A Microsoft az elmúlt hetekben rohamtempóra kapcsolva tüntette el minden létező felületéről a Nokia nevét. Ennek eredményeként született meg az első olyan Lumia okostelefon is, amelyen már a redmondi alakulat neve olvasható, de mint az mostanra kiderült, sajnos a Lumia 535 rajta nem úgy sikerült, ahogy azt a Microsoft tervezte.

Galéria megnyitása

A belépőszintet megcélzó újdonságra sokan vártak, ugyanis már előzetesen látni lehetett, hogy egy nagyon jó ár-érték arányú mobilról beszélhetünk, ami az eladási számok tekintetében is a Lumia 520 babérjaira törhetne végre. Az újdonság kevesebb mint 140 dollárért 5 hüvelykes, Gorilla Glass 3 üveggel védett kijelzővel van ellátva, négy Cortex-A7 magot tartalmazó Snapdragon 200 chip dolgozik benne, és már 1 GB-nyi rendszermemóriával gazdálkodhat. Ráadásul dupla SIM befogadására képes kivitel is készült belőle, aminek egészen kicsi a felára, így még több érdeklődőnek jelenthet kedvező alternatívát. Igen ám, de sajnos pont ennél az okostelefonnál mostanra egy olyan hiba is felütötte a fejét, ami bizony csúcsán belerondíthat a felhasználói élménybe.

Az első beszámolók alapján az eszköz vezérlésével gondok vannak. A nem várt problémát a Lumia 535 érintőkijelzője okozza. A hiba általában olyankor jelentkezik, amikor több ujjat kellene nyomon követnie az szerkezetnek. Minden jel szerint nem ideálisan lett bekonfigurálva a panel érzékenysége, ennek eredményeként pedig a panel sokszor nem jól észleli a felhasználó ujját. Esetenként rossz helyen érzékeli a tulajdonosa ujjbegyét, azonban van mikor csak egy pontot lát, sőt mi több, olyan is előfordul, hogy egyáltalán nem észlel érintést. Ez elég komoly gondot jelenthet például a galériában való navigáláskor, vagy a térképek használatakor is, hiszen a multitouch-t igénylő műveleteket így csak nehézségek árán lehet elvégezni. Továbbá néhány forrás szerint még a Word Flow billentyűzet használatát is korlátozza. A Winphone Viet Windows Phone-ra specializálódott szaklap videóra is rögzítette a jelenséget, amit az alábbiakban lehet megtekinteni.

Öröm az ürömben, hogy a Microsoft mostanra elismerte és regisztrálta is a hibát, így a vállalat munkatársai megkezdték a probléma elhárítását. A redmondiak elmondták, hogy a probléma szerencsére szoftveres frissítés útján orvosolható, és ezt hamarosan meg is fogják tenni. A kisebb javítás OTA érkezik majd, így akár menet közben is elvégezhető a művelet. A Lumia 535 rajtja tehát ugyan nem sikerült jól, de remélhetőleg rövidesen elejét veszik a kellemetlenségeknek és sikeressé válhat.

Azok, akik már megvásárolták a Lumia 535-öt, és észlelték is az említett hibát, egy módon megpróbálhatnak valamelyes javítani a helyzeten. A Beállítások menüponton belül a „Könnyű kezelés” alatt a „Képernyőnagyító” kikapcsolását követően talán javulhat valamennyit az érzékelés. Ez az opció alapértelmezetten be van kapcsolva. Ez sajnos nem egy garantált gyógymód, ám több felhasználó is jelezte, hogy a művelet javított a helyzeten.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

16 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
zodiac83
zodiac83
2014. dec. 17. 18:02
#6

Értem, köszi. Nem túl bíztató. Anno gondolatban nekem is átsuhant, hogy nem egy szerencsés kifejezés ez a lollipop. (lásd még a nyalókával képzett honi szófordulatokat)

zodiac83
zodiac83
2014. dec. 17. 15:06
#5

Apropó ötös droid mennyire váltotta be a hozzá fűzött reményeket? Sikerült úrrál lenni a sokak által hangoztatott "lag"-fesztiválon az alapvető telefon funkciók tekintetében pl.? Memóriakezelés? (Ezen kérdéseket tessék úgy értelmezni, ahogy van. Nem kötekedés, nem irónia, szimpla érdeklődés, mert nem követem egy ideje.)

Smooth44
Smooth44
2014. dec. 17. 16:42

Én csak egy tesztet olvastam róla, mikor kidobták. Emberünk egy referencia készüléken - Nexus5 - tesztelte. Oldalakon keresztül áradozott, hogy az - amúgy egyre inkább iOS-oid - felület mennyire zseniálisan fantasztikus, milyen szép az egész, és hogy mennyi újdonság és főleg milyen szép, de legalábbis gyönyörű és a kinézete hát az maga a mámor. Majd az utolsó oldalon, kb 4 sorban (nem szószerint idézem): aprócska, elhanyagolható, igazán nem szembeötlő hibája azért van. Senki nem tudja mitől, de biztos orvosolják majd. Időnként meg-megröccen a rendszer, sőt, néha megáll, bezárja az alkalmazást, újratölti a kezelőfelületet majd megy minden tovább, mintha misem történt volna. LOLlipop

Zabalint
Zabalint
2014. dec. 17. 13:01
#4

Egyébként ez a hiba kijavítása után tényleg egy jó ár-érték arányú készülék lesz.

gabest
gabest
2014. dec. 16. 16:47
#3

A két éves htc 8x még mindig jobb az olcsó nokiáknál, és 100 dollár körül kapni interneten...

DogTheDog
DogTheDog
2014. dec. 17. 12:28

Inkabb 1520 mintsem 930.

Smooth44
Smooth44
2014. dec. 16. 16:41
#2

Elég jónak tűnik, itthon már kb 40k körül kapható is (küszöb garis GSM üzletekben).

Ha sikerül orvosolni ezt a nem kis hibát, akkor valszeg ez lesz a következő telefonom... 520 is bőven elegendő, a zseblámpa nem jönne rosszul néha :D (625 meg nem tetszik)

lajcsi1975
lajcsi1975
2014. dec. 16. 16:36
#1

Minden kezdet nehéz , majd később beindul a szekér és lemossa az ellenfeleket vagy versenytársakat a pályáról.

Zabalint
Zabalint
2014. dec. 17. 12:59

Már régen elmúltak azok az idők, amikor a Windows fikázás volt a menő, ma már a gagyidroidozás a trendi, nézz csak rá a kommentekre.

Vissza az oldal tetejére