A World of Warcraft Classic játékosai az első pillanattól kezdve azzal küzdenek, hogy elképesztő várakozási időkkel lehet csak bejutni a szerverekre. A nosztalgiavonat annyira elkapott mindenkit, hogy a játék messze népszerűbb, mint arra a Blizzard számított. A stúdió azonban most közölte, hogy növeli az egyszer beléptethető játékosok számát, amitől azt várják, hogy jelentősen csökkenni fog bejelentkezésnél a queue.

A Blizzard közölte továbbá, hogy folyamatosan monitorozzál a szervereket, hogy a megnövekedett játékoskapacitás miatt ne legyenek problémák. Ezzel együtt továbbra is vannak olyan szerverek (a legnépszerűbbek), ahol még mindig 10 ezres nagyságrendű sor áll, tehát ezt 1-2 ezerrel sikerül csökkenteni, az még mindig nem túl nagy előrelépés.

Hozzá kell tenni továbbá, hogy nem csak a bejelentkező képernyőn, de in-game is sorok alakultak, ahogy a játékosok várakoznak arra, hogy a questek teljesítéséhez szükséges NPC-k respawnoljanak. Ezzel együtt persze még mindig jobb in-game várakozni, mint a bejelentkező képernyőn.

Galéria megnyitása

Ion Hazzikostas, a World of Warcraft Classic vezető fejlesztője elmondta, hogy miért állított hadrendbe viszonylag kevés szervert a Blizzard. Mint azt közölte, jobb inkább az elején alullőni a dolgokat, menet közben ugyanis az igényt látva viszonylag gyorsan tudnak bővíteni, azonban ha túl szerverrel indulnak, akkor később futnak bele nagyobb problémákra.

Érvelése szerint ugyanis ahogy lecseng a kezdeti lelkesedés, a túl sok szerverre túl kevés játékos maradna, ez pedig hosszabb távon nem tenne jót a közösségnek. Persze, vannak erre megoldásaik, mint az ingyenes karakter transzfer, de ez szintén nagyon meg tudja zavarni egy-egy szerver közösségét, így lehetőség szerint nem nyúlnak ehhez a megoldáshoz, ha nem muszáj.

Mindenesetre a megjelenés óta 20 új szervert állítottak csatasorba, azonban továbbiakat egészen addig nem fogtak, míg ezek teljesen meg nem telítődtek.

Ezzel együtt a visszajelzések rendkívül pozitívak a World of Warcraft Classic kapcsán, egyelőre úgy tűnik, hogy mindenki élvezi a nosztalgiát. Ti toljátok?

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

21 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Geralt_of_Trivia
Geralt_of_Trivia
2019. szept. 2. 16:57
#11

Nincs valami weboldal, ahol lehetne látni az egyes szerverek queue hosszát élőben? Sorbanállás szimulátorra nincs ingerenciám havidíjat költeni, emiatt szeretném nyomon követni mikor hagy alább a kezdeti érdeklődés, hogy akkor fizethessek elő, mikor azért a pénzért ténylegesen játszani is lehet.

Dani64
Dani64
2019. szept. 1. 9:40
#10

Ezeken a képeken a sorokról hatalmasat nevettem!

ErvintheOne
ErvintheOne
2019. aug. 31. 17:34
#9

Golemagg-on már csak 5027-en állnak előttem a sorban :)

ErvintheOne
ErvintheOne
2019. aug. 31. 19:38

@ErvintheOne  Már csak 1010 ;)

cheatergs
cheatergs
2019. aug. 31. 9:09
#8

LOL, a Blizzard még mindig játszik ezzel az elavult, ócska marketingtrükkel, h szándékosan alulméretezi a szervereket, h utána lehessen mutogatni a sorbanállók tömegeit?=D

Gatee
Gatee
2019. aug. 31. 15:32

@cheatergs  Napi 6-8 órákat állok sorban szóval elhiheted, hogy nem vagyok elfogult, de inkább legyen 1-2 hétig döcögős a bejutás mint, hogy 2-3 hónap múlva egy halott szervereken kelljen játszanunk egy olyan játékkal amiken a community az alapja.

Tyriel
Tyriel
2019. aug. 30. 20:32
#7

Én ezt tényleg nem fogom megérteni. Egyik oldalról ott van jogosan, hogy 15 év elteltével hozzák vissza az original játékot, DE azért annyira ne legyen original, mint az idejében: ne legyen DC, wlagg, wrong login server connection, waiting queue stb. de legyen benne grouping, phasing ne adj Isten még battlegroupok és instance clusterek is. Valahol persze jogos, hiszen 15 év alatt ezek sokkal hatékonyabbá tették a játékot és a játékélményt is, másik oldalról viszont tessék - ILYEN volt az eredeti idejében, tessék így toltuk anno. Ez is a feeling része volt. Persze akkor még ritkák voltak a komplexebb játékok és nemigen volt méreteiben és így hiányosságaiban alternatíva, így - nyilván nem tetszett akkor sem - de el volt fogadva, azt meg lett oldva. Egyszerűbb lenne flame helyett innen nézni: 15 éve amikor még nem az volt az igény, hogy havonta olyan címek jöjjenek ki, amiktől csak az volt az elvárás, hogy folyamatosn új és új élményorgiát nyújtsanak szünet nélkül, hanem voltak benne kellemetlenebb és unalmasabb részek is és nem volt ennyire eltorzulva a társadalom a folyamatosan új és új információ és élmény elvárásai/megléte iránt, akkor volt ilyen játszani (és jobb volt, mint az Everquest - bár annak is megvolt a szépsége). Csak más volt a ritmusa. Sor van most NPC-nél és idle miatt kivág? Nyilván zavaró, de nem  Hogger közben, vagy gyalog félúton Mulgorba DC-zett ki úgy, hogy visszadobott OG elé miután vissza tudtál logolni. Ezekhez képest már most jobb tehát nem annyira "original":) ráadásul úgyis elkopnak egy hét múlva a kezdőkről és elvéreznek 40 fölött a legtöbben majd a mostanihoz képest kilométrerekkel hosszabb lvl-ing miatt. Jó lett ez, megvan a nosztalgia része ahogy kell, sokan vannak, azok meg úgyis elkopnak. Ezzel meg a Blizz is tisztában van, mert uganyúgy ahogy Ti - akik ezt olvassátok - úgy ők is tisztában vannak vele (elvégre azért ez alapvetően üzlet és az ő üzletük 15 éve), hogy a mai játékostársadalom teljesen más, mint a 15 évvel ezelőtti, mások az inputjai és mozgatórugói, így a mostaninak a töredéke fogja csak befogadni azt a ritmust ami anno volt a jellemző. Ebből a megközelítésből nézve pedig jó a szerverméretezési plan is, mert ez itt nem technológiai kérdés.

MastR
MastR
2019. aug. 30. 16:35
#6

Nagyon szép megoldás született. Vagy vársz 8-12 órát a bejutásra vagy játszol üres szerveren (ami azóta full) teljesen egyedül. Se guild, se barát, talán még magyar se.

Geralt_of_Trivia
Geralt_of_Trivia
2019. aug. 30. 12:40
#5

"növeli az egyszer beléptethető játékosok számát"

Ezzel csak a quest moboknál álló sor hosszát növelik. Nekem személy szerint rohadt mindegy, hogy bejelentkező képernyőn, vagy bejelentkezett karakterrel várok a semmire. Vagyis mégsem, mert a bejelentkező képernyőn ha már egyszer sorban állok, akkor nem fog inaktivitás miatt kiléptetni, szóval inkább bejelentkező képernyőn várok, mint egy mozgó sorban ahol a sorral kell mozognom. Ez egy rohadt nagy anti-megoldás.

Végül de nem utolsó sorban igazán nem rondítottak volna bele a vanilla feelingbe, ha növelték volna a spawn rate-et, vagy implementálták volna ide is, hogy az egy groupban levő összes játékos megkapja a quest itemet.

Gatee
Gatee
2019. aug. 31. 15:30

@Geralt_of_Trivia "Ezzel csak a quest moboknál álló sor hosszát növelik. "

Nem, mert layering van. Attól, hogy hozzácsapnak 2 layert a szerverhez te nem fogsz több emberrel találkozni a világban.

pepeno1
pepeno1
2019. aug. 30. 12:25
#4

Blizzard oldalról megint csak a kifogásokat hallom. Amúgy meg mi az, hogy csak akkor nyitnak újat, ha a jelenlegi megtelik? Az nem elég nekik, ha mondjuk 12 szerverből 10 full, 2 meg high populationnel rendelkezik? Vagy diszket is akkor adnak a rendszerhez, ha már 100%-ig betelt? ;)

_PARASZT_
_PARASZT_
2019. aug. 30. 20:03

@pepeno1 Tudnának... csak azt is tudják, hogy fölösleges... a hype nem tart örökké. Pontosan tudják, hogy pár honap, és a playerek ~80%-a lelép, annyi időre meg minek ruházanak be plusz szervere, subot már ugyis kifizették...

randomuser8
randomuser8
2019. aug. 30. 12:24
#3

Közben néhány órán belül meg is lesz az első 60-as karakter :)

djelf
djelf
2019. aug. 30. 11:49
#2

Tisztelettel szeretném megkérni a cikk íróját, hogy olvassa át még kétszer az írását, mert rengeteg elírás van benne. Köszönöm. :)

Astrodave
Astrodave
2019. aug. 30. 12:16

@djelf Egyetértek: "monitorozzál a szervereket" - monitorozzák, "tehát ezt 1-2 ezerrel" - itt egy ha kimaradt, "ha túl szerverrel indulnak" - itt egy szó kimaradt, "futnak bele nagyobb problémákra" - problémákba, "egészen addig nem fogtak" - fognak.

Whysper
Whysper
2019. aug. 30. 11:00
#1

BFA kép a Classichoz? ;)

Geralt_of_Trivia
Geralt_of_Trivia
2019. aug. 31. 10:16

@Whysper De hova tűnik a kuszi fogáról a gyűrű ha emberi formát ölt? Nem hagy nyugodni a kérdés mióta először megláttam a képet.

Vissza az oldal tetejére