Brutális koncepciómobilt tett le az asztalra a Vivo

A Vivo APEX 2019 sok jellemvonásában ígérkezik izgalmasnak, és az MWC-n bárki testközelből megismerkedhet vele.

Brutális koncepciómobilt tett le az asztalra a Vivo

A Vivo tavaly bemutatott egy készüléket APEX néven, ami új technológiai megoldásokat vonultatott fel, most pedig befutott az APEX 2019, és ez szintén érdekes újításokat foglal magában. Az egész eszköz abba az irányba indult el, amerre a Meizu Zero is, de itt néhány dolog eltérő módon lett kivitelezve.

Az APEX 2019 egy olyan szerkezet, ami rendkívül futurisztikusnak néz ki, és nagyon ütős hardver került bele. Az okostelefon előlapját egy 6,39 hüvelykes panel tölti ki, ami AMOLED technológiás, és nagyon vékony a kávája. A kijelző a megjelenítés mellett a hangkeltő feladatát is ellátja majd, ugyanis klasszikus hangszóró egyáltalán nincs a mobilon, a panel rezegtetésével fog megszólalni. A hagyományos és a beszédhangszóró szerepét is Body SoundCasting technológiás megoldásra osztották a tervezők, ráadásul az ujjlenyomat-olvasó is a megjelenítőbe lett elrejtve. A biometrikus érzékelő kapcsán érdekesség, hogy az eszköznek csaknem az egész felületén fog működni, szóval szinte teljesen mindegy lesz, hogy hol érinti meg a felhasználó az APEX 2019 frontját – és ez kettő ujjlenyomatot is fel tud majd ismerni egyszerre. A káva alján megfigyelhető egy nagyon szűk rés, valószínűleg ide került a mikrofon. Érdekes módon szelfikameráról egyáltalán nem esett szó, kívülről ilyen nem is látható a házon. Van viszont egy duálkamerás modul a hátlapon, melyről csak annyit lehet tudni, hogy 12 és 13 megapixeles egységek alkotják, és tartozik ide egy LED-es villanó is.

Galéria megnyitása

Az okostelefonban a Snapdragon 855 mobilplatform bukkan fel, ennek megfelelően nyolc Kryo 485 processzormaggal lehet itt számolni három klaszterre bontva, a legnagyobb teljesítményt egy mag tudja elérni 2,84 GHz-es órajelen, ez alatt dolgozik három 2,42 GHz-es egység, az energiahatékonyságról pedig egy 1,8 GHz-es kvartett gondoskodik. Számolni lehet már itt egy Adreno 640 grafikus egységgel, Hexagon 690 DSP-vel, és egy friss képi feldolgozóval is. A hűtés különös odafigyeléssel lett megoldva, szóval a melegedés nem okozhat majd gondot. A cég szakemberei a Snapdragon X50 hálózati modemet is felhasználták már az APEX 2019-ben, ami azt jelenti, hogy biztosított az 5G hálózati támogatás is. A SIM kártyának nincs hely a burkolaton, ezúttal már beágyazott SIM-mel kell számolni. A rendszermemória nem kevesebb mint 12 GB-os (LPDDR4x) szóval egészen biztos, hogy nagyon extrém felhasználási mód mellett is bírni fogja a multitaskingot. A háttértárat tekintve a cég 256 és 512 gigás opciókban gondolkodik – a bővíthetőségről le kell mondani.

Galéria megnyitása

Az APEX 2019-nek semmi nem töri meg az egybefüggő keretét, nincsenek rajta csatlakozók és gombok sem, a vállalat „Super Unibody” dizájnról beszél. A kezelőszervek helye viszont meg van rajzolva a házon, és ezeken a helyeken nyomásérzékeny a keret (Touch Sense). A készülék a különleges felépítés mellett fehér, szürke és fekete színű is lehet, és vízálló is, de az nem derült ki, hogy milyen IP besorolást tudna felmutatni. A Vivo egy MagPort mágneses csatlakozót pakolt a készülék hátoldalára, ezzel váltotta ki az USB-t, ide lehet csatlakoztatni a töltőt és az adatkapcsolat is ezen keresztül bonyolítható, szóval ez a dizájn nem olyan drasztikus, mint a Meizu Zero esetében látott. (A fej- és fülhallgatók viszont csak vezeték nélküliek, Bluetooth-osak lehetnek.) Annak érdekében, hogy belül minden komponensnek megfelelően elférjen, az alaplapot egy új rétegelési eljárással alkotta meg a Vivo, ezzel 20%-nyi helyet spórolt meg. Arról nem szólt a fáma, hogy az akkumulátor mekkora kapacitással szolgál. A vezeték nélküli töltés itt adta volna magát, de ezt nem oldotta meg a vállalat – érdekes módon ilyen funkcióval eddig egyetlen készüléke sem szolgál.

Galéria megnyitása

Vivo APEX 2019 a címnek megfelelően sajnos csak egy koncepció, szóval ilyenformán nem tervezi a vállalat a forgalmazását. Viszont azt mindenképpen le kell szögezni, hogy egy teljesen működő megoldásról van szó, és az itt felhasznált technológiák a vállalat későbbi készülékeinél visszaköszönhetnek majd. Tehát a tervezés során szerzett tapasztalatokat hasznosítani fogják a szakemberek. A készülék pedig a Mobil Világkongresszuson jelen lesz, és a látogatók akár kézbe is vehetik majd. A Vivo egyébként a 2018-as APEX előbújó kameráját is hamar átemelte a NEX S és a NEX A modellekbe, szóval most is elképzelhető, hogy hónapokon belül jönni fog nagyon hasonló mobil, ami már a boltok polcain landolhat.

Galéria megnyitása

Neked ajánljuk

Kiemelt
-{{ product.discountDiff|formatPriceWithCode }}
{{ discountPercent(product) }}
Új
Teszteltük
{{ product.commentCount }}
{{ voucherAdditionalProduct.originalPrice|formatPrice }} Ft
Ajándékutalvány
0% THM
{{ product.displayName }}
nem elérhető
{{ product.originalPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.displayName }}

Tesztek

{{ i }}
{{ totalTranslation }}
Sorrend

Szólj hozzá!

A komment írásához előbb jelentkezz be!
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward