A tegnapi napon az Activision végre hivatalosan is bejelentette a Call of Duty WW2-t, így tehát a korábbi pletykák ezúttal is igaznak bizonyultak. Azóta pedig számos dolog kiderült a játékról, amit az alábbi hírben foglaltunk össze, de először is nézzük az alapokat. A Call of Duty WW2 november 3-án jelenik meg PC-re, PS4-re és Xbox One-ra, és ahogy az lenni szokott az új generációban, minden DLC egy hónappal előbb jelenik majd meg a Sony konzoljára. A fejlesztő Sledgehammer Games tervez egy privát bétát is, ami három napig fog tartani, és azok kerülhetnek be, akik előrendelik a játékot. Kiadások tekintetében számíthatunk az alap 60 dolláros verzióra, valamint egy 100 dolláros csomagra, ami mindenféle bónusz holmit valamint a szezonbérletet is tartalmazza.

Most pedig jöjjenek az érdekesebb dolgok. Ahogy az a címből leszűrhető, a történet a második világháború alatt játszódik. A fő sztorit egy újonc katona, Ronald “Red” Daniels szemszögéből élhetjük majd át, aki az amerikai katonaságban szolgál, és végigkövethetjük majd a hadjáratot a franciaországi partraszállástól Belgiumon át egészen Németországig - mindezt 1944 és 1945 között.

Azonban a kampány során ideiglenesen más karakterek bőrébe is bújhatunk majd, ezek a küldetések pedig a teljes történet megértéséhez lesznek szükségesek. Az Activision ezen a ponton igyekszik hangsúlyozni, hogy mennyire szem előtt tartották a diverzitást, és hogy több ország szemszögéből élhessük át az eseményeket. Ennek megfelelően játszható lesz egy női ellenálló, egy fekete amerikai katona (ekkor a katonaságban még szegregálták az embereket bőrszín szerint), egy brit tiszt, valamint egy gyerek katona is. Utóbbival kapcsolatban meglepődnénk, ha esetleg a hitlerjugend egyik tagját irányíthatnánk, de tulajdonképpen nem kizárt.

A Sledgehammer Games egyelőre két küldetést részletezett, azonban aki nem akar spoilereket, ezt a bekezdést inkább ugorja át. Az egyik misszió a hürtgeni csatába visz el minket Németországban, ami egyébként az amerikai hadsereg egyik legnagyobb katasztrófája volt a németek elleni offenzíva során. Az erdő brutális csatatérré változott, ahol a szövetségesek előnye nem tudott megmutatkozni, és hatalmas mészárszék keletkezett az egészből annak ellenére, hogy a szövetségesek azt hitték, Hitler erői már erősen fogytán vannak. A másik küldetés maga a normandiai partraszállás lesz, ahol az elsők között érjük majd el a francia földeket, és az ígéretek szerint soha egyetlen audiovizuális médium sem tudta még ennyire durván és realisztikusan visszaadni a történteket.

A fő kampány mellett a Sledgehammer készül még egy különálló kooperatív kampánnyal is, valamint természetesen nem maradhat ki a zombis mód sem, ahol ezúttal a náci zombik lesznek az ellenfeleink. A szokásoknak megfelelően ez is egy külön történeti szálat kap, és szintén a második világháború alatt játszódik majd.

Játékmenet szempontjából két dolog érdekes. Az egyik, hogy a Sledgehammer kijelentette, megszűnik az automatikusan újratöltődő élet, azonban azt már nem részletezték, hogy mi kerül a helyére. Az viszont biztos, hogy (legalábbis a kampány alatt) jóval sérülékenyebbek leszünk, mint korábban. Ezen kívül a készítők nem győzték hangsúlyozni, hogy a játékmenet ezúttal teljesen "csizmákkal a földön" lesz, vagyis akinek nem tetszettek az újabb Call of Duty-részek extra mozgási lehetőségei és jetpackjei, azok most örülhetnek.

Ami a hagyományos multiplayer módot illeti, arról majd az E3 alatt rántja le a leplet a Sledgehammer. Az viszont már kiderült, hogy bekerül a Headquarters, ami egyfajta közösségi találkozó tér lesz, körülbelül úgy, mint a Tower a Destinyben. Ez az alábbi képen látható. A stúdió szerint itt szocializálódhatunk a meccsek között, sőt, még különböző jutalmakat is megszerezhetünk a helyen.

Néhány dolog azonban már most kiderült. Bekerülnek a különböző divíziók, így eldönthetjük, hogy gyalogosként, páncélosként vagy légierősként kezdjük-e meg a karrierünket a többjátékos módban, és ugyan erről nem beszéltek, de ennek nyilván köze lesz ahhoz, hogy milyen holmikat oldhatunk majd ki. Ezen kívül multiplayerben többféle katonát személyesíthetünk majd meg: lesznek fehér és fekete amerikai harcosok, britek és még németek is - továbbiakat majd hamarosan bejelentenek.

Az egyik új játékmód neve egyébként War lesz, és várhatóan ez ígérkezik a legnagyobb, csapatalapú módnak, ahol a szövetségesek és a tengelyhatalmak feszülnek egymásnak. A győzelemhez különböző feladatok teljesítése szükséges, és bizonyos pályákon az egyik, míg más pályákon a másik fél védekezik illetve támad.

A Call of Duty WW2 tehát első ránézésre ígéretesnek tűnik, és úgy látszik, hogy a Sledgehammer is nagyon igyekszik bizonyítani. Azonban kérdések továbbra is maradtak. Az egyik például, hogy vajon a hagyományos, mára kissé elavulttá vált Call of Duty-féle játékmenet mennyire marad meg, illetve mennyire változik meg? A másik, hogy a kampány során vajon játszhatunk-e a németek oldaláról is? A Call of Duty korábban vállalt már be rizikós döntéseket ezen a téren - például amikor a Modern Warfare 2-ben a reptéren kellett lemészárolnunk az ártatlan utasokat -, azonban a második világháborús FPS-ek között még mindig nagyon ritka, hogy a náci oldalt is megpróbálják bemutatni.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

16 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Trolltaxi
Trolltaxi
2017. ápr. 29. 12:55
#6

Én a magam részéről szívesen végigjátszanék egy olyan játékot, amelyik német szemszögből (vagy orosz, vietnámi, azték, oszmán, neadjisten perzsa) szemszögből dolgoz fel egy konflikutst.

Azt nem igazán tudom érvként elfogadni sirdani566 hozzászólásában, hogy a győztes narratíva terjedt el, és ezért a vesztesek nézőpontjára nem volna igény, értetlenség és megvetés fogadná...

Vietnám óta is eltelt közel 50 év, a Sivatagi Vihar óta több, mint 25, a II. VH-nak meg több, mint 70 éve vége. Ideje feldolgozni a múltat, és erre épp az új generációk a legesélyesebbek, akik örökölheték az öregek sérelmeit, de már nem élték meg. A mostani fiataloknak pedig a legtermészetesebb médium a mozi és videójáték. Épp ezeken keresztül lehet őket elérni.

Ahogy az első VH német részéről közel 90 éve megjelent a Nyugaton a helyzet változatlan, ugyanígy van helye, és van jogosultsága az újabb nézőpontoknak.

Supra911
Supra911
2017. ápr. 28. 7:59
#5

Ezért is a zsidók a hibásak! :D :D

Ez egy vicc:))

Vagy nem?.....

sirdani566
sirdani566
2017. ápr. 27. 20:01
#4

Az, hogy bemutatja a diverzitást abban jelentkezik meg, hogy lesz fekete, fehér, zsidó, extrovertált, introvertált, stb ember. Amit te írsz cinikusan, az egy olyan rejtett premisszát tartalmaz, mely szerint a diverzitás a narratívában kell, hogy megjelenjen. De nem, nem ott fog. Szóval csak akkor lehetne valós az általad leírt vád, ha nácik helyett valami űrlény robotokat kellene lődözni a Single Player-ben is, azért, mert nem akarták betenni a németeket. LESZNEK BENNE NÉMETEK, de igazi német katonát csak a Multi Playerben irányíthatsz. Elvileg a Single Playerben is lesz egy német család aminek valamelyik tagjával kell majd játszani, talán mint ellenálló.

Ha pedig az a bajotok, hogy Single Player-ben miért az amerikaiakkal kell menni: hát, mert:

  • ők nyerték meg a háborút

  • sokkalta több kultúrális termék kapcsolódik a csaták szövetséges szemszögből való reprezentációjához, így könnyebben emészthető téma bárkinek (filmek, könyvet, stb. Nyílván van a másik oldalról is, de számuk elhanyagolható, azok, melyekben pedig a nácik időleges győzelmeit ünneplik alig vannak, és erőteljesen megkérdőjelezhetőek).

  • sokkalta többen élnek a mai "szövetséges" oldalon, mint a német oldalon, szóval sokkalta nagyobb vásárlóerővel találkoznak ott. Nem hinném, hogy szívesen vennének a szülők olyan játékot a gyereküknek, ahol a háborúban azon az oldalon kell harcolni, ami ellen harcoltak a nagyszülők.

  • a CoD készítői is a szövetséges oldalon harcolt nemzetek leszármozottjai.

Szóval, ha továbbra is rinyál a sok kocanáci, akkor inkább rágjátok a németek fülét, hogy miért nem invesztálnak milliókat egy német háborús játékba... Ez az ő dolgok lenne, nem a CoD feladata, főleg, hogy a játékfejlesztés azért még nem rendelkezik akkora hagyománnyal (amiót 3D-s grafika és intenzív narratíva van, az alig 30 év), hogy annyira lerágott csontnak lehessen nevezni egy háborús témát, főleg, ha a videójáték generációkat nézzük, a mostani érában még talán nem is volt egyetlen komolyabb sem.

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2017. ápr. 30. 1:17

Valahogy így képzeled?

Kobest
Kobest
2017. ápr. 27. 19:16
#3

Annyira szem előtt tartják a diverzitást, hogy csak a szövetséges oldalról mutatják be az egészet gondolom.

Rockety
Rockety
2017. ápr. 27. 19:01
#2

2017-ben még mindig ott tart egy fejlesztő csapat, hogy gondolkoznak egy esetleges tengelyhatalmi játszható karakteren mert ők a ghonoszok és amúgy is náci zombiság van

nevetséges.

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2017. ápr. 27. 18:54
#1

"Az viszont már kiderült, hogy bekerül a Headquarters, ami egyfajta közösségi találkozó tér lesz, körülbelül úgy, mint a Tower a Destinyben." -- Alig várom már az első embert aki majd megtámadja a játékot, hogy: "Miaz hogy a játékosok náci katonaként egy waffle ss názi hitlerjugend táborban gyakorlatozhatnak még több názi játékossal 2 meccs között, hogy szövetségeseket gyilkolhassanak 10 perccel később, MIEZ?!". A peta-féle warhammer "botrány" után már semmi sem lehetetlen.

Vissza az oldal tetejére