Az AMD BIG NAVI sorozata körül elég nagy a felhajtás mostanában, ami érthető is, hiszen mindenki arra vár, milyen újdonságokkal rukkol elő az AMD az Nvidia elleni küzdelemben. Erre gyakorlatilag két nap múlva, 2020. október 28-án mindenképpen választ kapunk, igaz, ezen a napon a tesztek megjelenésére még nem igazán lehet számítani, sokkal valószínűbb az, hogy a független mérések majd csak valamikor november folyamán láthatnak napvilágot, csak úgy, mint a ZEN 3-as processzorok esetében.

A BIG NAVI jelző egyébként csak két modellre, a NAVI 21 XT-re, illetve a NAVI 21 XTX-re érvényes: előbbiből készülhetnek egyedi változatok az AIB partnerek műhelyeiben, míg utóbbit csak az AMD referencia dizájnjával lehet majd elérni, ha pontosak az eddigi értesülések.

Egy teszteredmény, ami nagyon jól hangzik

Nemrégiben kiszivárgott egy érdekes teszteredmény, amelyről egy Twitter felhasználó, a CapFrameX számolt be – ez lényegében egy alkalmazáshoz tartozó Twitter fiók, amely a képkockák elkészítéséhez szükséges időt méri. A beszámoló alapján a BIG NAVI a 3DMark FireStrike tesztjében 11500 pon tot szerzett, ami igen jól hangzik, hiszen a GeForce RTX 3080 jellemzően 10 600 pont elérésére képes ebben a tesztben – az AMD újdonsága 8,5%-os előnyt tudhat magáénak.

Az sajnos nem világos, hogy pontosan melyik kártyát tesztelték, ugyanis nem mindegy, hogy a NAVI 21 XT, vagy a NAVI 21 XTX van-e a pontok mögött. Jó eséllyel ez a szivárgás egy AIB partnertől származhat, azaz a NAVI 21 XT-ről lehet szó. Azt persze fontos megemlíteni, hogy az eredményt illik távolságtartóan kezelni, hiszen mégis csak pletykáról van szó, valamint az is valószínű, hogy a drivert még optimalizálják, így a teljesítmény kisebb mértékű növekedésére lehet számítani.

Lencsevégen egy állítólagos BIG NAVI NYÁK

A szivárogtatók egy fotóval szemléltették, mire számíthatunk a BIG NAVI sorozat esetében, már ami a nyomtatott áramköri lapot illeti. A lenti fotón egy Radeon RX 6900 XT, vagy egy Radeon RX 6800-as sorozatú videokártya látható, a pontos típus nem derült ki, valamint a GPU-t is kitakarták sajnos.

Annyi látszik, hogy a GPU körül nyolc darab GDDR6-os memórialapka foglal helyet, ami megerősíti a korábbi pletykákat, tényleg 256-bites memória-adatsínre lehet számítani. A tápellátást két darab nyolctűs PCI Express tápcsatlakozón keresztül biztosíthatjuk, amelyek egy 16 fázisú VRM-en keresztül látják el megfelelő mennyiségű árammal a fedélzeten található komponenseket.

Galéria megnyitása

A videó kimenetek között ezúttal két DisplayPort, egy HDMI és egy USB-C port sorakozik. Látszanak még ventilátor csatlakozók, valamint jó eséllyel ARGB tüskesor is található a kínálatban, ami a színes fényáradatról gondoskodik. A kártyán még egy kétállású kapcsolót is fel lehet fedezni, ami arra utal, hogy dupla BIOS-t használt gyártója. Valószínűleg egy AIB modellről van szó, azaz RX 6800-as videokártyát rejthet a fotó.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

71 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
_DiEGO_
_DiEGO_
2020. okt. 28. 23:21
#11

Az AMD bemutatta RX 6000-es nextgen videokártyáitA frissen bejelentett videókártyák már ugyanazt az RDNA 2-architektúrát használják, amelyeket a PlayStation 5 és az Xbox Series X AMD-s GPU-i. Ez azt jelenti, hogy a korábbi RDNA-s AMD-kártyákhoz képest Wattonként maximum 54%-kal nagyobb teljesítményre lesznek képesek. Az architektúra Ray Acceleratorje biztosítja a hardveresen gyorsított ray tracinget, ami a DirectX 12 Ultimate-támogatással és az AMD Fidelity FX-optimalizációval együtt garantálja a realisztikus fényviszonyokat, árnyékokat és reflexiókat.

https://www.amd.com/en/graphics/amd-radeon-rx-6000-series

https://www.amd.com/en/products/specifications/compare/graphics/10516%2C10521%2C10526

https://www.youtube.com/watch?v=oHpgu-cTjyM&feature=emb_logo

s_otto
s_otto
2020. okt. 29. 8:23

@DiEGO

https://wccftech.com/amd-radeon-rx-6000-rdna-2-big-navi-graphics-cards-ray-tracing-performance-detailed/

Természetesen fenntartással kezelendő, de gyanús hogy az amd ezért nem mutatott RT teszteket.

s_otto
s_otto
2020. okt. 28. 17:50
#10

Ha igazak a diák, jó karik lesznek az új radeonok.... lehet 6900 XT kerül a TR mellé. :D

s_otto
s_otto
2020. okt. 28. 19:39

@xcomman

"the company announcing its next-generation Radeon RX 6000 "Big Navi" graphics cards based on the RDNA2 graphics architecture that introduce full DirectX 12 Ultimate readiness, including real-time raytracing hardware"

Várjuk meg a teszteket, de úgy néz ki van. Engem a cuda nem érdekel, játékra lesz.

sutyko_hopkins
sutyko_hopkins
2020. okt. 27. 22:20
#9

Na azt a firestrike eredmenyt akkor hiszem el ha elottem fut le es latom.

Kizart.

CHaooSS
CHaooSS
2020. okt. 28. 20:14

@sutyko_hopkins  Elájultál már? mert hozzák a 3080 és 3090 szintjét XD

ggbuffon
ggbuffon
2020. okt. 27. 20:12
#8

Ja én nem sajnálom senkitől, mindenki vegye azt amit akar meg amire pénze van vagy engedi a kerete.

Azt is vágom, hogy ezek a dolgok / vásárlások nem mindig a racionalitás mentén mozognak és nagyon ritkán találkozik a tényleges igénnyel. De azért ezek az árak már afölött a küszöb felett vannak hogy tényleg nehezen magyarázható.

Főleg h van alternatívája bőven.

De lehet én vagyok régimódi így 35 éves fejjel. A 300-400ezres telefonárakat se tudom hová tenni. 

Egyszerüen csak döbbenetes látni h h hulyitik meg az embereket a gerillamarketinggel. Én már a 150-160ezres vgakat is kerek szemekkel nézem h miaf*sz, de ezek..

ggbuffon
ggbuffon
2020. okt. 27. 19:38
#7

Egyszerűen nehéz elképzelni ilyen vga árak mellett hogy valaki komolyan kiad ennyit egy kártyáért. 

Ezen az áron (legyen szó akár 400ezer ftról) vesz az ember egy konzolt meg mellé egy rahedli játékot és vígan elvan

Uez van a mobilpiacon is..

Hozzáteszem és nem felvagasbol hogy megtehetném h veszek egy hasonszőrű vgat de kb az összes racionalitás ellene szól. Ehelyett osszeraktam egy kis itxes konfigot 1650s el stratégia játékokra stb.+ mellé megy majd a ps4pro helyett az uj genből valamelyik annak a pár AAA-s címnek oszt jó napot.

Vgaért 400ezer- 1millaig... sajnálni tudom aki ezt benyeli

Busterftw
Busterftw
2020. okt. 27. 19:54

@ggbuffon Ne aggodj, megveszi mas.

Itt iponon is voltak 3080/3090-ek par napja, az osszes elfogyott.

hunspirit
hunspirit
2020. okt. 27. 15:08
#6

Drukkoljatok az AMD-nek pisisek, úgy sincs más dolgotok őszi szünetben (jah meg nyomjátok a downvoteot).

Proci fronton is olyan jó világ lett, hogy mostmár az AMD drágábban adja a procit mint az Intel ( még a régebbit is ), és az eddig drága Intel lett a value king.

A Firestrike Ultra meg 100 éves szaros szintetikus teszt, ahol az 5700xt is veri az RTX 2080-at.

Am is az Nvidiának vannak működő driverei, van mögötte support, RTX featureök mint a DLSS, különböző streamereknek szánt featureök stb ...

"Hiába, szarból nem lehet várat építeni." - AMD.

Busterftw
Busterftw
2020. okt. 28. 10:04

@KikiGames Multkori vita, miszerint az Amazon toplista alapjan az AMD tobbet ad el (globalisan) mint az Intel.
Ott is ment, hogy nezd "mindenki" AMD-t vesz, csak aztan valamiert loven meg nem latszik.

Illetve az latszik, hogy egyre tobben vesznek, de Intelhez kepest elenyeszo meg mindig.

tomchee
tomchee
2020. okt. 27. 14:30
#5

Ez már kb 1 hetes hír gyerekeeeek :)

saba
saba
2020. okt. 27. 11:40
#4

Azt se felejtsük el, hogy idén konzol generáció váltás is lesz, ha valaki egyszer átvált arra nehezen szédeleg vissza (kell pár év), tehát azzal is meg kell küzdeni. Tudom, hogy ezeket a kártyákat, és technológiákat már szerverekbe is rakják, és azonos ha nem több bevétlük származik a nem PC Game vonalból, de azért senki sem szeretné ha az egyik jól jövedelmező lábát kivágnák. Ezért remélem, hogy az idei verziók nem szállnak el annyira.

carrast
carrast
2020. okt. 27. 10:52
#3

hajrá AMD! az is drukkoljon nekik aki amúgy nVidiát vesz / venne!

Dragon3k
Dragon3k
2020. okt. 27. 19:32

@csabi02 Mert gondolom még rájött az ittenni magasabb áfa miatti különbség és a kereskedők extra haszna, ami már az eurós árban egyszer benne van.

tomm27
tomm27
2020. okt. 27. 10:47
#2

Ha az AMD be tudna torni a felso szegmensbe is plusz remelhetoleg intel is legalabb a felso kozep kategoriat megtudja celzoni arany vilag lesz rank nezve . azert egy harom szereplos piacon nehezebben alakul ki ar kartelezes, igazan visszaterhetnenk a 500-700 dollaros adott generacio csucs kartya araihoz

tomm27
tomm27
2020. okt. 27. 17:22

@Szvideo  hat csak AMD nem nagyon tehetne meg vidi kari fronton az ugyan oylan teljesitmeny melle az ugyan olyan arat mert akarhogy is de driverekben nem olyan megbizhatoak (plusz a sokfele nvidia feature amit kapsz experience melle), ennek a felaraval kene szamolni aztan ugyan olyan teljesitmenynel laza 15-20% olcsobban kene adniuk

hunspirit
hunspirit
2020. okt. 27. 9:53
#1

Kezdődik a fűtésszezon.

s_otto
s_otto
2020. nov. 3. 12:28

@punchman

Vagyis szerinted. Mert te mondod ugye. Ragaszkodj csak a véleményedhez, megint luftot rúgtál.

És te beszélsz haterségről ez már eleve vicces. 

A számonkérésről is beszélhetünk, hányszor kértél számon valamit nv és intel hír alatt. Azt hiszed új fórum, tiszta lap?

Személyeskedésről megint pont neked nem kellene beszélni, ha vissza gondolok  a számtalan fórumra.

De hogy is volt akkor a bestbuy 5700-el és 5700 XT-vel? 9%-ot bukott az amd a navival? Nocsak. Téged igazolnak a számok, az idő megmutatta ugye?

https://www.techradar.com/news/nvidia-crushes-amd-with-80-gpu-market-share-ahead-of-ampere-launch

Akkor az evga KO sem volt kapható? :D

Bizonyítvány? Hát nem nekem kell eltűnnöm hetekre....

Vissza az oldal tetejére