Az Asus bejelentette, hogy ROG Zephyrus S GX701 néven egy új, kifejezetten gamerek szánt laptop érkezik, meglehetősen kemény hardverrel.

A 17"-es méretűre hízlalt, meglepően vékonynak tűnő külsővel rendelkező gép lelkét egy nyolcadik generációs Intel Core i7-8750H processzor adja, hat maggal és 12 szállal, legfeljebb 4,1GHz-es turbó órajellel.

A grafikáról egy Max-Q dizájnos Nvidia GeForce RTX 2080 gondoskodik, dedikált 8GB-nyi GDDR6-os memóriával. De ha már memória: a hagyományos DDR4-2666-ból akár 24GB is kérhető a masinába, tárhely tekintetében pedig akár 1 terabájtnyi NVMe SSD is rendelkezésre állhat, négysávos PCI-E 3.0 kapcsolattal.

A laptop egyébként azért maradhat viszonylag normális méretű, mert a 17,3"-es kijelzőméretet a kávák lekicsinyítésével sikerült egy 15"-ös laptopokra jellemző méretbe belezsúfolni. Maga a panel egyébként 144Hz-es, és támogatja a G-Syncet is természetesen. A gamer kijelzőkről nem feltétlenül a színhelyesség az első dolog, ami eszünkbe jut, de ez a panel Pantone minősítést is kapott, tehát ezen a fronton is nagyon erős lesz. Elérhető az Nvidia Optimus mód is, vagyis ha éppen nincs szükségünk a GeForce RTX erejére, átválthatunk az Intel integrált grafikus vezérlőjére, ezzel hosszabb üzemidőt elérve.

Galéria megnyitása

Az Asus ezúttal is kétféle töltési lehetőséget biztosít: ha nincs szükségünk a maximális teljesítményre, akkor használhatjuk a 65W-os USB-C adaptert, de persze rendelkezésre áll a hagyományos hálózati töltő is. Az USB-C port egyébként képes meghajtani DisplayPort 1.4-es külső kijelzőket, de persze megtaláljuk a laptopon a HDMI 2.0b kimenetet is.

A hálózati kapcsolódásról az Intel legújabb, 802.11ac gigabites wi-fi modulja gondoskodik, 2x2 MU-MIMO-val. Erre segít rá a ROG RangeBoost technológia, ami folyamatosan szkennelni a laptop környékén, és automatán vált két pár antenna között, hogy mindig a legerősebb jelet biztosítsa.

A billentyűzet minden gombja külön RGB LED-et kapott, és a világítás kiterjed a tapipadra is jobb oldalt, ami azonnal numerikus résszé változik, ha szükségünk van rá. A webkamera sem éppen mindenappi, akár 60 fps-sel is streamelhetünk vele, 1080p-ben.

Hűtés tekintetében érdekes megoldás, hogy a laptopot kinyitva a billentyűzet felett van egy nagy perforált terület, az Asus ezzel biztosította, hogy megfelelő légáramlást kapjon a processzor és a GPU. A hűtőrendszer egyébként elméletileg automatikusan ki tudja vezetni magából a bele került port a laptop hátulján, így az nem lepi el a hűtőbordákat.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

17 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
beleutomazorom
beleutomazorom
2019. jan. 15. 21:42
#3

Az uj Alienware mellett ez egy szar, az az asztali 9900k-t is fogadja ugyanezzel a vga-val. Arban sem kulonbozik.
https://www.digitaltrends.com/computing/alienware-area-51-m-replaceable-components-ces-2019/
JO lenne ha a szerzo idonkent tajekozodna mi a trendi "Brutalis gamer laptop" cimszo alatt.

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2019. jan. 27. 11:28

throttling*

Mosdatlan_falusi
Mosdatlan_falusi
2019. jan. 14. 15:57
#2

"kifejezetten gamerek szánt laptop érkezik" itt mintha egy toldalék kimaradt volna.
Egyébként nonszensz ez a koncepció, egy jóval nagyobb térfogatú gép is keményen throttlingol ilyen hardware mellett. Két végkifejlet lehet, elégedetlen a vásárló a teljesítménnyel, vagy elégedetlen a vásárló az idejekorán megolvadó forrasztás miatt.

Resike
Resike
2019. jan. 27. 12:50

Tudnám minek vesztek milliós gamer laptopokat, ahol a CPU és a GPU egymás mellett csücsül és mókolni kell csak azért hogy egyik se süljön meg.

hympyke
hympyke
2019. jan. 14. 15:05
#1

Gondolom ez se győz majd throttlingolni mint az állat.... ki vesz ilyesmit?

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2019. jan. 27. 10:41

sikerült már megszabadulnom tőle :D

Vissza az oldal tetejére