Már nagyon sok kiszivárgott információt tudunk arról a lapkáról, ami a Snapdragon 888 mobilplatformot fogja felváltani a tápláléklánc csúcsán, de hivatalosan még nem mutatkozott be. Hamarosan azonban erre is sor kerülhet majd, ugyanis kiderült, mikor lesz az az esemény, aminek a keretei között reflektorfénybe kerülhet a termék.
A Qualcomm november 30-án kezdi idén a Snapdragon Tech Summit névre hallgató fejlesztői konferenciáját. Bár a menetrendről a vállalat igazából nem beszélt, lényegében biztosra lehet azt venni, hogy az eddig csak SM8450 azonosítóval fel-felbukkanó megoldásról le fog hullni a lepel. A Snapdragon 835 óta minden felsőkategóriás egységét az év végi Snapdragon Tech Summit keretében mutatta be a chiptervező vállalat. A beharangozó képen egy végtelen jelzés rajzolódik ki a fektetett nyolcas forma révén, de ebből semmilyen következtetést nem lehet levonni a tervekre vonatkozóan.
Több napos lesz ebben az évben (is) a fejlesztői konferencia. A november 30-i kezdést követően december 2-ig fog tartani a jelenlegi tervek szerint, és a főszereplője minden részletét valószínűleg nem az első napon fogja felfedni a Qualcomm. Korábban azt lehetett látni, hogy beszélt néhány szóban a friss csúcsmodellről a cég az első napon, de mindent csak a későbbi napokon fedett fel ennek kapcsán.
A Qualcomm nemrégiben jelentett be egy sor középkategóriás újdonságot, szóval ilyen megoldásokra nem különösebben érdemes számítani. Amennyiben jön még másik rendszerchip is az SM8450 mellett, abban az esetben egy olyan megoldásra számítunk, ami a felsőközépkategória környékét veheti célba. A Snapdragon Tech Summit a mobilos lapkákon felül hozhat persze egy sor más területet érintő fejlesztést, biztosan szó lesz majd a viselhető kiegészítőkről, és nem lenne meglepő, ha az IoT is szóba kerülne.
A Snapdragon 898 néven emlegetett lapkának a főbb paramétereit már egyébként lényegében megismerhettük. Több forrás is megerősítette egymástól függetlenül, hogy az ARMv9 architektúrát fogja követni a chip Cortex-X2, Cortex-A710 és Cortex-A510 magokkal, valamint egy Adreno 730 IGP-vel. Az órajele pedig 3 GHz lehet maximum, miközben a középső klaszter 2,5 GHz-en üzemelhet, az energiahatékonyságot preferáló egységek meg 1,79 GHz-ig skálázódhatnak. Az egység már 4 nm-en készülhet és a Snapdragon X65 5G modemet fogja használni.
Már azt is szinte biztosan lehet tudni, hogy a Qualcomm a Xiaomi számára adja meg a lehetőséget elsőként, hogy Snapdragon 898-at használó okostelefont mutasson be, majd ezt követően pedig valószínűleg a Motorola fog sorra kerülni, de ez még azért kevésbé biztos. Az viszont garantált, hogy minden nagy gyártó alkalmazza majd a chipet jövőre. Bár most állítólag a MediaTek egy valóban erős riválissal készül.































