A Xiaomi korábban, március elején jelentette be a Redmi Note 10 5G-t, amiben nagy potenciál van, ha valakinek fontos az 5G támogatás megléte. Azt pedig már mondanunk sem kell valószínűleg, hogy a Mi Band 6, vagy ahogy hivatalosan nevezik sok régióban, Mi Smart Band 6, egészen biztos, hogy kirobbanó sikerre számíthat.
Először lássuk, hogy az okostelefon árazása miként alakul itthon. A Redmi Note 10 5G hazánkban hivatalosan 4 GB rendszermemóriával lesz elérhető, amihez 64 vagy 128 GB tárhely kapcsolódhat. A 4/64 GB-os kivitele az eszköznek 85 ezer forintba kerül majd hivatalosan, és 90 ezer forintért cserébe lehet majd megvásárolni azt a kiadást, ami már 128 GB-tal szolgál.
Azért a távol-keleti árakhoz képest itthon zsebbe nyúlósabb lett a készülék, de így is elfogadható ajánlatokról beszélhetünk. És fontos, hogy akik minél hamarabb lecsapnak az okostelefonra, azok még olcsóbban juthatnak hozzá, miközben ajándékkal is gazdagodnak. A Redmi Note 10 5G a készlet erejéig 80 ezer forintért kapható most 4/64 GB-os kiszerelésben egy Mi Band 5 aktivitásmérővel együtt. Így pedig már igen jó vételről beszélhetünk.
Ráadásul azok, akik augusztus 31-ig vesznek ilyen okostelefont a Xiaomitól vagy a gyártó hivatalos partnerétől, azok féléves kijelzőgaranciában is részesülnek. Ez azt jelenti, hogy amennyiben egy baleset miatt összetöri az ember a mobilját a vásárlástól számított 6 hónapon belül, abban az esetben ingyen cseréli a szakszervíz a sérült megjelenítőt. Viszont annak köszönhetően, hogy Gorilla Glass 3 üveg védi az előlapot, elég jól fogja bírni a fizikai behatásokat.
A Redmi Note 10 5G egy 6,5 hüvelykes megjelenítővel rendelkezik, ami Full HD+, 90 Hz-es és IPS technológiás egy Corning üveg mögé bújtatva. Van itt még adaptív szinkronizálás is, 30, 60 és 90 Hz-es lépcsőkben. A MIUI 12 található rajta alapból, de frissül a MIUI 12.5-re az Android pedig már a legújabb 11-es kiadás rajta. Az eszköz frontkamerája 8 megapixeles, a hátán pedig van egy 48 MPixeles főkamera, ami mellé szegődött még kettő darab 2 megapixeles megoldás, az egyik makrózásra, a másik mélységérzékelésre.
A MediaTek Dimensity 700 lapkát alkalmazza a mobil, így a teljesítménye az esetek többségében megfelelő lesz. Az 5G mellett biztosítani fog a készülék 802.11ac szabványnak is megfelelő WLAN-t és egyebek mellett NFC chipet. A műanyag burkolatos mobil 190 grammot nyom, és szürke, ezüst, kék, valamint zöld színekben lesz elérhető. Az akkumulátora 5000 mAh-s és 18 wattal tölthető, akit pedig részletesebben is érdekel minden jellemzője, az korábbi hírünkben tájékozódat.
Érdekesség, hogy a Samsung is éppen most jelentette be azt a mobilt, ami a Redmi Note 10 5G ellenfele lesz, a Galaxy A22 5G-vel néz majd szembe a kínaiak eszköz itthon, és azt kell mondjuk, hogy egyáltalán nem egyértelmű a Redmi előnye. Ha a hivatalos árakat vesszük az akciós ajánlatokat figyelmen kívül hagyva, akkor csak minimálisan drágább a Samsung készüléke, miközben a képernyője nagyobb és ultra-széles látószögű kamerát is biztosít, ellenben a Xiaomi eszközét Gorilla Glass védi.
A Xiaomi Mi Band 6 17 ezer forintos ajánlott fogyasztói áron érkezett meg Magyarországra. És ezt valószínűleg már nem kell bemutatnunk. Nagyon látvány lett ez az újdonság, hiszen már csaknem a teljes felülete egy megjelenítő, ami 50%-kal lett nagyobb az elődnél használt panelhez képest.
A szerkezet hat mozgásformát tud magától követni, de egyébként 30 különböző opciót tartogat könnyen elérhetően. A sportolók számára remek választás lehet, hiszen a véroxigénszintet is képes követni. És ezt a terméket volt lehetőségünk tesztelni is, amit itt olvashattok el.

































