A mai napon egy nagyobb frissítés érkezett a rendkívül sikeres Call of Duty Mobile játékhoz, ami a Season 2 frissítésre hallgat.

Az egyik legfontosabb újítás, hogy a telefonos verziókba is megérkeztek a zombik, ráadásul két játékmóddal is. A Raid mód a klasszikus Call of Duty: World at Wars féle zombi pályát, a Shi no Numa-t hozza el számunkra. Itt a jól bevált pontgyűjtő rendszerrel lehet megvásárolni a fegyvereket, természetesen minél eredményesebbek vagyunk, annál jobbakat. Az ablakok barikádozása alap, és 8, illetve 12 menetes köröket játszhatunk, aminek a végén a főellenséggel is meg kell majd küzdenünk.

Az Endless Survival Mode pedig egy tradicionális zombi mód, ahol a lehető legtovább kell túlélned az előhalottak rohamait. A boss harc kivételével viszont mindent tud, amit a Raid is. Akik a legtovább életben maradnak, felkerülnek a ranglistára, magyarán a közösséggel versenyezhetünk a jobb eredményekért.

A másik nagy újítás, hogy bekerült a sokat kért kontroller támogatás. A Dualshock 4 és Xbox One vezérlők támogatottak, kivétel az első generációs PS4 kontrollerek. A menüt nem lehet majd egyik irányítóval se vezérelni, viszont ahhoz, hogy a játékban működjenek, a beállításokban meg kell keresni a gamepad bekapcsolási lehetőséget.

Sokakban felmerül a kérdés, hogyan lehet fair meccset játszani, ha valaki kontrollert használ a tapizós megoldásokkal szemben. Sehogy, éppen ezért aki kontrollerrel játszik, külön meccskeresőbe kerül és csak ugyanilyen játékosokkal dobja össze a rendszer. Ha valaki a csapatunkban nem használ ilyen vezérlőt, de más igen, akkor az egész csapat a kontrolleresekkel lesz összezárva. Az alap multiplayer is kapott új pályákat, új játékmódokat és új tartalmakat. A teljes változáslistát itt tekinthetitek meg.

Galéria megnyitása

Volt egy nagyobb banhullám is, emiatt rengeteg játékos panaszkodik fórumokon. A legtöbb kitiltást az emulátor használat miatt osztották ki, de természetesen az egér/billentyűzet is megtorlást érdemelt. A VPN használók szintén búcsúzhattak a profiljuktól, nem beszélve a csalókról, akik valamilyen programmal befolyásolták a játék működését.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

9 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Mosdatlan_falusi
Mosdatlan_falusi
2019. nov. 24. 19:52
#3

Nekem azért az a VPN-ban jobban birizgálja a lelkivilágomat... az úgy mégis milyen előnyhöz juttat? Általában a latency nő VPN alatt, szóval nem vagy előrébb...

Avisto
Avisto
2019. nov. 24. 15:59
#2

Nem fordítva kéne ennek az evolúciónak mennie? Hogy idővel hatékonyabb beviteli eszkozök jelennének meg amik lassan kiszorítják a régieket?  Ehelyett visszafelé lépkedünk hatékonyság terén és inkább demonizáljuk a régi módszereket.  Nemrég még a billentyűzet+egér számított cheatnek a kontrollerrel szemben, most már a kontroller a csalás a tapiképernyővel szemben. Mi lesz a következő? Van még innen lejjebb?

axe
axe
2019. nov. 24. 21:40

@peti19870621  le kellene állnod a drogokról

axe
axe
2019. nov. 23. 17:50
#1

"Volt egy nagyobb banhullám is, emiatt rengeteg játékos panaszkodik fórumokon. A legtöbb kitiltást az emulátor használat miatt osztották ki, de természetesen az egér/billentyűzet is megtorlást érdemelt. A VPN használók szintén búcsúzhattak a profiljuktól, nem beszélve a csalókról, akik valamilyen programmal befolyásolták a játék működését"
Még el sem kezdődött igazán a mobilos játékbohóckodás már rog telefon meg minden szar van erre kidobják azokat akik egér+bill-t használnak :D szánalmas...

Chavalier
Chavalier
2019. nov. 25. 17:45

@habocky  Ja a degenerált a legjobb kifejezés csak mert valakinek pl nincs elég erős gépe hozzá vagy nem akar kiadni pénzt rá. :') Mi a fasz van az emberekkel manapság. Ki a faszom véste kőbe hogy hogyan KELL játszania az embereknek?

Vissza az oldal tetejére