Pár lelkes rajongó összeállt, hogy a Source motor segítségével újra elkészítse a régi nagy klasszikust, a Half-Life-ot, így született meg a Black Mesa, amely szeptember 14-én jelenik meg. A projekt vezetője, Carlos Montrero bejelentését a kezdeti hitetlenkedés után mindenki nagy lelkesedéssel fogadta a fórumukon, és a honlapon már elindult a visszaszámlálás. A Black Mesa egyelőre nem a teljes Half-Life-ot foglalja magában, a sztori csak a Lambda Core-ig tart, a Xen és BMDM pályákon még dolgoznak az alkotók, akik úgy érezték, hogy hét évnyi kemény munkájukból szeretnének már megmutatni valamit a rajongóknak, akik már régóta várják a remake-et. A Black Mesa 8-10 órányi játékélményt nyújt majd, és az ígéretek szerint a befejezéssel is elégedettek lehetünk majd.
A zenét Joel Nielsen szerezte, és a hangeffektekért is ő a felelős - ő is ugyanolyan régóta dolgozott velük, mint a többiek a játékon. Saját bevallása szerint eddig nem foglalkozott zeneszerzéssel, így kapóra jött neki a sokáig húzódó fejlesztés, hogy beletanuljon a szakmába. A zene szándékosan nem másolata az eredetinek, Nielsen új műfajokkal és stílusokkal kísérletezett, de közben mindvégig ügyelt rá, hogy megtartsa a Half-Life hangulatot. A teljes anyag ingyenesen letölthető az alkotók honlapjáról, de aki úgy dönt, hogy támogatni szeretné a zeneszerzőt az itt szintén megteheti.






























