Shop menü

BEMUTATTA A SAMSUNG A HÁROMRÉSZBE HAJTOGATHATÓ GALAXY Z TRIFOLDOT

A készülék jelentősen eltér a Huawei által korábban bemutatott eszközöktől, és akadnak hiányosságai.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
Bemutatta a Samsung a háromrészbe hajtogatható Galaxy Z TriFoldot

Évek óta dolgozott a Samsung azon, hogy létrehozza az első mobiltelefonját három részbe hajtható képernyővel. Ez már valóban akkora nyitott helyzetben, mint egy átlagos táblagép. A szerkezet teljesítményére nem lehet majd panasz, noha nem kapta meg a legújabb Qualcomm csúcschipet.

A Huawei-jel ellentétben, a Samsung nem egy nagy képernyőt használt az eszközénél, aminek három állása van, hanem két külön panelt vetett be, és ezek között nincs átmenet, félig nyitott állapot. Kívülről egy 6,5 colos panel várja az érdeklődőket, belül pedig egy 10 hüvelykes képernyő lapul.

Galéria megnyitása

Az újdonság mindkét esetben Dynamic LTPO AMOLED 2X technológiás panelt alkalmaz 1-120 Hz-es támogatással és DCI-P3 színtérrel. Meglepő módon a flexibilis kijelző felbontása elég alacsony lett, a 10 colon csak 2160 x 1584 képpontot vonultat fel, ami mindössze 269 PPI-s pixelsűrűséget eredményez. 1600 nites fényerőre képes ez az egység, és természetesen gondoskodik a HDR tartalmak kezeléséről. A külső kijelző Full HD+ felbontást nyújt 422 PPI-s pixelsűrűséget elérve a 6,5 colon, a fényereje pedig akár 2500 nit is lehet.

Galéria megnyitása

Az Android 16 operációs rendszert kapta meg a Galaxy Z TriFold, amire a One UI 8 grafikus felhasználói felület lett ráhúzva. A Samsung ezúttal már olyan extrákat vonultat fel – sok esetben módosítás nélkül átemelve –, amiket korábban a Galaxy Tab S táblagépek számára alkotott. Lehetőséget nyújt az eszköz három mobilos app párhuzamos futtatására osztott kijelzőn, biztosítja a külső képernyő nélküli Samsung DeX elérést, és gond nélkül támogatja a billentyűzet és egér kezelését.

Galéria megnyitása

Mind a kettő képernyőben helyet kapott egy-egy 10 megapixeles kamera, ami elsősorban a videohívások miatt szükséges, hiszen itt gond nélkül lehet a főkamerával is szelfiket gyártani, közel hibátlan minőségben. Ezek a kamerák már alkalmasak 4K60 videózásra, ami mindenképpen örömteli, és elektronikus stabilizálást is biztosítanak.

Az elsődleges kameramodul három tagból áll, és már 8K videózást is lehetővé tesz. A főkamera 200 megapixeles szenzort használ optikai stabilizálással, egy 1/1,3 colos érzékelőről beszélhetünk ebben az esetben. Az egyik társkamera 3-szoros optikai zoomra nyújt lehetőséget 10 megapixeles érzékelőt alapul véve, a másik társkamera pedig ultraszéles látószöggel dolgozik 12 MPixeles felbontás mellett, makrózást is lehetővé téve.

Galéria megnyitása

Már megjelent a Qualcommnál a Snapdragon 8 Elite Gen 5 chip, már ezzel jönnek sorban a csúcsmobilok, ezúttal azonban még a Snapdragon 8 Elite-tel (for Galaxy) kell beérnie a vásárlóknak. Persze ez minden bizonnyal az összes helyzetben hibátlanul teszi majd a dolgát, de mégis csak jobban mutatna a Qualcomm legújabb zászlóshajója ebben a környezetben. Csak 16 GB RAM-mal lesz kapható a Galaxy Z TriFold, a tárhely pedig 512 GB vagy 1 TB lehet.

Galéria megnyitása

Természetesen a jó kapcsolati lehetőségekről sem feledkeztek meg a fejlesztők, így biztosított például az 5G mobil hálózati modem mmWave tartományra kiterjedően is. Rendelkezik a mobiltelefon Wi-Fi 7 opcióval, és Bluetooth 5.4 modul is található a kelléktárában. A fejlett A-GPS vevő és az NFC chip is adott, sőt mi több, még az UWB integrálását is megoldott a Samsung csapata.

A legvékonyabb pontján 3,9 milliméter vastag a Galaxy Z TriFold, de nem tudja minden pontján ezt a kecsességet nyújtani. 214,1 x 159,2 milliméteres felület tárul a vásárlók elé a termék kihajtását követően. A szerkezet zárt helyzetben 12,9 milliméteres, és 309 gramm a tömege, szóval nem feltétlenül lesz kényelmes egész nap zsebben hordozni. Színválasztékról itt nem beszélhetünk, csak fekete verzió készül a különlegességből.

Galéria megnyitása

A Galaxy Z TriFold IP48 tanúsítványt kapott, ami azt jelenti, hogy a poros környezettől óvni kell, mert az apró szemcsék kárt tehetnek a szerkezetben, viszont a vizet kiválóan bírja, 30 percig gond nélkül átvészeli 1,5 méter mély vízben. A keret Advanced Armor Aluminum, mint a Galaxy Z Fold7 esetén is, a zsanér részben titán, a megjelenítőt pedig Gorilla Glass Victus Ceramic 2 védi, míg belül továbbra is egy speciális filmréteg látja el ezt a feladatot.

Galéria megnyitása

Sztereó hangzást nyújt a Galaxy Z TriFold, ami itt szükségszerű, hiszen mégis csak a kényelmes, jó élményt jelentő videózás az egyik fő felhasználási területe a nagy kijelzőnek. A Samsung DeX-et nagy kijelzőkkel vezeték nélküli formán is támogatja a termék, de az USB-C csatlakozón keresztül is lehet hozzá külső megjelenítőt csatlakoztatni. Ujjlenyomat-olvasóval is szolgál a gép, ezt a keretre pakolta a Samsung, hogy mindig elérhető legyen.

Galéria megnyitása

Három akkumulátorcella található a Galaxy Z TriFoldban, ezek együtt 5600 milliamperórás kapacitással szolgálnak. Szimpla mobilként használva jól fogja bírni, de nyitott helyzetben azért azzal számolni kell, hogy nem lesz acélos az üzemideje. 45 wattos teljesítménnyel lehet gyorstölteni az eszközt, és van vezeték nélküli opció is, ez azonban csak 15 W-os. Még töltésmegosztással is lehet élni vészhelyzetben – ez 4,5 W-tal támogatott.

A Samsung Galaxy Z TriFold ajánlott fogyasztói árára nem tért ki a vállalat, ami elég meglepő. Minden bizonnyal rendkívül sokba fog kerülni a gépezet, és ezért inkább csak az utolsó pillanatban, az előrendelési lehetőség megnyitásakor fedi majd ezt fel a cég. Első körben csak Dél-Koreában lesz kapható a masina, ezt követően jön a kínai, a tajvani, a szingapúri és az amerikai bevezetés is idővel.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére