A Xiaomi idén már elindította a 12 sorozatot, aminek több tagja is kereskedelmi forgalomba kerül, azonban a Mi 11 Ultra számára egyelőre nem állított utódot. Most pedig nagyon úgy fest, hogy már nem is fog, legalábbis a 12 szérián belül, mert a cég hamarosan már a 12S sorozattal fog előrukkolni, és ennek lesz majd a csúcsmodellje a 12S Ultra.

Már azt is tudjuk, hogy a Xiaomi mikorra tervezi a bemutatót, ugyanis hivatalosan felfedte, hogy július 4-én lesz az az online esemény, amin a következő felsőkategóriás eszközök megjelennek. Nemcsak a 12S Ultra jön, hanem állítólag a 12 és 12 Pro is utódot fog kapni a 12S és a 12S Pro révén. Lesz a mobilokban több közös nevező is, de a képalkotást tekintve például egészen biztos, hogy messze a 12S Ultra fogja a legjobb lehetőségeket biztosítani.

Galéria megnyitása

A vállalat korábban leszerződött a Leicával, és már biztos, hogy most fogja ennek az együttműködésnek az első kézzel fogható eredményét bejelenteni a vállalat. Valószínűleg mind a három eszköz megkapja majd a Leica logót, és főleg a szoftveres területen lesz tapasztalható a kollaborációs munka hozadéka.

A Xiaomi 12S a Leica kamerával egy kisebb formátumú, de felsőkategóriás okostelefon lesz majd a kínálatban, elsődlegesen a Galaxy S22 és az iPhone 13 ellen. A Xiaomi 12S Pro lesz az az általános felsőkategóriás gép, ami már a nagy képernyőt és a remek kamerarendszert is magában foglalja, de még egy kicsit szolidabb az ára. A Xiaomi 12S Ultra pedig egy kamerás fenevad lehet, ami valószínűleg megpróbálja majd a DXOMark első helyét visszaszerezni a vállalat számára. Ez egy többnyire kompromisszummentesen megépített szerkezet lehet majd nagyon magas áron.

Galéria megnyitása

Az a hír járja, hogy a Xiaomi az újdonságoknál már a Snapdragon 8+ Gen 1 rendszerchipet is előhúzhatja majd a kalapból, miközben akár a Dimensity 9000 is előkerülhet bizonyos kiviteleknél. A vállalat mindent megtesz azért, hogy jobban tudjon szerepelni a felsőkategóriában, de a Counterpoint legfrissebb elemzése szerint az idei első negyedévben nem tudott érdemben több prémiumkategóriás mobilt eladnia, mint egy évvel korábban. Talán majd a 12S széria segít az értékesítési számok emelésében.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

0 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!

Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!

Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.
Vissza az oldal tetejére