Persze senki se gondolja, hogy a táblagépnek lenne szüksége a tanulásra, épp ellenkezőleg, az Apple azt szeretné elérni, hogy a tanulóknak legyen szüksége az iPadre.

Galéria megnyitása

Az Apple előző héten mutatta be az iBooks névre hallgató alkalmazás második kiadását, ami elképesztő terveket vetít előre. A vállalat szeretné megreformálni a jelenlegi oktatási anyagok formáját, ezt természetesen minden tartalom digitális formába öntésével érné el. Az új iBooks kapott egy iBook Author nevű programot, amivel bárki egyszerűen készíthet tankönyvet, legyen az tanár, vagy a jegyzeteit összesítő diák, ennek segítségével a formázatlan, nyers tartalmat egyszerűen e-book formájába önthetjük, mivel különböző formázási sémákkal a piszkos munkát pillanatok alatta magától elvégzi az alkalmazás, ami a szöveges információ mellett egyéb médiák, képek, filmek, és interaktív tartalmak kezelésére is alkalmas. A másik része az iTunes U, ez főleg a tanárok életét könnyítheti, ennek segítségével a különböző kurzusokról tudhatják meg a diákok minden felmerülő kérdésükre a választ, tanterveket, előadások anyagait szerezhetik be egyszerűen. Az iBooks 2-ben közzétett anyagok ára legfeljebb 15 dollár lehet, de akár ingyenes is találhatunk, ezeknek az árát minden esetben a szerző adja meg, így esetenként jóval olcsóbban úszhatjuk meg a tankönyvek vásárlását, és könnyebben találhatunk magunknak órai jegyzeteket; az Apple minden közzétett tartalom árának 30 százalékára tart igényt, a maradék 70 százalék pedig a szerzőé.

Galéria megnyitása

Ezek így egészen futurisztikus jövőképet alkotnak az oktatásról, de a dolog árnyoldala, hogy ehhez mindenképpen Apple termékekre lesz szükségünk, csak így férhetünk hozzá az iBooks által kínált tartalmakhoz, ezek pedig nem titkoltan, rendkívül drágák. Egy iPadért cserébe legalább 400 dollárt kell letenni az asztalra, ami egy diák, vagy a szülő számára komoly összeg, és amennyiben a tanulás kellékei ily módon kezdenek terjedni, nőhet a szegényebb és a tehetősebb rétegek tanulási lehetőségei közötti differencia, ami konfliktusokat szülhet.

Az elképzelés, és az irány tehát tökéletes, már csak a költségekből fakad probléma, viszont az bőven elegendő lehet a kudarchoz. Amennyiben a tartalom megjelenítő eszközök kérdését valamilyen formán sikerül megoldani, például olcsó első generációs iPadek az oktatási intézmények számára, vagy esetleg androidos berkekből érkező alternatíva, akkor valóban életképes lehet a megoldás.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

11 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
dilofekete
dilofekete
2012. jan. 24. 16:59
#11

Az a probléma szerintem, hogy siralmas ilyen híreket olvasnom, amikor 3 hónap alatt keresek bejelentetten 100k, állambácsi cégjénél :( Gondolom a Nokia 3210-mel elhúzhatok melegebb éghajlatra is akkor már, ott legalább már nem fáznék bakker

prohlep
prohlep
2012. jan. 23. 20:05
#10

"az Apple minden közzétett tartalom árának 30 százalékára tart igényt, a maradék 70 százalék pedig a szerzőé."

A problema az, hogy az Apple nem fizet koncesszios dijat az egyes orszagoknak azert, hogy a vilag-kozossegi kommunikacionak utoerebe egy kincses-banyat helyezhessen el.

Ebbol a szemszogbol nezve a 30% elore bekodolja, hogy az egyik kontinens sokkal gazdagabb legyen mint a tobbi.

Ugyanigy zsakmanyoltak ki a banyakincsekkel rendelkezo harmadik vilagot: a kibanyaszas tudasat irrealisan felertekeltek azzal, hogy nem a tudast fizettettek meg, hanem a kitermeles hasznanak egy magas szazalekat a gazdag befekteto-orszagok lelkiismeret-furdalas nelkul bezsebeltek.

fekszi
fekszi
2012. jan. 23. 19:06
#9

Elnézést telón nem mindig jön össze, javítom: Magyarország :)

fekszi
fekszi
2012. jan. 23. 18:21
#8

Ne magyar országra gondoljatok, hanem USA-ra. Ott már most is kapnak az egyetemi hallgatók egy macbookot egyes egyetemeken tanulmányi célokra. Ezzel most csak annyit csináltak, hogy nem macbook hanem ipad lesz mindenkinek és természetesen így tanulás szempontjából elég hasznosnak tűnik az újítás a könyvek miatt. Remélem hamar elterjed és 5-10 éven belül a kis diákok egy ipadon vagy egy hasonló táblán fogják olvasni vagy nézni a tananyagot (ha pl videó lesz). Én látok benne fantáziát és jó ötletnek tartom.

Krigg
Krigg
2012. jan. 23. 16:50
#7

Amugy bukta az egesz, mert jelenleg az aprobetus resz kimondja: aki az Apple rendszeren keresztul adja kozre az irasait az mashol nem teheti meg, Applenek kizarolagos terjesztesi joga lesz.

Benes
Benes
2012. jan. 23. 15:03
#6

Amíg ilyen drága az alap készülék, a tananyag sem lesz kevés addig nem érdemes.

Azt ne mondja senki, hogy 2-3éven belül megtérül, mert ha lépést akarsz tartani akkor 2-3éven belül új készüléket kell venned...nem beszélve hogy egy gyerek kezében nem egy életbiztosítás a 100k feletti készülék.

TJZ83
TJZ83
2012. jan. 23. 14:42
#5

Szerintem ezt nem fogják olyan szinten bevezetni, mint ahogyan az Apple kitalálta. Nem ismerek konkrétumot, de biztosan van nyílt forráskódú kiadványszerkesztő programocska amivel lehet ilyen jegyzeteket összerakni, amiket bármilyen eszköz (okostelefon, tablet, pc, mac) tud kezelni.

Ha csak magának az iPad-nak az elterjedségét nézzük a konkurenciával szemben (ezesetben android, vagy tanulásra nettop is kiváló) eléggé gyengén áll. Nem hiszem, hogy ebből igazi oktatási platform lesz.

pjszilard
pjszilard
2012. jan. 23. 14:06
#4

Kindel Fire re is sokkal olcsobbak a konyvek, de ott nem 15$ a max.

Krigg
Krigg
2012. jan. 23. 14:05
#3

Apple biztos tok profin megcsinalta, de oktatasban szerintem tobb keresivaloja van egy nyitott oprendszernek, vagy egy cross-platform appnak.

pjszilard
pjszilard
2012. jan. 23. 14:05
#2

Ha a tankonyv max 15$ sok esetmen 1 fel ev alatt bejohet az ara!

petXYZW
petXYZW
2012. jan. 23. 13:47
#1

"ami egy diák, vagy a szülő számára komoly összeg." - "a szegényebb és a tehetősebb rétegek tanulási lehetőségei közötti differencia, ami konfliktusokat szülhet."

Hát, ezért a mondatért kár volt.

Vissza az oldal tetejére