Bár a CD Projekt Red még 2012-ben jelentette be, hogy CRPG-t készít Mike Pondsmith népszerű asztali szerepjátékából, a Cyberpunk 2020-ból, a programról pár általánosságot leszámítva semmit sem lehet tudni. A cég vezérigazgatójának, Adam Kicinskinek a Reutersnek adott nyilatkozata egyértelművé teszi, hogy ez a helyzet jó ideig nem is fog megváltozni.

A férfi ugyanis úgy véli, hogy az általa vezetett cégnek a The Witcher harmadik részével végre sikerült betörni a fősodorba és munkatársai valami olyat alkottak, ami iránt végre nem csak a szerepjátékok kedvelői érdeklődnek. Legújabb művükből ugyanis az elemzők szerint nem kevesebb, mint hétmillió példány fog gazdára lelni. Ez önmagában is igen csinos szám, de ha hozzávesszük, hogy a széria első részéből összesen 1, a másodikból pedig 1.7 millió kópia kelt el, akkor valóban robbanásszerű növekedésről beszélhetünk.

Már ha valóban jól becsülték fel a játékban rejlő potenciált az iparági szakemberek. Hogy a jóslat tényleg valóra váljon, és a stúdió megszilárdíthassa helyét a nagyok között, Kicinski csapata a következő két évben elsősorban Geralt kalandjaira fog fókuszálni. Ezért futószalagon érkeznek majd az új, jórészt ingyenes tartalmak a programhoz. Ennek köszönhetően 2017 eleje előtt szinte esélytelen, hogy egyáltalán beszéljenek a Cyberpunk 2077-ről, mert csak elvonná a figyelmet a The Witcherről. A stúdió munkatempóját ismerve mindez akár azt is jelentheti, hogy az alkotás 2018 előtt nem jelenik meg. Azaz még jócskán várnunk kell arra, hogy Night City mocskos utcáinak neonfénytől csillogó aszfaltját koptathassuk.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

9 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Emerico91
Emerico91
2015. máj. 28. 16:39
#5

The company sold 1.5 million copies of the game before its last-week release versus 1 million and 1.7 million of total annual sales of the saga's previous parts, respectively.

Már a fordítás se megy? Amúgy eddig az első kettőből együtt több mint 8 millió ment el (2014 szeptemberi adat).

Whysper
Whysper
2015. máj. 28. 11:59
#4

LEgalább annyit lehet tudni ,hogy ez most multi lesz vagy single?

m76
m76
2015. máj. 28. 10:46
#3

Már a könyökömön kezd kijönni ez a witcher, különösképpen akkor irritál ha emiatt olyan projektek kerülnek hátrányba amik viszont érdekelnének.

Asagrim
Asagrim
2015. máj. 27. 20:03
#2

"A férfi ugyanis úgy véli, hogy az általa vezetett cégnek a The Witcher harmadik részével végre sikerült betörni a fősodorba és munkatársai valami olyat alkottak, ami iránt végre nem csak a szerepjátékok kedvelői érdeklődnek."

Hát el is hiszem, mikor harc közben is lehet enni-inni, az alapanyagokat meg gyűjteni is felesleges mikor mindenből csak egyet kell készíteni, onnantól meg csak alkohol kell az automatikusan újratermelődő adaghoz.

Szerencsére a nehézségi szint ellensúlyozza ezt a hatalmas könnyítést, vagy mondjuk a szándékosan gyenge felszerelés használata.

Nem tartom túlzottan reálisnak ha ötvenszer kell egy rühes kutyát megvágnom hogy kivérezzen, így másodjára kettes nehézségi szinten tervezem végigvinni a játékot sima ünnepi ruhában! :D

KisDre
KisDre
2015. máj. 27. 19:17
#1

Majd 2077-re megjelenik :D

KisDre
KisDre
2015. máj. 28. 18:37

Valóban nincs, viszont én se mondtam hülyeséget.

#m76

Épp hogy csak befejezték a triológiát és kezdték el pofozgatni a befejező részt...

Vissza az oldal tetejére