Miután a Call of Duty-sorozat a jövőből visszatér egy történelmi korszakba, hirtelen számos kényelmetlen kérdéssel találja szembe magát. A játékosok egy része ma már elvárja a diverzitást, így például szeretnének női, vagy fekete katonákat irányítani, ez azonban nem feltétlenül illeszkedik a témába.

Ezt a fejlesztő Sledgehammer Games úgy igyekszik megoldani, hogy alapvetően teljesen külön egységként kezeli a kampányt és a multiplayert. A kampány során egy autentikus második világháborús történetet szeretnének elmesélni, így ott például láthatóak lesznek a horogkeresztek is, míg a többjátékos módban egyáltalán nem.

"A kampány során az volt a célunk, hogy egy minőségi szórakoztatóipari terméket készítsünk, ami tiszteletben tartja a világ legnagyobb konfliktusát, és az embereket, akik meghaltak közben. A multiplayerben azonban a lényeg, hogy összehozzuk a közösséget. Ez sokkal gyorsabb menetű és olyan brutalitás lesz benne, ami jelentősen megkülönbözteti majd a korábbi játékainktól" - mondta Michael Condrey, a Sledgehammer társalapítója.

A kampányt kizárólag a szövetségesek oldaláról élhetjük át, és Franciaországban, Belgiumban és Németországban is harcolhatunk majd. És habár a történet alapvetően két katonára fókuszál (Ronald Daniels és Robert Zussman), néha más szereplők felett is átvehetjük az irányítást, akik között egyébként mégis csak lesz egy hölgy, a francia ellenálló, Rousseau is. Condrey aláhúzta, hogy ez is teljesen autentikus.

A többjátékos módban azonban az idő felét a szövetségesek, a másik felét pedig a tengelyhatalmak oldalán töltjük majd, ami azt jelenti, hogy az előre elkészített karakterünk, legyen az akár egy fekete harcos vagy nő, bizony a nácik oldalán fog harcolni, holott történelmileg ez nyilván nem stimmel. Condrey erre utalt azzal, hogy a multiplayert teljesen külön egységként kezelik, ahol jóval szabadabban tudnak döntéseket hozni.

Érdekes, hogy ez utóbbit a DICE nem lépte meg a Battlefield 1-ben, ahonnan a multiplayerből teljesen kimaradtak a női katonák, a stúdió szerint ugyanis a szerepeltetésük nem lett volna hihető a törzsközönség számára (az In the name of the Tsar DLC-vel jönnek majd csak be érdemben a nők a játékba).

A horogkereszt azonban kimarad a multiplayerből. "A kampányban ki kell egyensúlyoznunk az autentikusságot és a tiszteletet a 100 millió elhunyt felé, akik életüket vesztették az emberiség legsötétebb időszakában. Itt tehát láthatóak lesznek a horogkeresztek, és egy katonai történészünk dolgozik rajta, hogy ezek megjelenítése valósághű és tiszteletteljes legyen. Azonban a multiplayerben játszó globális közösségünkben ezt nem akartuk megjeleníteni. Azt akarjuk, hogy mindenki együtt játsszon, tiszteletben akarjuk tartani a helyi szokásokat és törvényeket világszerte. És persze ez egy nagyon sötét szimbólum, ami mögött rengeteg érzelem húzódik meg, így szerintünk nem illeszkedik a multiplayer mérkőzéseink élményéhez" - fejezte be Condrey.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

12 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Dav111
Dav111
2017. jún. 22. 22:55
#8

Már látom magam előtt a mézeskalács ruhában futkorászó LGBTQ tag német néger nőt, amint rózsaszínű MP40-essel rohangál a pályán. Igazán autentikus 2. VH-s lövölde lesz. Hiába "csak" a multi. Vagy legyen korhű, vagy hagyjuk azt a korszakot, ha félünk tőle.

Amúgy ezekszerint semmilyen zászló nem lesz? Vörös csillag? Amerikai zászló? Vagy a győzteseknek mindent szabad? Főleg, hogy a Vörös csillag is önkényuralmi jelképnek számít.

Nagyon gáz, amit ezek a polkorrekt álszent majmok csinálnak. És mivel a CoD nem titkoltan a tizenx éveseknek szól, ezt a hulladék propagandát kell beléjük nyomni ezerrel.

Ez ugyan az, mint amikor a Blizzcon-on kérdőre vonva a fejlesztőket megkérdezte egy nő, hogy ugye akkor lesz LGBTQ-ba tartozó karakter az OW-ban, ha már megígérték,mert há az ígéret szép szó. Pár hétre/hónapra rá Tracerből leszbit csináltak. Ha nemet mondtak volna rá, tuti nagy botrány lett volna belőle, hogy mekkora homofób egy bagázs. Furcsa mondjuk, hogy az állatvédők nincsenek sehol. Pedig egy majmot bántanak benne.

Amúgy meg voltak oroszoknál női tankvezetők. Mondjuk kb. a Zarya féle nők voltak, de voltak. :D

magerg
magerg
2017. jún. 22. 10:17
#7

Túlgondoljátok a dolgot. Egy ilyen drága AAA-s címnél nincs értelme pénzt nyomni egy kampányba, amivel úgyis csak a közönség töredéke játszana szívesen.

thestock
thestock
2017. jún. 22. 21:27

Legyen,ne toljanak bele pénzt, de akkor ne jöjjenek az autentikus tiszteletadós marhasággal... mondjuk azt sem mondhatják hogy agyatlan pénzhajhász lövölde,mert annak van egy negatív töltete, de akkor keressenek rá más kifejezéseket.

Kogeru
Kogeru
2017. jún. 22. 7:18
#6

Nem az a gáz hogy női vagy fekete karakter van egy világháborús játékban, hanem hogy kampányt némettel még máig nem fogsz vinni kb, pedig mondhatjuk hogy ők a "főszereplők". A játékmenet szinte ugyanaz lenne mint amerikai szempontból, csak szerintem franciaország lerohanása meglepetés szerűen az erdőn keresztül érdekesebb lenne mint a tizenkétezredik partraszállás normandiában.

thestock
thestock
2017. jún. 21. 23:41
#5

Májkölnek nem ártana 1-2 csicskalángos csak hogy a helyére rázódjon az agya.

Valahogy nem áll össze a mondandója...autentikus, szórakoztató, emberiség legsötétebb időszaka, brutalitás,tisztelet stbstb.

HA már belenyúltak ebbe a témába akkor tessék szépen odaállni,és nem polkorrektkedni. Megtörtént,a történelmünk része, aki ezt nem tudja elfogadni annak baj van az agyával. Az áldozatok előtt meg szerintem úgy lehet a legjobban tisztelegni ha nem ferdítjük el a valóságot. Ha jól tudom a franciák nem a 2. VH után lett tele etnikummal, és itt-ott szolgáltak igencsak eredményes női katonák...és még lehetne folytatni a sort. Ezeknek a leszármazottai nem számítanak, csak mert van 1-2 ostoba kölyök aki úgy gondolja hogy a háborúban csak izmos, 190 centi magas férfiak szolgáltak?

Úgy érzem leszarják nagy ívben a történelmet, pusztán haszonszerzés céljából választották ezt a korszakot, merthát a báflöfild is tök gyó lett... ez ám a tisztelet.

zouzz
zouzz
2017. jún. 21. 22:14
#4

..hja ha már Wolfenstein..Le se tojták a mostani szimbólum mizériát, a ettől még az maradt ami!

Ja és né máá hát ezek se? : https://geekz.444.hu/2015/11/28/the-man-in-the-high-castle-1-evad-van-jobb-vilag-a-naci-japan-amerikanal

Arról nem is beszélve, hogy akik a háború rémtetteit elkövették nem ugyanazok akiket ma ugyanúgy náciznak csak azért mert leszármazottjaikként németek. Az őket ért sértések rendben vannak? Ha meg az ukránok érzékenységét is néznék akkor ezután a vörös csillagot is kihagyják netán..?Amúgy röhej lesz ha a modding keretében meg majd direkt horogkeresztekkel szórják tele válaszul.

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2017. jún. 21. 22:29

Mert mindenki ignorálni akarja a múltat és lassan büntetni ha valaki szóba hozná. Tinipárkapcsolatokban ez jól bevált módszer a probléma "megoldására", elfedni és hagyni, hogy csöndben eméssze fel az érintett feleket, de nem hiszem, hogy ez a jó módszer az történelem feldolgozására (igaz, nem vagyok szakértő). Az idő önmagában semmit sem fog helyrehozni. Lassan már nem lesz élő ember aki közvetlenül szenvedett volna a názi rémtettek egyikében sem. Egyszer ez az egész át fog menni "Európai telepesek/első generációs Amerikaiak vs Észak-Amerikai őslakosok" kategóriába, hogy abszolút tolerálandó "gag" lesz sorozatokban, filmekben, játékokban, mert már "rég" történt, "kit érdekel"?

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2017. jún. 21. 21:49
#3

-off-

"Érdekes, hogy ez utóbbit a DICE nem lépte meg a Battlefield 1-ben, ahonnan a multiplayerből teljesen kimaradtak a női katonák, a stúdió szerint ugyanis a szerepeltetésük nem lett volna hihető a törzsközönség számára..."

Mivel ejtőernyő nem is létezett (legalább is abszolút nem egy könnyen használható és működőképes formában) az I. világháborúban, sem a fegyverek legnagyobb része amelyek a Bf1-ben szerepelnek, nem beszélve az abszolút steril (részemről, én örültem volna egy kis statikus rádió zörejnek + egy olyan szinkronszínésznek aki át is tudja élni azt a 5-6 sort amit fel kell olvasnia) rádiós tisztnek, szerintem nem kellene emlegetni a Battlefieldet és a ' hihető / """realisztikus""" ' szót egy mondatban. - -

De hát persze, hogy azon karakternek a nemén kell kiakadni, amelynek maximum a kezét láthatjuk egy FPS játékban. De ne is menjünk bele, hiszen az SJW képviselők szeirnt, ha egy női karakter megsérül/meghal egy videójátékban, az már bizonyítja, hogy a játékot gyártó cég egy szexista és nőgyűlölő szervezet (legalább is Nyugaton manapság így megy).

zouzz
zouzz
2017. jún. 21. 21:19
#2

..aha..és a filmekben miért nem tudtak ilyen "tapintatosak" lenni?

cheatergs
cheatergs
2017. jún. 21. 21:12
#1

"szórakoztatóipari terméket készítsünk, ami tiszteletben tartja a világ legnagyobb konfliktusát, és az embereket, akik meghaltak közben."

Hiába, a sok napozás arrafelé felkészíti azt a hámréteget!

"A kampányt kizárólag a szövetségesek oldaláról élhetjük át..."

Egyetlen játékban nem éltem még át ennyire autentikusan a II. vh.-t, remeg az ujjam az F betű fölött!

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2017. jún. 21. 21:28

Ha nem idén jönne a Wolfenstein 2, akkor talán még reflektorfénybe is kerületett volna CoD, de így megint csak a 15 perces hírnév jut ki neki. Tavaly a Battlefield, most meg a Wolfenstein. Activison ✞ press f to pay respect

(Mielőtt a torkomnak ugrana egy vérszomjas fanboi, vagy egy passzív-aggresszív kocka, tudom hogy az FPS kategórián túl, az egyik egy multipalyer, a másik meg egy élvezetes storyval, autentikus karakterekkel és akciódús konfliktusokkal teletűzdelt shooter egy alternatív múltat/jövőt ábrázoló világban, ~15-20 órán át tartó kampánnyal.)

Vissza az oldal tetejére