A Valve jelenleg korai hozzáférésben elérhető auto-battler játéka, a Dota Underlords mostanában nem teljesít valami jól. A Steam Charts alapján míg a megjelenéskor az egyidejű játékosok száma elérte a 200 ezret, addig ez mostanra 15 ezerre csökkent.

Ehhez hasonlóan az egyszerre játszó felhasználók csúcsa sem nem haladja meg manapság már a 20 ezret. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a játékosbázis 80%-kal, a napi csúcs pedig 90%-kal esett vissza a kezdeti időszakhoz képest.

A Valve a Dota 2-höz készített mod, a Dota Auto Chess döbbenetes sikere után kezdett érdeklődni a dolgok iránt: ezt ugyanis több mint 7 millióan próbálták ki az első három hónapban.

A Valve ezt követően megpróbálta felvenni a kapcsolatot a modot készítő kínai Drodo Studióval valamiféle együttműködés reményében, de végül nem tudtak megegyezni, ezért vágott vele az amerikai cég a Dota Underlords fejlesztésébe.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

2 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
_PARASZT_
_PARASZT_
2020. jan. 8. 17:11
#1

Szal a hype elült, és eltünt a playerek 80%-a. Nothing to see here.

Nem tudom egyébként mi olyan meglepő ebben... egy nulla a játék, egy közepes mobil/böngészös játék ligájában van (de ezt előre is lehetett látni), pontosan ez volt az elvárás, rá repültek mint legyek a szarra, azt mikor a pornépnek is leeset, hogy hát ez semmi, ott hagyták.

A nagy okosok ebbe ölték bele az erőforást (amit senki se kért) ahelyett, hogy a dotot fejlesztették volna. Bár nyilván ezt joval olcsobb votl összeollozni ezt ujrahasznositott assetekből, majd rászorni némi pénzt influencerekre, hogy felhypolják, mint egy normális játékot cisnálni. Gondolom így is jól megszedték magukat a hülyéken.

talgaby
talgaby
2020. jan. 9. 8:47

@PARASZT Hát, azért az eredeti Auto Chesst még mindig rengetegen játsszák. Csak az nem egy béta, ahol előbb jelentették be a meg sem született battle passt, mint a játék tartalmát.

Vissza az oldal tetejére