A Mate X2 a legdrágább okostelefon lett, ami nem a rápakolt egzotikus anyagok miatt kerül sokba, most pedig a Huawei még tovább növelte a készülék árát azzal, hogy kihozta a Collector’s Edition változatot, tehát a gyűjtőknek szánt modellt. Ez a képességeket tekintve nem nyújt semmi extrát, de a külseje nem a megszokott.

Galéria megnyitása

A tervezők a Huawei Mate X2 Collector’s Edition szériát bőrruhába öltöztették, legalábbis ahol ezt engedte a készülék burkolata. A hátlapon jelent meg a bőrbevonat, a zsanért takaró elem esetében ezt valószínűleg a pontos illeszkedések miatt ezt nem tudta volna megoldani a vállalat. hiszen a bőrbevonat miatt egy kicsivel vastagabb lett a szerkezet.

Három színben is megalkotta a Huawei ezt az újdonságot, fekete, fehér vagy vörös bőrrel díszítve is hozzá lehet majd jutni a készülékhez.

A Huawei semmit nem szeretett volna már itt elaprózni, ez nem az a szint, éppen azért az okostelefon 12 GB-nyi rendszermemóriát vonultat fel, az integrált tárhelye pedig 512 GB-os kapacitással szolgál. Sőt mi több, még az is különlegessége ennek a modellnek, hogy a külső felületén található üveg már egy nanokristályos megerősítésű megoldás. Bár erről több részlet nem derült ki.

Galéria megnyitása

A szerkezet minden más szempontból ugyanolyan, mint egy teljesen „átlagos” Mate X2 modell. Kívül egy 6,34 colos kijelzőt nyújt, belül pedig egy 8 colos panel van, ami legtöbbször össze lesz hajtva. 8 hüvelykes ez a képernyő. Mindkét egység OLED technológiát használ és 90 Hz-es üzemre képes. A Kirin 9000 5G dolgozik még ebben a mobilban, talán utoljára itt, a Collector’s Edition kiadás keretei között lehet ehhez hozzájutni.

A Huawei Mate X2 Collector’s Edition nem kerül egyébként sokkal többe, mint a hagyományos verziója a mobilnak, csak 700 jüan a feléra az extra anyaghasználatnak, ami ezen a szinten igazából már jelentéktelen, hiszen 19700 jüanba kerül a termék Kínában. Ez átszámítva már 10 ezer forinttal meghaladja az 1 millió forintos összeget is. Nem tudni, hogy Európába eljut-e ez a modell, de ha igen, akkor ennél még sokkal drágábban fogja mérni a vállalat.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

0 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!

Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!

Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.
Vissza az oldal tetejére