A Star Citizen megkapta legújabb, alfa 3.2-es verziószámú frissítését, ami hozott magával néhány fontosabb újdonságot. A legnagyobb ezek közül, hogy végre elérhető a már régen belengetett bányászat.
Ehhez Orion vagy Prospector hajóra lesz szükségünk, amit ugye megvásárolhatunk valós pénzen, mert az in-game hajóbolt csak a következő, 3.3-as frissítéssel érkezik.
Bányászni egyelőre a Crusader bolygó holdjain tudunk, és maga a folyamat több lépcsőből áll. Először is le kell szkennelnünk magát a holdat, hogy megtaláljuk a lelőhelyet, majd magát a lelőhelyet is, hogy milyen nyersanyagot tartalmaz. Ezután a bányászlézerünkkel le kell bontanunk róla a felesleges dolgokat, majd a vonónyalábbal felvenni az értékes holmit.
Ha ez megvan, akkor a kibányászott holmit az újonnan megjelent, kifejezetten erre létrehozott kioszkoknál értékesíthetjük. A fejlesztők figyelmeztettek, hogy a játék gazdasága még nagyon kialakulóban van, úgyhogy az árak folyamatosan változni fognak a következő hetekben.
Ezen kívül bekerült a rendszerbe a csapatos játék lehetősége, külön party chattel, de érkeztek új boltok (a bányászathoz kapcsolódókon kívül is), jött egy csomó új hajó, és persze ahogy az ilyenkor lenni szokott, csomó hibajavítás és optimalizáció. A teljes patch notes erre olvasható.































