A Back 4 Blood kicsit késik, de ez nem jelenti azt, hogy ne válna a javára. A most bemutatott kártyarendszer egy igazán izgalmas adaléka lesz ugyanis a játékmenetnek, legalábbis erről tanúskodik a legújabb videó.

A játékot egy Game Director nevezetű mesterséges intelligencia fogja alakítani, aminek az lesz a célja, hogy megfigyelje a játékosok egészségi állapotát, viselkedését, felszerelését és mozgását, ezáltal pedig alakítsa a játékot menet közben. Ennek köszönhetően pedig a Back 4 Blood mindig más és más oldalát fogja mutatni.

Az újrajátszhatóság érdekében a Game Director minden meccs előtt egy üzletet ajánl a játékosoknak kártyák formájában, vagyis kiteríti a lapjait azt illetően, hogy milyen kihívások várnak majd ránk a meccsek során. Muszáj lesz együtt maradnunk vagy sötétség lesz a pályán? Ehhez hasonló feltételek lesznek az MI ajánlásai.

Ezzel szemben mi is rendelkezhetünk lapokkal, amikkel felkészülhetünk az előttünk álló kihívásokra. Jobb felszerelés, több töltény vagy erősebb képességek? Lesz majd választási lehetőségünk.

A játék október 12-én érkezik PC-re, Xbox és PlayStation konzolokra.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

0 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!

Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!

Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.
Vissza az oldal tetejére