Bezár a Telltale Games, aminek olyan játékokat köszönhetünk, mint a The Walking Dead, a The Wolf Among Us, vagy a Game of Thrones. A stúdió egy ideig nagy sikerrel ültette át mások bejáratott szellemi termékeit kalandjátékokká, azonban úgy látszik, hogy ez a siker sem tartott örökké.

A szombat reggel elindult pletykákat követően a stúdió hivatalosan is megerősítette a dolgot. Közleményükben azt írják, hogy az elmúlt évben leküzdhetetlen kihívásokkal kerültek szembe, így kénytelenek bezárni, és elbocsátani majdnem az összes alkalmazottukat. Mindössze 25 ember marad a cégnél, akik még lezárják a folyó ügymeneteket.

Pete Hawley, a Telltale vezérigazgatója elmondta, hogy az utóbbi egy évben egy teljesen új pályára akarták állítani a stúdiót, azonban sajnos kifogytak az időből. Szerinte az utóbbi hónapokban kiváló tartalmakat adtak ki, rengeteg pozitív visszajelzést kaptak, azonban mindez az eladásokban nem mutatkozott meg.

Azt egyelőre nem tudjuk, hogy a készülő játékokkal mi történik. A USGamer forrásai szerint a The Wolf Among Us beígért második évada, valamint a Netflixszel közösen készített Stranger Things biztos nem látja meg a napvilágot, de a The Walking Dead utolsó évadának befejezése is kérdéses, pedig már csak két epizód lett volna hátra.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

2 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
benczeb90
benczeb90
2018. szept. 24. 0:12
#1

hát ez nagyszerű ..

kean
kean
2018. szept. 24. 9:53

Pedig lenne rá igény :( Egy jó motor, rendes controller support és garantált a siker...

Vissza az oldal tetejére