Bejelentették az Injustice 2-t

Fejleszthető és testreszabható karakterekkel érkezik a DC Comics és a Mortal Kombat fejlesztőinek új játéka.

Bejelentették az Injustice 2-t

Ahogy arról már a pletykák alapján beszámoltunk, érkezik az Injustice 2. A hivatalos megerősítés után most már nyilvánvalóvá vált, hogy a Warner Bros. játékrészlege, azon belül is a NetherRealm stúdió átállt a kétéves ciklusokra, így felváltva érkezik a Mortal Kombat és az Injustice. Ami okosan hangzik, hiszen így egyik franchise sem fárad el ideje korán.

Az Injustice 2 a hivatalos bejelentés szerint PlayStation 4-re és Xbox One-ra érkezik 2017-ben. A PC-s verzió úgy tűnik, hogy kimarad, ami mondjuk nem meglepő abból a szempontból, hogy a Warner az elmúlt időben komoly problémákba ütközött a Mortal Kombat, és a Batman: Arkham Knight számítógépes változatainál is.

Az Injustice 2 legnagyobb újdonsága az lesz, hogy a játék során megszerzett kreditekből testreszabhatjuk, átöltöztethetjük a DC univerzum hőseit (és antihőseit), sőt, még a harci stílusukat is megváltoztathatjuk.

"Néhány óra játék után abszolút lehet számítani arra, hogy az általad létrehozott Aquaman jelentősen más lesz, mint az ellenfeledé"- szól a hivatalos sajtóközlemény.

De azért a történetet sem felejtik ki, habár nyilván nem kell túl nagy dologra gondolni: Batman és brigádja veszi fel a harcot Superman és társai ellen, szóval (logikus módon) illeszkedik a téma az új filmhez. Habár, amikor a fejlesztést elkezdték, valószínűleg még nem tudták, hogy a film ennyire negatív fogadtatásban részesül majd.

Játszható karakterként egyelőre Batman, Superman, Supergirl, Aquaman, Flash, Atrocitus és Gorilla Grod van bejelentve, helyszínként pedig Metropolis, Gotham City és Atlantis.

Tesztek

{{ i }}
arrow_backward arrow_forward
{{ content.commentCount }}

{{ content.title }}

{{ content.lead }}
{{ content.rate }} %
{{ content.title }}
{{ totalTranslation }}
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mond el mit gondolsz a cikkről.
{{ showMoreCountLabel }}

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward