A Rust - mint ahogy az tesztünkből is kiderült – egy meglehetősen ellentmondásos játék, főleg az egyes szervereken tanyázó khm… különös emberi lények miatt, de szerencsére számos érdekes lehetőséget is tartalmaz. Ezek egyike a kereskedelem, ami idáig felettébb veszélyes üzem volt, de a The Compound Update talán változtat ezen.

A frissítéssel bekerül egy hely, ahol bárki nyugodtan üzletelhet a többi játékossal, állig felfegyverzett tudósok őrző szemei előtt. Hasznos szolgáltatásokat is találunk majd itt, például finomítót, munkaasztalokat, újrahasznosítót, vízgyűjtőt. Vehetünk majd a túléléshez szükséges alapvető eszközöket, vagy csak egyszerűen kikapcsolódhatunk egy kicsit a folytonos, feszült figyelemből.

A szabályok egyszerűek lesznek: nincsenek fegyverek, nincs zsákmányszerzés, nincs gyilkosság, nincs benti, vagy közvetlenül a menedék melletti alvás. Ha bármelyiket megszegjük, a fent említett tudósok és kedvenc lövegtornyaik gondoskodnak róla, hogy többet ne tegyük. Mármint, hogy többet ne tegyünk semmit az adott (és most már halott) karakterrel. Öt percig ellenséges státuszt kapunk plusz büntetésként, amit sajnálatos halálunk sem mos le rólunk, tehát mindenképpen meg kell várnunk, míg letelik, és csak utána jutunk vissza a menedékbe.

A fejlesztők tisztában vannak azzal, hogy sokan meg akarják majd kerülni a szabályokat, de saját bevallásuk szerint készen állnak arra, hogy mindenkit elkapjanak, aki a rendszerrel szórakozik. Azt is hozzátették (kissé szarkasztikusan), hogy eredetileg a játékosoknak szánták a hasonló helyek létrehozásának feladatát, de mivel egy év eltelt és senki sem foglalkozott vele, a saját kezükbe vették a dolgot.

Az update persze mást is tartalmaz majd, például egy négyrészes búvárfelszerelést, víz alatti sziklaformációkat, tartalmi és játékmenetbeli változásokat – a részleteket megtaláljátok a hivatalos oldalon.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

0 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!

Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!

Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.
Vissza az oldal tetejére