A Corsair Link névre keresztelt, szoftveres és hardveres komponensekből álló rendszer már elég régen bemutatkozott, ám első szárnypróbálgatásai nem voltak valami biztatóak, így eljött az idő, hogy az első generációs megoldást egy – mind hardverben, mind pedig szoftverben – jóval ütőképesebb második generációs vezérlő váltsa fel.

Hogy mi is a Corsair Link Commander Mini? Egy ötletes kiegészítő, amellyel ventilátorok vezérlésére, különböző területek hőmérsékletének ellenőrzésére, illetve RGB LED-ek vagy LED szalagok vezérlésére egyaránt van mód. A különböző rendszerparaméterek módosítására és megtekintésére a Corsair Link Dashboard szoftver ad lehetőséget.

Galéria megnyitása

Az új kiegészítő USB 2.0-s csatolón keresztül kapcsolódik az adott rendszerhez, tápellátását pedig SATA tápkábelen keresztül oldja meg. A hardvert hatékonyan vezérelhetjük a hozzá tartozó Corsair Link Dashboard alkalmazással, ami meglehetősen magas szintű precizitást képvisel – olyat, amit hagyományos alaplapi ventilátor vezérléssel általában nem lehet megvalósítani.

Galéria megnyitása

A Commander Mini hardveres feszültség szabályozást kínál, amellyel bármilyen háromkábeles ventilátort vezérelhetünk, de emellett a PWM támogatással ellátott modellek támogatása is biztosított. Amennyiben több ventilátor fordulatszámát kell szabályozni, a rendszer a Cooling Node segítségével kibővíthető, így további 5 ventilátor vezérlésére nyílik mód, viszont ezek már csak PWM támogatású példányok lehetnek. Ezzel együtt a Hydro Series H80i, illetve a H100i folyadékhűtő rendszerek vezérlése is megoldható a Corsair Link segítségével.

Galéria megnyitása

A Corsair Link Dashboard szoftver RGB LED-ek vezérlésére is használható: ezek akár közvetlenül is csatlakozhatnak a Commander Minihez, de igény esetén a Corsair Link Lighting Node is bevethető a siker érdekében. Az RGB LED-ek hőmérsékletváltozás hatására megváltoztathatják színüket, de arra is van mód, hogy két szín felváltva, pulzálva világítson. A H110i LED-jei a rendszer segítségével pirosan vagy kéken világíthatnak CPU hőmérséklettől függően, de a LED-es szalagok fényerejének módosítása is megoldható – ha a GPU üresjáratban üzemel, akkor a LED szalag fényereje alacsony, de ahogy melegszik a helyzet, úgy növekedhet a fényerő is. A szettel még a HXi és AXi sorozatú Corsair tápegységek terhelése is monitorozható.

Galéria megnyitása

A gazdagabb funkcionalitást kínáló, megbízhatóbban működő Corsair Link Commander Mini rövidesen elérhető lesz kereskedelmi forgalomban. Az egyelőre nem derült ki, pontosan mennyibe kerül majd az újdonság.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

7 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Kajafun
Kajafun
2014. okt. 15. 17:58
#5

Hahooo, Ipon! Hahó!!!!!!!!!

Kajafun
Kajafun
2015. febr. 3. 18:24

Érdekes hogy sehol se lehet kapni, viszont a gyártó meg árulja, vagyis árulná! :/

A legnagyobb gáz pedig az, hogy rákérdeztem iponra hogy mi a helyzet, és kb fél éve várom a választ... Szánalom azok után hogy mindig innen vásárolok...

Kajafun
Kajafun
2014. szept. 5. 12:13
#4

Mikor lehet már kapni végre???

BVEKT0R
BVEKT0R
2014. aug. 6. 16:11
#3

Nagyon jó kis cucc, még a nagyobb is. Ha lehetne kapni itthon jó áron biztos vennék.

Kajafun
Kajafun
2014. aug. 6. 13:23
#2

Fől a fejem ezerrel... tegnap vettem zalman ventiszabályzót mert clinket nem tudtam venni sehol!!! :@@@@

kazsakke
kazsakke
2014. aug. 6. 12:55
#1

a vegen a felsorolasbol kimaradt RM szeria, azon is van c-link csatlakozo

Vissza az oldal tetejére