A Samsung február 20-án mutatta be a Galaxy S10, Galaxy S10+ és Galaxy S10e okostelefonokat, és mostantól már meg is vásárolhatóak ezek. A szerkezetek forgalmazása világszerte 70 országban indult a mai napon, és szerencsére Magyarországon is hozzáférhetővé váltak rögtön az első körben. Az készülékek megvásárolhatóak a webshopunkból, az érdeklődők többféle konfigurációból válogathatnak.
A Samsung nagy reményekkel telve vág bele az újdonságok forgalmazásába, és rendkívül gyorsan szeretné a világ minden táján hozzáférhetővé tenni Galaxy S10 paletta tagjait. Az előzetes információk szerint a hónap végére már nagyjából 130 országban lehet majd beszerezni az eszközöket. Az előrendelések során állítólag az előzetes várakozásoknál is nagyobb érdeklődés mutatkozott a mobilok iránt. Az ismert elemző, Ming-Chi Kuo a napokban arról számolt be, hogy a korábban előre jelzettnél jóval több felsőkategóriás masina találhat gazdára. Korábban úgy vélte Kuo, hogy 30-35 milliós példányszámban kelhet el a termék, de most úgy fest, hogy 40-45 millió darabot is értékesíthet a Samsung.
A készülékek Samsung által ajánlott fogyasztói ára így alakul:
- Samsung Galaxy S10e 6/128 GB: 258 000 Ft
- Samsung Galaxy S10 8/128 GB: 310 000 Ft
- Samsung Galaxy S10 8/512 GB: 395 000 Ft
- Samsung Galaxy S10+ 8/128 GB: 345 000 Ft
- Samsung Galaxy S10+ 8/512 GB: 430 000 Ft
- Samsung Galaxy S10+ 8/1024 GB: 550 000 Ft
A Samsung a későbbiekben bevetésre küld még egy további Galaxy S10 variánst is, mely már 5G támogatással is meg lesz toldva, de az a készülék jóval kevesebb helyen lesz elérhető eleinte, mint a mostani eszközök.





























