A NASA még februárban jelentette be a rekordnak számító felfedezést, miszerint találtak hét olyan bolygót, melynek méretei nagyjából megegyeznek a Földdel, és egy törpecsillag, a Trappist-1 körül keringenek. Ráadásul ez az egész nincs is olyan messze a mi Naprendszerünktől.

A kutatók szerint a hét bolygó mindegyike alkalmas lehet arra, hogy a felszínén megmaradjon folyékony formájában a víz, azonban potenciálisan csak egy esik bele abba a zónába, hogy akár élet is kialakulhasson rajta. Ezt majd az okos űrkutatók kitalálják, nekünk nem is ez a legérdekesebb.

Hanem az, hogy David Braben, a Frontier stúdió fejese elárulta, hogy az Elite: Dangerous univerzumának felépítéséhez használt Stellar Forge nevű rendszer már készített egy hasonló naprendszert a játékba, ráadásul majdnem pontosan ugyanazon a helyen, ahol a NASA felfedezte a Trappist-1-et. Oké, a "majdnem ugyanazon a helyen" jelen esetben 39 fényévet jelent, de az űr hatalmas távolságait figyelembe véve nem sokkal lőtt mellé a rendszer.

Az Elite: Dangerous nem túl hangzatos nevű Core Sys Sector XU-P A5-0 rendszerében ráadásul szintén egy törpecsillag körül kering hét bolygó. A Stellar Forge ezt ráadásul a tömegvonzás alapján számolta ki (tehát tudta, hogy valaminek kell ott lennie), szóval gyakorlatilag megjövendölte a Trappist-1 felfedezését. Braben szerint nem ez lesz az első eset, hogy az Elite: Dangerousból szerezhetünk majd utalást az univerzum felfedezésében.

Akárhogy is, az Elite: Dangerous fejlesztői egy frissítéssel a NASA adatai alapján módosították a felfedezett naprendszert, és a játékban is megkapja a valódi nevét, a Trappist-1-et.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

10 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Pendra37
Pendra37
2017. márc. 29. 13:46
#3

Aztamindenit, ehhez aztan kell bor az ember kepere.

A csillagterkep amit generaltak teljesen veletlenszeru. Ezt egeszitettek ki egy kezzel keszitett listaval , ami a korabbi Elite jatekok rendszereit es a letezo, ismert csillagokat es exobolygokat tartalmazzal. Egyszeruen a nagy szamok torvenye miatt van olyan epszilon sugaru kor, amin belul talalhato egy olyan rendszer, amit hasonloan alakitott ki a veletlenszam generator.

A hires neves Stellar Forge akkor baromsagokat tett a jatekba, mint egy haz. 1000 fokos atalaghomersekletu bolygo viz korforgassal es elettel. -90 fokos atlaghomersekletu bolygo hatalmas, kek oceanokkal es zold vegetacioval. Sehol egy fia ho vagy jeg. Es a nyomas egyik esetben sem tert el sokban a Folditol. Bolygok olyan tavolsagban es olyan palyakon, amik a valosagban szettepnek egymast pusztan a gravitaciojukkal.

Ezek nem egyedi, elszigetelt esetek. Egy ideig olvasgattam a leirasokat. Az elso par napban amuldozva, ezutan hitetlenkedve, vegul mar csak a rohoges kedveert.

Konyorgom, meg a Naprendszer kozvetlen kornyezetet is elcsesztek. Berandomizaltak a Duamta-t, 9,8 fenyevre tolunk, mert miert ne. Na ezek utan en nem ragoznam a Stellar Forge kepessegeit.

dduvi
dduvi
2017. márc. 31. 12:36

Okés, nem erőltetem a dolgot, mivel te már döntöttél. Erősen sarkítottan ítéled meg a játékot. Van akinek bejön az ED, van akinek nem.

Igen, a hibrid kapcsolati megoldás (szerver +p2p) limitálja az egy instában tartózkodók létszámát. Cserébe nem havidíjas a játék, mint sok más esetben, ahol fenn kell tartani a szerverparkokat. Több tagunk is külföldről játszik, de ez nem okoz komoly gondot. Van saját Discord csatornánk, amin keresztül kommunikálunk.

A közös játék alatt nem a grindelést értem :) Vannak a saját rendezvényeink és programjaink. Példaképp itt az év végi ingame találkozónk, de - ha érdekel - az oldalon sok más információt is találsz rólunk :)

http://elitedangerous.hu/ev-vegi-fototalalkozo/

Ch00ler
Ch00ler
2017. márc. 29. 9:25
#2

nincs is olyan messze a mi Naprendszerünktől

nincs hat, csak mi nem vagyunk kepesek olyan urhajot kesziteni, amivel odaerhetnenk. Vagy kivarjuk azt a par szaz evet :)

Tyrel
Tyrel
2017. márc. 29. 9:11
#1

Trappist??

Sajtból van a Hoooold, sajtból van a hooold...

Vissza az oldal tetejére