Az Epic Games két vállalkozást is megvásárolt az utóbbi hetekben, melyeket most jelentettek be. A stúdió nem ül a rengeteg pénzén, láthatóan további határokat igyekszik feszegetni az Unreal Eninge 4-gyel.

Az első vállalkozás a szerbiai 3Lateral, ami valósághű emberi modellek elkészítésében és animációjában utazik. Korábban már többször is együttműködtek az az új tulajdonosukkal, legutóbb például a Boy and His Kite nevű rövid animáción, ami az Unreal Engine erősségeit igyekezett kihangsúlyozni, de a szerbek közreműködtek a Ninja Theory-féle Hellblade karaktereinél és animációinál is.

A 3Lateral mostantól az Unreal Eninge-t fejlesztő csapat részévé válik, de továbbra is együttműködik majd külsős partnerekkel a filmes-, sorozatos- és játékiparban.

A másik felvásárolt cég az Agog Labs, ami 2015-ben kapott támogatás az Unreal Dev Grand kezdeményezésben. Nekik köszönhető az Unreal Engine-hez készített kiegészítés, a SkookumScript, ami a nevének megfelelően egy scripteléshez, mesterséges intelligenciához használható megoldás.

A csapat bejelentette, hogy a SkookumScript fejlesztése ezzel véget ér (de továbbra is elérhető marad), és "érdekes új projekteken" dolgoznak együtt az Epic Games-szel.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

4 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
FELULET
FELULET
2019. jan. 25. 8:03
#2

Hát a Viden látott ember rohadt mesze van az élethűtől, kb. 10-15 évvel ezelőtt talán adta volna a színvonalat, de ma random wanable artist jobbad dob otthon össze...

Chavalier
Chavalier
2019. jan. 25. 11:11

Az a video egy 2015-ös Unreal demo, és ha veszed a fáradtságot hogy végignézd akkor meg is kérdezlek hogy 10-15 évvel ezelőttről mutatsz nekem ugyan ilyen minőséget ami real-time fut?

RaimiHS
RaimiHS
2019. jan. 25. 0:35
#1

Eninge

cheatergs
cheatergs
2019. jan. 25. 5:42

Evegyemagára =D

Vissza az oldal tetejére