A Polygon egy új, megdöbbentő riportban derítette fel, hogy milyen kegyetlen túlórákat kénytelen elviselni az Epic csapata, hogy fenn tudják tartani a rendkívül népszerű Fortnite folyamatos frissítési ciklusát. A lap számos, név nélkül nyilatkozó belsős és külsős munkatársat kérdezett meg az ügyben, ami alapján elég negatív kép rajzolódik ki az Epicről.

Az Epic célja, hogy a Fortnite lendülete a folyamatos frissítéseknek köszönhetően megmaradjon, ez azonban komoly áldozatokkal jár. "Ha bekerült valami az egyik buildbe, és negatív reakciókat kapott, akkor azon azonnal változtatni kell, és mindenkit elvonnak attól a munkától, amit éppen csinál, és addig kell túlórázni, amíg a probléma meg nem oldódik. És ennek sosincs vége. Persze, ez jó a játékosok szempontjából, de nagy ára van" - mondja az egyik forrás. A nyilatkozó munkatársak szerint legalább 100 fő dolgozik átlagosan 70 órát hetente, de sokan eljuthatnak akár heti 100 óráig is.

"Ha például egy fegyver nem jól működik, akkor nem tehetjük meg azt, hogy egyszerűen letiltjuk, és a következő patch-csel javítjuk, hanem azonnal meg kell oldani, miközben már a jövő heti patch-en kell dolgoznunk. Egyszerűen brutális" - nyilatkozta egy másik alkalmazott. A nyilatkozók szerint, ahogy a Fortnite népszerűsége az eredeti nagy robbanás után elkezdett visszaesni, a marketinges csapat igyekszik mindent kitalálni, hogy ezt a trendet megfordítsák. És ezeket az ötleteket minél hamarabb meg kell valósítani, míg korábban akár egy hónapjuk is volt az újdonságok megtervezésére, most néha csak napok állnak rendelkezésre.

A nyilatkozók szerint ugyan a vezetőség azt hangoztatja, hogy a túlóra teljesen önkéntes, de volt már rá példa, hogy olyan kollégákat rúgtak ki lekésett határidők miatt, akik nem voltak hajlandók hétvégén dolgozni.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

13 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
FELULET
FELULET
2019. ápr. 26. 8:11
#2

Persze, persze....
Ez mese habbal kategória. Heti 100ora... teljesen legit, gondolom hét minden napján 14,5 órát dolgozik, vagy csak heti 5 napon 20orát?

Értem én, hogy kell az önreklámozás, de az ilyen mértékű hazudozással csak saját magukat járatják le.

Nem mellesleg mi az, hogy nem működik egy fegyver és ezért kell túlórázni? Bele se merek gondolni, milyen mértékű TÁKOLÁS van náluk, hogy ilyen egyáltalán előforduljon.
Vagy még esélyesebb, hogy csak kamuznak, és a tagnak aki írta még annyi köze sincs az egészhez, hogy tudja az efféle dolgok nem lehetségesek normális tervezés mellett....

Amúgy meg nem sokat kell dolgozni, hanem effektíven és jól.
Ne röhögtessetek már, a fornite egy lófasz semmi játék, egy 0 bonyolultság szempontjából. Ennél ezerszer komplexebb játékok vannak a piacon.
Értem én, hogy kell az önsajnáltatás, de ez inkább szánalmas kategória...

Trolltaxi
Trolltaxi
2019. ápr. 30. 9:51

A projektmenedzser az a faszi, aki mikor megtudja, hogy egy terhesség 9 hónap, berak még 4 embert, hogy két hónap alatt elkészüljön.

Busterftw
Busterftw
2019. ápr. 25. 19:54
#1

Ezek teszt szerverről nem hallottak még?

ElEvEn11
ElEvEn11
2019. ápr. 26. 17:11

FELULET
A saját szakmámban biztosan nem vagyok "olcsójános", de a való élet nem ilyen egyszerű, ahogyan azt te felvázolod. :-/

Vissza az oldal tetejére