Galéria megnyitása

A Transformer AiO a nevéhez hűen kétféle módban használható: ha akarjuk, klasszikus egybegépként áll rendelkezésünkre, de ha járkálni van kedvünk, vagy csak ágyból szeretnénk netezni, illetve dolgozni, akkor a kijelzőt leválasztva hatalmas táblagépként is funkcionálhat a termék.

Galéria megnyitása

Egybegép módban a Transformer AiO egy Windows 8-as egybegép, amely Core i3-3220, Core i5-3350P vagy Core i7-3770 processzor köré épülhet. Rendszermemóriából 4 vagy 8 GB-nyi DDR3-1600 MHZ-es So-DIMM modul áll rendelkezésünkre, adataink tárolásáról pedig akár egy 2 TB-os SATA merevlemez is gondoskodhat. Az alaplap szerepét egy B75-ös lapkakészlettel ellátott deszka tölti be.

Galéria megnyitása

Szerencsére az ütőképes videó vezérlőről sem kell lemondani, hiszen a gyártó mérnökei egy 2 GB-nyi fedélzeti memóriával ellátott GeForce GT 730M videokártyát is elrejtettek az állványként funkcionáló házban.

Az újdonság emellett DVD-íróval és memóriakártya-olvasóval is rendelkezik, sőt, akár TV tuner is helyet kaphat benne, ha szeretnénk. Maga a kijelző egyébként 18,4 colos képátlóval bír, IPS alapokon nyugszik és 1920 x 1080 pixeles natív felbontást kínál. Mivel a kijelzőt lecsatolva tábla mód is rendelkezésre áll, így a megjelenítő tízujjas érintő támogatást is kapott.

Tábla módban 802.11 a/b/g/n WiFi és Bluetooth V3.0 EDR, míg asztali módban 802.11 a/b/g/n WiFi és Bluetooth V4.0-s támogatás áll rendelkezésre. A termék asztali módban Gigabites Ethernet porttal is rendelkezik. A kiváló hangzásról asztali módban két darab három wattos, tábla módban pedig két darab másfél wattos hangszóró gondoskodik. A kínálatban 1 megapixeles beépített webkamera, illetve beépített mikrofon is jelen van.

A tábla 1 3,5 milliméteres fejhallgató kimenetként és mikrofon bemenetként funkcionáló Jack audió csatlakozóval, MicroSD memóriakártya-olvasóval, mini USB 2.0-s porttal, iletve egy DC tápcsatlakozóval érkezik, plusz természetesen dokkoló csatlakozó is van rajta.

Ezzel szemben az állványon négy darab USB 3.0-s port, 1 USB 2.0-s port, valamint egy fejhallgató kimenet és egy mikrofon bemenet található. A sorban jelen van még egy Gigabites Ethernet port, egy tápcsatlakozó, egy HDMI videó kimenet és egy Kensignton Lock port is. A táblát egy 33 wattos, az állványt pedig egy 180 wattos tápegység szolgálja ki.

Galéria megnyitása

Tábla módban, azaz akkor, ha a kijelzőt lecsatoljuk az állványról, egy Tegra 3-as SoC egység veszi át a központi egység szerepét, méghozzá 2 GB-nyi DDR3-1600 MHz-es rendszermemória és 32 GB-nyi eMMC tárhely társaságában. A táblán igény esetén tovább futhat a Windows 8, ha szeretnénk, de akár a 4.1-es Jelly Bean Android operációs rendszerre is átválthatunk, méghozzá egyszerűen és gyorsan. A nagyméretű kijelző egy kihajtható támaszt is kapott, így az állványról lecsatolva, majd az asztalra állítva kényelmesen használhatjuk.

A PC Station 466 x 162 x 267 milliméteres mérettel, illetve 4,1 kilogrammos tömeggel bír, ezzel szemben a tábla 466 x 18 x 294 milliméteres mérettel, valamint 2,4 kilogrammos tömeggel érkezik.

Az új egybegép Észak-Amerikában várhatóan a második negyedév elején kerül az üzletek polcaira, méghozzá 1299 dolláros alapáron. A hazai árral kapcsolatban egyelőre nincs információnk, de az már tudható, hogy nálunk a harmadik negyedévre várható a gép.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

5 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
kiskoller
kiskoller
2013. márc. 11. 12:45
#5

Nah EZ egy jó táblagép. Erős, viszonylag mobilis, és nem áldozod fel a kezelhetőséget ha asztalon dolgozol.

Ez egy igazi egybegép, szerintem jobb lehet, mintha valaki otthon tart egy tablet-et meg egy PC-t is. Kérdés hogy mennyire melegedik egy 3770 procival...

Igazából nekem a legnagyobb bajom a tabletekkel az operációs rendszer, még nincs annyira kiforrva a technológia hogy az ember könnyen cserélgessen OS-t. Márpedig nekem nem jön be az android egyáltalán...

Pj0tr
Pj0tr
2013. márc. 11. 12:37
#4

Az ára érdekes lesz. Ha ma jelenne meg akkor az 1299 $os árat nézve durván 475 lenne.

1299$ -> 1299€ -> 373e Ft ->(+ÁFA) 475e Ft

Asszem nem egy nép kalkulátor lesz. :D

kubione
kubione
2013. márc. 8. 17:25
#3

18.4-inch tablet :)

Trevize1987
Trevize1987
2013. márc. 8. 12:55
#2

Tényleg ötletes amúgy. Csak nyilván itt az a helyzet, hogy ha kisebb lenne a tábla akkor jobb lenne hordozni picit, kompaktabb lenne és akár ágyban is lehetne használni. De ha kisebb akkor a PC megjelenítőjének nem alkalmas (mondjuk ha 10-12 colos). Viszont így ebben a formátumban meg borzalmasan nagy táblagép. Biztos, hogy asztal nélkül nem kényelmes.

Atocha
Atocha
2013. márc. 8. 10:45
#1

Hát igen... pontosan ilyen kellene nekem, de ennyiért drága sajnos. :(

Mire ideér közel 400e ft lesz az ára. Ennyit pedig nem ér.

Vissza az oldal tetejére