CEBIT: AZ MSI HETES SOROZATÚ ALAPLAPJAI

Az MSI a CeBIT alkalmával bemutatta hetes sorozatú alaplapjainak nagy részét, ezeket az alábbi néhány soron keresztül szedjük csokorba. A deszkák között H77-es és Z77-es példányok egyaránt jelen vannak, igaz, utóbbiak vannak többségben.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
2012. márc. 10. 15:15
CeBIT: az MSI hetes sorozatú alaplapjai

Az MSI a CeBIT alkalmával bemutatta hetes sorozatú alaplapjainak nagy részét, ezeket az alábbi néhány soron keresztül szedjük csokorba. A deszkák között H77-es és Z77-es példányok egyaránt jelen vannak, igaz, utóbbiak vannak többségben.

Galéria megnyitása

Alaplapok Z77-es lapkakészlettel

A Z77-es mezőnyben egyelőre öt különböző modellt találunk. Az egyes alaplapok mellett egy kis információs táblán láthatóak a specifikációk, de annak érdekében, hogy ezeket könnyebb legyen áttekinteni, készítettünk egy összefoglaló táblázatot is, ami lentebb látható.

Az új alaplapok Military Class III-as komponensek felhasználásával készültek, amelyek mind megfelelnek a MIL-STD-810G szabvány követelményeinek, azaz alkalmazhatóak akár a hadiparba szánt eszközökben is. A komponenseknek külsős tesztlaborok megpróbáltatásain kellett helytállniuk: a tesztekben extrém hőmérsékletnek, párának, nyomásnak, rázkódásnak és leejtésnek kellett ellenállniuk a komponenseknek. A komponensek extrém strapabírósága garantálja a maximális minőséget, a hosszú élettartamot és a megfelelő stabilitást. Az új alaplapok mindegyike támogatja a PCI Express 3.0-s szabványt, persze csak akkor, ha Ivy Bridge processzort pakolunk az LGA-1155-ös CPU foglalatba. Közös tulajdonság még az OC Genie II technológia és az UEFI BIOS jelenléte: előbbivel hatékonyan és egyszerűen tuningolhatjuk a rendszert, míg utóbbi grafikus, egértámogatással is ellátott kezelőfelülettel áll a felhasználók rendelkezésére.

Az alábbiakban a Z77-es mezőnyt vehetjük szemügyre.

Galéria megnyitása

Az említett táblázatot sem spóroltuk le, amelyben az új alaplapok eddig napvilágot látott specifikációi szerepelnek.

Galéria megnyitása

Apró érdekesség, hogy időközben érkezett egy fotó a Z77A-GD80-as modell hátlapi kivezetéseiről, amelyről kiderül, hogy a deszkán bizony Thunderbolt port is lesz. Ez a port úgy néz ki, mint egy mini DisplayPort.

Galéria megnyitása

A korábbi hírek alapján, amelyek arról szóltak, hogy az Intel idén a Thunderbolt szabványt minden eddiginél nagyobb lendülettel kívánja majd népszerűsíteni, nem meglepő, hogy a felszereltebb Z77-es alaplapokon találkozhatunk Thunderbolt porttal.

A Z77-es lapkakészletre épülő modelleken kívül két egyéb újdonságot is láthattunk a vállalat standján. Az egyik alaplap az Intel B75 Express, míg a másik az Intel H77 Express lapkakészlete köré épül. Ezeknél a példányoknál már csak DDR3-1600 MHz-es memória modulokat használhatunk és az SLI támogatásról is le kell mondanunk. 

Az újdonságok specifikációit az alábbi táblázat foglalja össze.

Galéria megnyitása

A friss alaplapok esetében a várható ajánlott végfelhasználói ár nem ismert, de erről hamarosan lehull a lepel, csak úgy, mint a Z77-es alaplapok esetében. Közel van már a megjelenés várható időpontja.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

15 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Kobaljov
Kobaljov
2012. márc. 11. 22:47
#15

Közben megnéztem, úgy tűnik nem az elnevezésben, hanem a csillagok számában van 3-5-ös szintezés a Military Class III-on belül, pl. a processzoraljzat környékén érhető tetten a különbség

_DiEGO_
_DiEGO_
2012. márc. 11. 22:14
#14

Mint írtam: [italic]fotón legalábbis nem egy mutatós darabok .

[/italic]

sgtyork - 2012-03-11 19:55:14

Persze felöltöztetve már nem is látszik majdnem a lap :) olyan mint a csajok menyasszonyi ruhában - már mind szép :D

Kobaljov
Kobaljov
2012. márc. 11. 20:56
#13

Az összehasonlításból kimaradt, hogy a különböző Z77 változatok Military Class besorolásai (a felhasznált alkatrészek) között is különbség van, a III-astól az V-ig (egyre drágábban) vannak a szintek emlékeim szerint

sgtyork
sgtyork
2012. márc. 11. 19:55
#12

Diego: Nekem a kedvenc színem a kék fehér fekete. Szerintem egy szépen kialakított házban nagyon jól tud ez a fajta színvilág kinézni. pl: [LINK] :)

lorddiablo
lorddiablo
2012. márc. 11. 13:10
#11

Van itt a sötétbarna festéken és a kék műanyagon kívül fekete is, de ezen nem veszünk össze. A két szín szerintem elég jól passzol egymáshoz, nem úgy, mint pl. a Foxconn fehér-kék-sárga kombója. A legundorítóbb lapokat szerintem az Intel készíti, sok közülük zöld nyákon van, kék-fekete memóriafoglalattal, ráadásul az áramköri elemek csak rá vannak hányva a deszkára. A giga is érdekes pl. a piros USB2-es csatlakozóival... Eddig mindegyik fekete volt, a 3-as lett kék, erre a 2-est is színezik... Szóval az MSI - bár ez mindenkinek az egyéni véleménye - egész tetszetős lapokat készít, ráadásul egész sűrűn frissítik a drivereket, jó a terméktámogatás. A külső márpedig számít, mert egy gépépítésnél sok a hasonló tudású lap. Ilyenkor a márkahűség illetve a megjelenés dönt.

zvigh
zvigh
2012. márc. 11. 11:39
#10

Ez van, ha megfigyeltétek az LGA1156 felbukkanása óta minden gyártó undorító színezést használ, számomra talán legggusztustalanabb az ASUS világoskékje. Tudom nem a színtől lesz jó egy alaplap, de ennyi erővel lehetnének szépek is. Mondjuk számomra ezek az MSI-k még a tűrhetőbb fajták.

_DiEGO_
_DiEGO_
2012. márc. 11. 9:58
#9

Barna - kék mind , kinézete 3/10 ... mivan elmentek MSI-nél otthonról =( :$

vagy csak kékből van sok raktáron ... fotón legalábbis nem egy mutatós darabok .

Balucsek
Balucsek
2012. márc. 10. 21:55
#8

A GD65 és GD80-on van egy talán krómozott hőcső csak nagyon beleolvad a lap fekete alapszínébe. De amúgy fölöslegesnek tartom a hőcsövet egy megfelelően kialakított hűtés esetén. Ha normálisan van tervezve a hűtés hiába szállítja át egyik bordáról a másikra a hőt mindkettő hasonlóan meleg...

zvigh
zvigh
2012. márc. 10. 21:23
#7

Hőcsövek, ilyesmi? A felsőkategóriás lapokra gondolok. Vagy a Z77 nem is melegszik már annyira, tuning alatt se, hogy szükség legyen rájuk?

Balucsek
Balucsek
2012. márc. 10. 18:23
#6

A táblában a PCIe 3.0-áknál mindenhol lemaradt egy 1-es x16 az az x6. De legalább x8...

Am a ZH77A-G43-ról jut eszemben, hogy 2 hét múlva zh... Olyan kellemetlen érzéssel tölt el ez a név... :D

Destructo
Destructo
2012. márc. 10. 17:41
#5

Nemsemmi :D

atti2010
atti2010
2012. márc. 10. 16:21
#4

**lorddiablo**Ezt a reklámot az MSI nem fizette ki nekem..

Az meglehet viszont igazad van, messziről latszik hogy Tantál kondikat használnak amik jóval jobb karakterisztikával bírnak nem csak extrém környezetben, a tüskéket sokkal jobban simítják mint a metál.

lorddiablo
lorddiablo
2012. márc. 10. 16:04
#3

DogTheDog:

Azért a military class nem csak egy felirat. Ha az lenne, akkor más gyártók is nyomatnák. Ahogy pl. Gigának, ASRock-nak vannak olyan lapjai, amik tartósabb alkatrészekből épülnek fel, az MSI-nek a tartós megoldásaira rányomják a military class logót. Megnéztem a terhelési körülményeket, nem olyan nagyon extrémek. Inkább arról árulkodnak, hogy szélsőséges időjárási viszonyok közt is kifogástalanul üzemelnek (nem úgy, mint az iPhone 4S, ami 0°C alatt meghal). Ezek mellett jó minőségű áramköri elemeket kapnak, hogy ne kelljen a kukába dobni pár év után. Intenzív használat mellett pl. a kondik 2 helyett 12 évig is hibátlanul működnek.

(Ezt a reklámot az MSI nem fizette ki nekem... :D)

Hyppo
Hyppo
2012. márc. 10. 15:53
#2

Asus-t jobban várom

DogTheDog
DogTheDog
2012. márc. 10. 15:35
#1

Na ezek legalabb a felirat erejeig bevontak a hadsereg technologiait.Azert egy tank alaku hutoborda meg siman raferne valahova:)

Vissza az oldal tetejére