Dakota Fanning a tizenkét éves színésznő egy olyan új filmmel kapcsolatos vita központjában áll, amelyben a lányt egy kamaszfiú megerőszakolja. Amerikai vallási csoportok bojkottra szólítanak fel, mivel szerintük Fanning filmbeli szereplése felér a gyermekbántalmazással.

A tiltakozások azután kezdődtek, hogy a „Hounddog” című filmet bemutatták hétfőn a utah-i Sundance Filmfesztiválon. Deborah Kampmeiera rendező megvédte a filmet, mondván, hogy az olyan témákról,  mint a gyermekek által elkövetett nemi erőszak, beszélni kell a nyilvánosság előtt. „Erről a témáról társadalmunk mélyen hallgat" – mondta. – „Sok nőnek nincs kivel beszélnie ezekről a dolgokról.”

Galéria megnyitása

A filmet már lejátszása előtt kritizálta a New York-i Katolikus Liga és szövetségi döntést követeltek arra nézve, hogy vajon a film megsérti-e a gyermekpornó-ellenes törvényt.

Ted Baehr, a Keresztény Film és Televíziós Bizottság elnöke szintén úgy véli, hogy a nemi erőszakról szóló jelenet törvényt sért. „Még ha nem is megy végbe ténylegesen az aktus, akkor is jogi ügyről van itt szó. Ha sérti a jóízlésünket egy vígjáték rasszista felhangja, akkor az miért nem, amikor valaki kihasznál egy tizenkét éves gyereket?" - mondta.

Fanning így nyilatkozott az ügyben: „Ez nem egy erőszakolós film. Még csak nem is ez a fő témája. A Hounddog egy fiatal lányról szól, akit apja és alkoholista nagyanyja folyton bántalmaz."

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

1 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
amazing
amazing
2007. jan. 25. 15:35
#1

vissza a hírhezDakota Fanning a tizenkét éves színésznő egy olyan új filmmel kapcsolatos vita központjában, amelyben a lányt egy kamaszfiú ...

Vissza az oldal tetejére