A Realme egy nagyon érdekes „kis” márka az Oppo égisze alatt, egyáltalán nem úgy viselkedik, mint a legtöbb fiókmárka a zászlóshajó alatt. Most is azt láthatjuk, hogy egy igazán figyelemre méltó húzásra szánta el magát. Úgy döntött, hogy kitolja a garantált frissítések idejét bizonyos modellek esetében.
A márka a felsőkategóriás eszközei esetében úgy döntött, hogy kiemelkedő szoftvertámogatásról fog gondoskodni, és ezt visszamenőleg is érvényesítik. Akik tavaly vásároltak Realme GT 5G modellt, azok is örülhetnek a mostani lépésnek. A továbbiakban a cég „prémium” termékei már annyi támogatásban fognak részesülni, mint akár a Pixelek, sőt, még túl is tehet azokon.
Biztonsági javításokat 4 éven keresztül kapnak majd az okostelefonok a megjelenésüket követően.
A Realme szeretné, ha az emberek nem úgy tekintenének rá, mint a többi kínai márkára. Nagyobb bizalmat és közvetlenebb ügyfélkapcsolatot akar elérni, és jól tudja már az elmúlt évek tapasztalataiból, hogy ehhez először neki kell lépnie. Egy remek gesztus a Realme-től, hogy a GT szériás, felsőkategóriás okostelefonjainál innentől garantálja a 3 főverziós Android frissítést a négy éven át tartó biztonsági támogatással karöltve.
Ez azt jelenti, hogy a Realme GT 5G, miután az Android 11 operációs rendszerrel jelent meg, nemhogy az idei évben elrajtoló Android 13-at is megkapja, de az Android 14 is elérhető lesz majd rá idővel. Ezzel hosszú évekre megalapozott lesz a szoftvertámogatás, évekig nem kell attól tartani, hogy a mobilon jelenlevő API-szint kicsúszik a támogatási keretből.
Azt nem tudni, hogy mennyire lesz gyors a frissítések biztosítása, de azért az elképzelhető, hogy erre néhány hónapot várni kell, és az Android 13 már 2023 elejére csúszhat, az Android 14-re pedig jó eséllyel 2024 elején fog váltani a Realme GT 5G. Biztonsági javításokból pedig még 2025-ben is részesülhet a masina. A Realme GT2 és GT2 Pro az Android 15-ig kaphat operációs rendszer frissítéseket, ami pedig a biztonsági javításokat illeti, még 2026-ban is kapja majd a javításokat.
Ez mindenképpen egy jó irány, akkor is, ha egyelőre nem több készüléknél lesz ilyen szintű szoftvertámogatás. Jelenleg erre az androidos mezőnyben csak a Samsung tud ráverni, ott a Realme GT széria ellenfelei, a Galaxy S modellek négy főverziós frissítésben is részesülhetnek, biztonsági javításokat pedig már öt éven keresztül kaphatnak. Ezzel az ajánlattal a Samsung jelenleg egyedülálló. Ugyanakkor reméljük, hogy lesz majd olyan vállalat, aki megpróbálja ilyen szinten is felvenni a versenyt, nemcsak az árban és a specifikációban.
A Realme GT, valamint a GT2 és GT2 Pro egyaránt elérhető lett Kínán és Indián kívül, eljutott Európába, azon belül pedig hazánkba is. Ezeket a készülékeket meg lehet vásárolni széles körben, és a biztosított szoftvertámogatás mellett a vásárlók magabiztosabban emelhetik le a polcról.