Kevesen gondolnák, de a Nokia története 150 évvel ezelőtt vette kezdetét, és az elmúlt másfél évszázad alatt rengeteg területen tette magát próbára a vállalat, ami összességében egy sikeres múltat tudhat maga mögött, azonban tagadhatatlanul voltak hullámvölgyei az évek során – most is éppen egy ilyen időszakon van túl.

A Nokia papírgyárként kezdte, majd számtalan egyéb ágazatban is megfordult. A cég „önéletrajzába” a 150 év alatt beíródott a papíriparon túl a kábelkészítés, a gumiabroncsok gyártása, de volt Nokia logóval ellátott gumicsizma, rengeteg konzumer és ipari elektronikai termék, műanyag eszközök, vegyi anyagok, és egyebek mellett persze a távközlési piacon is komoly szereplővé vált. A legtöbben valószínűleg ez utóbbinak köszönhetően ismerték meg az elmúlt évtizedekben a Nokia nevet.

Galéria megnyitása

A cég története 1865-ben kezdődött, amikor Fredrik Idestam bányamérnök cellulózüzemet nyitott Tamperében, délnyugat Finnországban. Érdekesség rögtön az indulással kapcsolatban, hogy eleinte még nem Nokiaként vált ismerté a cég, ezt a nevet ugyanis csak 1871-ben vette fel. A Nokia a Nokianvirta folyó nevéből eredeztethető, ahol a második cellulózüzem épült fel. A jelenleg is jól ismert formáját 1967-ben vette fel a Nokia Corporation, miután fúzióra lépett Idestam Nokiája, a finn Rubber Works, valamint a szintén finn Cable Works Ltd., ami lényegében a telefonos irányvonalat hozta a Nokia cégére alá. Elsőként 1960-ban került közel a Nokia a telekommunikációs területhez, ekkoriban a Cable Works egyre nagyobb figyelmet fordított a rádiós adatátviteli eszközök fejlesztésére. Az 1960-80-as években sok minden a Nokia kezére játszott, ezek eredményeként 1982-ben megszületett Európa első teljesen digitális telefonközpontja, ami kezdetben persze csak helyi hívásokat tudott kezelni, illetve ugyanebben az évben született meg az első autótelefon is. A következő komoly lépést a Nokia számára a GSM európai digitális szabvány lerakása jelentette, ami 1991. július elsejéhez köthető.

A történelem első GSM hívását egy Nokia telefonról indították a Nokia által felállított GSM hálózaton Finnországban a Radiolinja szolgáltató gondozásában. A prezentáció olyannyira jól sikerült, hogy a Nokia ugyanebben az évben több európai országban is elnyerte a szolgáltatók bizalmát, így jelentősen fellendült a mobilhálózat-üzletág. A vállalat vezetői hamar felismerték, hogy a távközlésben hatalmas potenciál van, ezért meghozták azt a stratégiai döntést, hogy ez lesz a továbbiakban a fő tevékenysége a Nokiának. 1989 és 1996 között rengeteget változott a Nokia belső felépítése, szinte minden mellékvonal kikerült a finnek kezéből – gondolunk itt például a papír-, gumi-, cipő-, vegyszer-, kábeliparra, valamint az energetikai, személyi számítógépes és televíziós fejlesztésekre. A Nokia 1998-ra a világ vezető mobiltelefon nagyhatalma lett és ezt a pozíció nagyjából egy évtizeden át meg is tartotta.

A cég napjainkban már egészen komoly szerepet vállal a térképészetben is. Erre az útra 2006-ban léptek, amikor felvásárolták a Gate5-ot, ami sokéves tapasztalattal rendelkezett már akkor, így jól jött az induláshoz. Ezt követően az amerikai NAVTEQ is a Nokia birtokába került, erre 2008-ban került sor. A HERE szolgáltatás idővel kellően beérett, és 2012-ben különálló márkává, valamint üzletággá lépett elő a finnek zászlaja alatt. A 2007-es év is fontos volt a Nokiának, csak éppen a hálózati infrastruktúra miatt, ekkor ugyanis a Siemensszel egyesítették az erejüket és Nokia Siemens Networksként folytatták a munkálatokat. Az NSN jelenleg is az egyik vezető szerepet tölti be ebben az ágazatban.

Néhány ínséges évet követően 2011-ben a Nokia végleg elvetette a korábbi okostelefonos stratégiáját, és csatlakozott a Microsofthoz. Ezzel a lépéssel lényegében teljes mellszélességgel beállt a Windows Phone mögé. Az Androiddal és az iOS-szel folytatott harcban sajnos ez a házasság sem hozott fordulópontot, ami mondhatni megpecsételte a Nokia mobilos részlegének sorsát. 2013-ban a Nokia vásárolt egy nagyobb részt a Siemensből, így az NSN stabilabb lábakra helyeződhetett, de ami ennél is lényegesebb, hogy ebben az évben bejelentette a vállalat, hogy a Microsoft kezébe „vándorol” az eszköz és szolgáltatás üzletág. Ez a felvásárlás 2014. április 25-én zárult le.

A Nokia a jövőben három fő területre koncentrálja majd az energiáit; a Nokia Networks, a HERE, és a Nokia Technologies játszik majd nagy szerepet a vállalat sorsának alakulásában. Emellett a finnek engedélyezték a márkanév használatát a Foxconnak, a Foxconn pedig el is készített egy androidos táblagépet a Nokia N1 alakjában, és arról is folyamatos pletykákat lehet hallani, hogy ilyen formán az okostelefonok piacára is visszatérhet a név (bár ezt egyelőre hivatalosan is cáfolta a Nokia).

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

28 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
sztulezi
sztulezi
2015. máj. 16. 12:38
#7

"Az NSN jelenleg is az egyik vezető szerepet tölti be ebben az ágazatban."

Végülis igen, de kicsit félrevezető így a mondat. Az NSN a "Nokia Siemens Networks" rövidítése volt. Amikor szakítottak a Siemens-el, átnevezték "Nokia Solutions and Networks"-re. És úgy kb. fél éve már nem szívesen hivatkoznak NSN-ként a hálózati üzletágra, egyszerűen "Nokia Networks" lett a neve.

És az értetlenek kedvéért még egyszer: Csak a mobilos részleget vette meg a Microsoft. Ahogy hamarosan csak a térkép (HERE) részleget fogja megvenni valaki. A Networks pedig ebből az egészből teljesen kimaradt, továbbra is a Nokiához tartozik, hovatovább a Nokia önti bele a pénzt folyamatosan.

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2015. máj. 13. 17:28
#6

Nem is tudtam, hogy ennyi mindenben utaznak. Jó tudni, hogy mégsem kerültek a süllyesztőbe.

pepeno1
pepeno1
2015. máj. 13. 13:33
#5

A HERE elméletileg jön majd Samsun Galaxy telefonokra ingyen, mivel a Samsung megállapodott a Nokiával.

FaL
FaL
2015. máj. 13. 9:22
#4

A jó öreg 3310-es, ami kb. mindent kibírt, még ma is működik és az eredeti akksijával majd egy hétig bírja még mindig!

Életem egyik nagy WHOAA! pillanat az volt, amikor láttam egy Nokia monitort. Akkor esett le, hogy mekkora nagy dög vállalat is ez.

Kár, hogy a Symbianba öltek annyi energiát, amikor a mobil piacot a droid, meg ios már uralta. Nekem a (felső kategóriás) Lumiák nagyon tetszenek dizájnban és a WP is bejön, csak kb nem nagyon lehet kapni őket itthon. Nekem sokkal jobban tetszene, ha nem a retek Samsung lenne mindenhol, hanem a Nokia/MS, mint anno a 3210-es időkben.

vivanto
vivanto
2015. máj. 13. 8:45
#3

Gondoljatok úgy a 2015-ös Nokiára, mint anno az Ericcsonra. Ahogy tőlük teljesen megvette a telefonokat a Sony, úgy tett most a Microsoft a Nokiával. Mégse temette senki az Ericcsont, sőt, most is egy nagyon erős cég - nem mellesleg Nokia konkurrens. Pontosan ugyanez lesz itt is.

ThomasSteve
ThomasSteve
2015. máj. 13. 6:34
#2

Akkor most már össze vagyok zavarodva ....bár lehet én nem figyeltem rendesen. Mintha minden hírcsatorna arról szolt volna, hogy a Microsoft felvásárolta szőröstől- bőröstől az egész Nokiát. A márkanevet kiadták a Foxconn-nak bérbe akik táblagépet csinálnak. Ők pedig minden Nokia telefonról levakarták a Nokia nevet és a sajátjukat biggyesztették oda. A volt Nokia mérnökök pedig csináltak egy saját táblagépet a nevet hagyjuk. Jolla

De ez most mi? Akkor mégsem vette meg a Microsoft a teljes Nokiát csak bizonyos részét? Akkor most kinek kellene fizetnie az Apple-nek jogdíjat?

tomboy013
tomboy013
2015. máj. 15. 8:49

Jajj Istenem ne kezdd már te is az értetlenkedést... Komolyan mintha oviba lennénk, olvass vissza meg keress rá a google-be és rájössz. Vagy olvasd el a cikket ami alá kommentelsz...

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2015. máj. 12. 23:18
#1

Nekem valahogy soha nem jöttek be a Nokia termékei, a mobiltelefonok elterjedésének hajnalán tényleg nem lehetett nagyon mást kapni, a 3210-est nagyon eltalálták abban az időszakban, de a többi telefonjuk és kézi konzoljaik nem nagyon voltak kényelmesek tervezés és felhasználhatóság szempontjából. Azelőtt pedig az ITT-Nokia tévékkel tudtak maradandót alkotni. Várható volt hogy kifulladnak.

DemonDani
DemonDani
2015. máj. 13. 10:13

Vélhetően a hírt sem olvasta el, nem még a videót végignézni. :)

Vissza az oldal tetejére