Brutális felárakkal értékesítik tovább a Steam Deck foglalásokat

Miközben hatalmas az érdeklődés a masina iránt, a Valve már csak hónapokkal későbbre garantálja a rendelés teljesítését.

Brutális felárakkal értékesítik tovább a Steam Deck foglalásokat

Ahogy arról mi is beszámoltunk az iPon hasábjain, a Steam Deck lefoglalózása nem ment zökkenőmentesen a hétvége során, szinte szokásos módon nagyon sokaknál lehalt a rendszer valamelyik ponton. Pedig itt még csak nem is előrendelésről vagy rendelésről beszélhetünk, hanem a 4 eurós foglaló letételéről.

Akárhogy is, a jelenlegi információk alapján több százezer foglaló érkezett be a Valve-hoz abban a rendszerben, amit úgy alakítottak ki, hogy igyekezzenek kiszűrni a scalpereket: éppen ezért kellett letenni a foglalót is, illetve napokig csak azok tudtak egyáltalán foglalni, akiknek idén június előtt már volt valamilyen vásárlásuk a Steamen a fiókjukhoz rendelve.

Nos, várható módon azonban az eBayt és más online piactereket ellepték azok hirdetések, amikben a garantált foglalásra érkező készülékeket értékesítik már jó előre.

Ez azért fontos, mert elméletileg a Valve a foglalások sorrendjében teljesíti majd a rendeléseket, így tehát aki a korai időszakban tudott foglalni, az eléggé értékessé válik.

A mezei 64GB-os modellekre az aukció 500-600 dollárokról indul, míg a legnagyobb, 512GB-os modellhez szinte nem is indul licit 1000 dollár alatt. Akadt olyan 512GB-os verzió, amit nem kevesebb mint 1599 dollárért adtak el. Hogy miért hajlandók néhányan ennyi pénzt kiadni valamiért, amit még csak elő sem lehet rendelni valójában? Nos, nyilván megtehetik és garantáltan szeretnék az elsők között megkapni a készüléket.

Ez már csak azért is fontos kérdés, mert a Steam Deck népszerűsége talán még a Valve-ot is meglepte. Most már ugyanis a 64GB-os modell szállítását csak 2022 első negyedévére, a 256GB-os verziót a második negyedévre, az 512GB-os modellt pedig csak a harmadik negyedévre tudják garantálni. Tehát nagyjából jövő ilyenkorra, vagy még későbbre.

Ezen kívül a Steam Deck nem foglalható jelenleg számos nagyobb országban, így például kimaradt Ausztrália és például Mexikó is. Könnyen lehet, hogy ezen országok lakosai így próbálják megoldani maguknak a helyzetet.

Közben egyébként Gabe Newell elárulta, hogy a Steam Deckben nincs az alaplapra forrasztva a tárhely, hanem egy 2230-as M.2-es sloton csatlakozik, és ez mindegyik modellre igaz. Így tehát elméletben házilag is cserélhető a tárhely, azonban a Valve ezt nem támogatja és garanciavesztéssel jár, ha ehhez szétszereljük a gépet. A Valve hivatalosan csak az SD-kártyás bővíthetőséget támogatja.

Neked ajánljuk

Kiemelt
{{ voucherAdditionalProduct.originalPrice|formatPrice }} Ft
Ajándékutalvány
-{{ product.discountDiff|formatPriceWithCode }}
{{ discountPercent(product) }}
Új
Teszteltük
{{ product.commentCount }}
{{ product.displayName }}
csak b2b
nem elérhető
{{ product.originalPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.displayName }}

Tesztek

{{ i }}
{{ totalTranslation }}
Sorrend

Szólj hozzá!

A komment írásához előbb jelentkezz be!
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap