A Pearl Abyss koreai csapat által fejlesztett Black Desert című sandbox MMO idén fog megjelenni, igaz egyelőre csak Koreában, Oroszországban és Japánban, de már több európai és amerikai kiadó is kifejezte érdeklődését a játék iránt a 2013-as, meglehetősen jól sikerült Gamescomos bemutatót követően. A nyugati kiadók ettől függetlenül még óvatosak, a döntéshozatal előtt megvárják a zárt bétát, de az biztató jel, hogy már a kliens angol verziója is készülőben van. A játék először PC-re (Windows) fog megjelenni, de már folynak a tárgyalások a PlayStation 4-es változatról is.

Az ingyenesen játszható high-fantasy MMO-ban két egymással szembenálló frakció lesz, Republic of Calpheon és Kingdom of Valencia néven. Ezek színeiben hatalmas csatákban és várostromokban vehetünk részt. A fejlesztők annak érdekében, hogy mindez zökkenőmentesen történhessen, nem egy már meglévő motorból indultak ki, hanem sajátot fejlesztettek. A nagyszabású PvP csaták mellett a játékban természetesen minden megtalálható, ami egy MMO-hoz kell, űzhetünk szakmákat, lehet saját házunk és mini-játékokkal is elszórakozhatunk.

Az alábbi videóban látható a Black Desert igen részletes karakterkreálója, amely minden eddiginél finomabb testreszabást tesz lehetővé. A játék második zárt bétája április 22-én veszi kezdetét, sajnos csak Koreában.

Galéria megnyitása

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

10 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Tollans
Tollans
2016. máj. 26. 10:46
#10

Sziasztok szívesen várjuk az embereket a megújult AngelFury Guildben. Jó fej mindenki nem teszünk senkivel sem különbségtételt összetartó és kitartó csapat vagyunk várjuk a jelentkezésetek mint kezdő mint tapasztalt játékosokat. Annyi lenne a kérésünk hogy teamspeak 3-ra fel kellene jönni mindig. Nembaj ha nincs kedved guild questezni nem csak guild questekkel foglalkozunk, (PVP Gear-ben segítünk segítünk felhúzni lvl 50-re Guild Bossal mindenkit megvárunk nem hagyunk magára senkit) a lényeg a guildben az összetartás. Ha inaktív vagy jelezd facebook csoporton. 7 napos próbaidővel indul a felvétel. Ha látjuk hogy sokszor vagy aktív és tényleg arra törekszel hogy jobb legyen mindenkinek akkor jelentkezz. Valamint jelentkezz facebook csoportunkra és ott kapsz tőlünk egy Teamspeak 3 ip címet. https://www.facebook.com/groups/859672337486059/?fref=ts Amennyiben jelentkezel: Az Alustin Szerveren találsz meg minket és főleg a Balenos A2 channelen vagyunk. Guild Felvételt intézi: TekKay (Micsiii) vagy Terra (Proudmore)

Csengery
Csengery
2015. nov. 27. 13:11
#9

Sziasztok, a játék hivatalos magyar oldalát a következő címen érhetitek el:

Black Desert Hungary

A legfrissebb hírek és béta kulcs sorsolás hamarosan!

raiden
raiden
2014. ápr. 10. 17:02
#8

hát ne haragudjatok, de a lovaglás az valami hányingerkeltő.

VanRigel
VanRigel
2014. ápr. 10. 16:33
#7

Nagyon szép a grafika, láttam a többi videót is róla.

Remélhetőleg a kasztok mind2 nemben jelentkeznek majd, mert a videókban az íjász, és a mágus volt a női, míg a két harcos kaszt férfi nemben volt látható.

Mindenesetre én tuti vevő vagyok rá! ;)

Szefmester
Szefmester
2014. ápr. 9. 10:40
#6

A karakter generálás zseniális. Ha megjelenik angol nyelven akkor szerintem adok neki egy esélyt. Ez a Korea only a KSSN miatt sajna felejtős.

Trevize1987
Trevize1987
2014. ápr. 9. 8:43
#5

Ez tényleg fantasztikus. Mármint a karakterkreálás. Bár a teaser sem rossz.

mviski
mviski
2014. ápr. 9. 8:32
#4

Ide vele EU-ba!

Chif52
Chif52
2014. ápr. 9. 2:38
#3

Ezt a karakterkreálást szerintem megirigyelné az összes Játék nem csak más MMO-k. Igencsak tetszetős és megéri majd kipróbálni, csak legyen az eu-ban is elérhető.

madcaptain
madcaptain
2014. ápr. 9. 1:48
#2

Kivancsi vagyok a gepigenyere, de meginkabb, hogy lesz-e benne PVE endgame tartalom vagy csak a szokasos azsiai MMO PVE grind max szintig, aztan old meg masikat PVP idetlenseg.

Xesxow
Xesxow
2014. ápr. 8. 19:14
#1

Tetszetős.

Vissza az oldal tetejére