A GeForce RTX 3080 Ti érkezését már elég régóta várja a piac, ám az eddigi információk alapján több csúszást is elszenvedett a termék, viszont már látszik a fény az alagút végén: a legutóbbi pletykák szerint május folyamán teheti tiszteletét a piacon. És most már tényleg megjelenhet, ugyanis a friss videokártyák kiszállítása a jelek alapján már megkezdődött.

Galéria megnyitása

Erről egy „Lok LOK” becenév alatt tevékenykedő Facebook felhasználó adott hírt a minap, méghozzá néhány fotó formájában. A képeken egy nagy raklapnyi GeForce RTX 3080 Ti videokártya látható, természetesen alaposan becsomagolva, ahogy a szállítás során szükséges, és a szállítmány adatait sem takarták ki. Ezek alapján úgy tűnik, az új modell szállítása már megindult a disztribútorok felé, azaz tényleg nem lehet messze a termék rajtja.

Az is megerősítést nyert, hogy a legutóbbi pletykáknak megfelelően 12 GB-nyi VRAM lesz az újdonság fedélzetén, ami 384-bites memória-adatsínhez kapcsolódhat. Ezzel lényegében a GeForce RTX 3090 memóriakapacitásának felét kapja meg az új modell, az viszont egyelőre még rejtély, hogy a GA102-es GPU pontosan milyen „felszereltséggel” rendelkezik majd, hiszen a CUDA magok száma biztos forrásból egyelőre nem tudható. A GeForce RTX 3080 Ti eredetileg a Radeon RX 6900 XT ellen érkezett volna, hamarosan azonban tényleg hódító útjára indulhat a piacon. A lenti fotókon látható szállítmány egyébként GeForce GT 710-es és Radeon RX 580-as videokártyákat is tartalmazott.

Galéria megnyitása

Ezzel egy időben természetesen az AMD sem tétlenkedik: a vállalat válogatott GPU-kat bocsát a partnerek rendelkezésére a NAVI 21 XTX GPU formájában, amelyeknek köszönhetően extrém magas GPU órajeleket alkalmazó modellek készülhetnek. A PowerColor és az ASRock már be is mutatott egy-egy ilyen modellt, ezek nagyjából 10%-kal lehetnek gyorsabbak a referencia példányoknál.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

14 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
tomchee
tomchee
2021. ápr. 20. 19:54
#8

Retailerekhez egysem jut el, ha mégis azpk úgy is vissza tartják, h maguk bányásszanak velük :'D

Berserker
Berserker
2021. ápr. 20. 15:23
#7

5 éves vga-kat lehet kapni emberi pénzért. Azért ez elég szégyen.... abszolút nem éri meg pc-t venni, inkább ps vagy xbox.

predike07
predike07
2021. ápr. 20. 21:09

@Wizzard Vannak akiknek 1 millió nem pénz még odahaza se. Bár nem tudom elképzelni se, hogy ennyit kiadjak csak 1 alkatrészért még akkor se ha tellik rá.

Bele se merek gondolni, hogy utoljára mennyiért vettem kártyát amit évekig használtam. Szerintem most a kártya venillátora se jönne ki belőle.

mtrx220
mtrx220
2021. ápr. 20. 15:12
#6

Igazából nem nagy kunszt kitalálni, miért nem jutnak el csak a bányáig a kareszok: Kínában készülnek. A bányászfarmok túlnyomó többsége Kínában van. Ennyi. Ez az igazi kereskedelmi világháború, nem a Huawei csesztetése...

Huawei bojkott? Kelet vs Nyugat? Koronavírus? cöhh... Kína megrándította a vállát: ok, akkor a kriptovaluta most elszáll! Kezdésnek...

Játsszunk ki nevet a végén-t. Megoldjuk mi a Nyugat nélkül is. Hardverpiac már saját, autópiac már saját, mobilpiac már saját. Social Media-t meg kenjétek a hajatokra, abból is van saját. Ha-ha-ha!

Lacilacilaci
Lacilacilaci
2021. ápr. 20. 15:01
#5

Mindeközben 1050-nel szerelt gépek reklámait kezdi bedobálni nekem a Gugli.

Mark29
Mark29
2021. ápr. 20. 14:52
#4

Még meg sem érkeztek szerintem már most megvan melyik bányásznak megy egy évre előre az összes. Azért néha egy egy zacskoval majd küldenek a webshopokba is 5x ös áron.

Mosdatlan_falusi
Mosdatlan_falusi
2021. ápr. 20. 14:07
#3

Az egész raklap egyetlen helyre megy, és az nem egy webshop.

thedeveloper
thedeveloper
2021. ápr. 20. 13:54
#2

Célegyenesben a Geforce RTX 3080 TI?: Nem

Trolltaxi
Trolltaxi
2021. ápr. 20. 13:52
#1

Miért lehet ez kinn a napfényben? 

Lent van a helye a bányában, ahogy az elmúlt másfél év minden új kártyájának!

darazszsolt
darazszsolt
2021. ápr. 20. 14:41

@WazheadBoci__  "Soha többé nem fogod látni a napot! Hahahahahaha" ...  kacagott a főgonosz.

Vissza az oldal tetejére