A Redmi K széria egy ideje már etalonnak számít az ár-érték arány szempontjából, és idén sem lesz ez másként az alapján, amit az újonnan leleplezett Redmi K40 modellek mutatnak. Nagyon nehéz dolga lesz annak, aki ezeknek a mobiloknak szeretne erős konkurenciát állítani. Lényegében mindegyik modell a felsőkategóriát képviseli a teljesítményét tekintve, mégis széles ársávot fednek le, ráadásul eléggé alacsony összegről indulva.
Az eszközök nagyon hasonlóak, de azért lehet majd közöttük megfigyelni jelentős különbségeket. A rendszerchip nem ugyanaz minden esetben, és a kameránál is vannak eltérések a gépek között, de kezdjük a megismerésüket a képernyővel. A mobilok ugyanazt a kiváló minőségű 6,67 hüvelykes egységet kapták meg, ami AMOLED (E4) technológiás és sík felületű. 1300 nites fényerővel lehet már itt számolni, támogatott a MEMC is, és ami ennek a meglétét indokolja, az a 120 Hz-es üzemmódnak a támogatása. Lefedi a képernyő a DCI-P3 színteret, támogatja a HDR10+-t és 8192 lépésben tudja szabályozni a fényerejét.
A Redmi K40 vonulat teljesen ugyanazt a szoftveres környezetet biztosítja majd a MIUI 12 grafikus felhasználói felülettel az Android 11 operációs rendszer alapján. És a Xiaomi már korábban bejelentette a MIUI 12.5 érkezését, amit viszonylag hamar meg is kapnak majd ezek az okostelefonok a tervek szerint. Tavasszal mindhárom modell átesik majd a jelentős frissítésen.
A képernyőn egy mindössze 2,76 milliméteres lyukon keresztül tekint a világra a készülékek előlapi kamerája. Egy 20 megapixeles egységet vonultatnak fel az okostelefonok, ami már megfelelő képminőségről képes gondoskodni az önarcképek készítése alkalmával. Videózni itt 1080p-ben lehet maximum, viszont 720 mellett támogatott a 120 FPS-es opció is.
A főkamera az a pont, ahol nagyobb különbség van a gépek között. Mindegyik ugyanannyi képalkotóval rendelkezik, három kamerát vonultatnak fel, és még a társkamerák is azonosak, de az elsődleges képalkotó már különbözik. A társkamerák frontján van egy 8 MPixeles ultra-széles látószögű (119°) egység és egy olyan 5 megapixeles megoldás, ami kétszeres közelítést tud és makrózásra szakosodott, így apró témákat képes jól megörökíteni.
A Redmi K40 Pro+ egy 108 megapixeles főkamerát vonultat fel, a Samsung ISOCELL HM2 szenzort alkalmazza egy F/1.75-ös apertúrájú lencserendszerrel megtoldva. A Redmi K40 Pro a Sony IMX686 érzékelőt vonultatja fel, ami 64 MPixeles, és F/1.89 az optikájának a rekesznyílása. Ami pedig a Redmi K40-et illeti, az már csak egy 48 megapixeles főkamerával rendelkezik, melynek az alapját a Sony IMX582 adja, és itt pedig egy F/1.79-es lencse került felhasználásra.
Már 8K Ultra HD videózással is lehet számolni a Redmi K40 Pro és Pro+ modelleknél, a K40 viszont „csak” 4K Ultra HD támogatással fog szolgálni. EIS minden esetben segíti majd a simább felvételek készítését, és a 960 FPS szuperlassított mozgóképeknek a megörökítésére is egyformán van mód az eszközök esetében. A szoftveres oldalon a MIUI 12 sok jó extrát kínál majd a fotózások, videózások alkalmára, és a MIUI 12.5 pedig további lehetőségeket fog nyújtani.
A Redmi K40 széria esetében a sebessége biztosan nem lehet majd panasz, mivel a K40 Pro és a K40 Pro+ már a Snapdragon 888 mobilplatformot alkalmazza, és a Redmi K40 pedig a Snapdragon 870-et kapta meg, ami gond nélkül hozza a tavalyi csúcslapkáknak a tempóját. A készülékek LPDDR5 rendszermemóriát használnak UFS 3.1 adattárolókkal. A Redmi K40 Pro+ csak 12/256 GB-os kiszerelésben lesz kapható, a K40 Pro pedig 6 vagy 8 GB memóriával fog befutni 128 vagy 256 GB-nyi tárhely mellett. A K40 pedig 6, 8 és 12 GB-tal szerelten is jön, a háttértára pedig ennek is 128 vagy 256 gigás lehet majd.
A kapcsolati képességeket tekintve a Redmi K40 széria nyújt 5G lehetőséget és persze 4G LTE hálózati modemmel is fel lettek vértezve. A Wi-Fi 6E és a Bluetooth 5.2 modul is adott a Redmi K40 Pro variánsoknál, a K40-nél pedig be kell érni a Wi-Fi 6 és a Bluetooth 5.1 opciókkal. Egyaránt rendelkeznek a gépek NFC chippel, IrDA porttal és fejlett A-GPS vevővel. Dual-SIM-esek is természetesen a masinák, ám csak DSDS üzemre képesek – de ez sajnos már megszokott.
A szerkezeteknél az anyaghasználatról nem különösebben esett szó, de azt megtudhattuk, hogy az előlapjaikat Gorilla Glass 5 üveg védi az újdonságoknak. Az oldalára került az ujjlenyomat-olvasó az okostelefonoknak, így ezt mindig könnyen el lehet érni, és villámgyorsan fog menni az azonosítás. 196 gramm a K40 széria mindegyik tagjának a tömege a jelenlegi ismereteink szerint, és 163,7 x 76,4 x 7,8 milliméteres vonalakkal határolhatóak körül. IP53 minősítéssel is rendelkeznek a gépek, szóval a fröccsenő vizet, gyenge esőt el tudják viselni.
Sztereó hangzással szolgálnak a mobilok, és támogatják a Dolby Atmos technológiát. Van Audio Zoom is a hangzás terén, ami a videóknál segít majd a fontos hangoknak a kiemelésében, ezáltal még jobb lesz a multimédiás összkép. Hi-Res Audio minősítéssel is rendelkeznek a masinák, és egy X-tengelyes rezgőmotor került a burkolat alá, ami jobb visszajelzéseket tud adni a különböző helyzetekben.
4520 milliamperórás kapacitású akkumulátor találhat az okostelefonokban, ami átlagos üzemidőt vetít felőre. Van gyorstöltést támogatás minden esetben, és ez 33 wattos teljesítménnyel szolgál, amit kihasználva 30 perc alatt több mint 60 százalékos töltöttségi szint érhető el, a nulláról 100%-ra pumpálás pedig 52 percet vesz igénybe. Sajnos vezeték nélküli opció nincs.
A Redmi K40 széria márciusban kerül a boltokba Kínában. A Redmi K40 és a K40 Pro jön először, ezeket már március 4-étől lehet majd rendelni, a K40 Pro+ pedig március végén fog befutni. Az árazása a termékeknek így fest a jelenlegi árfolyamon forintra átszámolva:
- Redmi K40 Pro+ 12/256 GB – 170 ezer forint
- Redmi K40 Pro 8/256 GB – 152 ezer forint
- Redmi K40 Pro 8/128 GB – 138 ezer forint
- Redmi K40 Pro 6/128 GB – 129 ezer forint
- Redmi K40 12/256 GB – 125 ezer forint
- Redmi K40 8/256 GB – 115 ezer forint
- Redmi K40 8/128 GB – 102 ezer forint
- Redmi K40 6/128 GB – 92 ezer forint







































