan 100 dollár körüli ajánlott végfelhasználói áron kerülhet majd forgalomba és a belépőszintű folyadékhűtő rendszerekkel szemben kínál majd alternatívát a felhasználók számára.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

12 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
uristen
uristen
2012. jan. 16. 7:56
#11

Ha mar felhoztad, lehet varnod kene a 2011-el, szerintem sokkal tobbet tud, mint az 1155. persze dragabb is, de idovel...

suminor
suminor
2012. jan. 15. 16:43
#10

Honnan lehet szerezni lga 775 ös processzorhűtőhöz lga 1155 ös (intel i5 ös proci) felfogató elemeket? ( Thermaltake Duorb hoz kéne) Mert a majd megjelenő lga 2011 es foglalathoz gyártanak átalakítót, de 1155 ösre valót nem találok. Valaki tudja honnan lehet szerezni ilyet?

yodamester10
yodamester10
2012. jan. 15. 9:01
#9

Nekem ilyen van,13 ezerért:http://upload.hardver-teszt.hu/imgs/news/2011/1443/be-quiet-dark-rock-advanced.jpg

Core i7 870-et hangtalanul hűti,900-as fordulaton 31 fokos.

seresj
seresj
2012. jan. 15. 8:33
#8

CyberPunk666: 11-12k körül inkább Corsair A70 :)

_DiEGO_
_DiEGO_
2012. jan. 15. 0:07
#7

Még annyit , hogy a mellékelt kiegészítőkkel már akármerre elforgathatjuk a A30 hűtőegységet az alaplapon :)

http://noob.hu/2012/01/15/amdkeretek.jpg

jozsefm
jozsefm
2012. jan. 15. 8:29

No ez legalább valóban hasznos, és nem kell hozzá nagy fantázia,hangzatos innováció nem is értem miért nem általános ez az egyszerű és nagyon hasznos kis kiegészítő.:S

_DiEGO_
_DiEGO_
2012. jan. 14. 23:42
#6

ocsabi - 2012-01-14 14:29:07

A műanyag burkolat csak egy légáramlásmegvezető ... maga a venti a már jól megszokott gumibakokon van erre felfogatva s a keret a tömbre ... :$ és ezáltal ha netán pár év múlva zajossá válna venti - cserélhető .

http://www.arctic.ac/fileadmin/arctic/website/images/arctic-cooling.gif

http://www.arctic.ac/p/uploads/content_pic/A30_i30_Rubber.gif

CyberPunk666
CyberPunk666
2012. jan. 14. 22:20
#5

Nekem egy arctic cooling freezer 13 pro van.

Tökéletesen elégedett vagyok a hangjával, a teljesítményével és az ehhez viszonyítva pofátlanul alacsony árával. Napi szinten több, mint 12-16 órát megy a gép és mégsem lett hangja még... Nem úgy a táp ventilátornak -.-

Szóval ha valami nagy gebasz nem történik, akkor a következő cpu hűtőm is ac lesz, és bátran ajánlom mindenkinek, és aktívan építem befele az ismerősöknek összerakott gépekbe.

a CM hűtő 100 dollár meg nevetséges. Az ac freezer 13 pro teljesen halk, semmi hangja, és tökéletesen lehűti a procit. kb valami 6-7k hufért vettem újonnan. Most valami furcsa ok miatt felment 11k-ra, de még így messze a legjobb vétel.

fabricio24
fabricio24
2012. jan. 14. 20:49
#4

lerágott csont lesz lassan ez a fajta felépítésű,konstrukciójú hűtő bárki gyártja...

Emberfej
Emberfej
2012. jan. 14. 15:14
#3

ocsabi

Ha jól látom az első csavarok ott vannak ahol a szabvány lyukak szoktak lenni a ventiken, szerintem cserélhető.

Viszont a bordát az alaplap túloldaláról kell felcsavarozni ami miatt ki kell venni az alaplapot ha nincs a házon szerelőlyuk.

Vapor chambert nem értem miért erőltetik, közvetlenül érintkező hőcsövekkel ugyanaz a teljesítmény elérhető ráadásul olcsóbban.

Zack( ro)
Zack( ro)
2012. jan. 14. 14:42
#2

Mi az innovativ a CM cooler-eben?

Az artic semmi innovatizalas nelkul elment 320W TDP ez meg innovatizalva van es "csak" 240W kepes lehutteni.

Hyppo
Hyppo
2012. jan. 14. 14:38
#1

CM hűtő rendesen túl lesz árazva 24 rugó körüli árával...

Vissza az oldal tetejére