Shop menü

AZ XBOX ONE KÖZÖSSÉGNEK LEHET LE KELL MONDANI A HALO INFINITE-RŐL

Török Roland
Török Roland
Az Xbox One közösségnek lehet le kell mondani a Halo Infinite-ről

A Microsoft konkrétan konzolgenerációkat épített a Halo univerzum köré, jelenleg is a Halo: Master Chief Collection PC-s kiadásával vannak elfoglalva, de ami a legújabb részt illeti, egyelőre nem túl fényes Master Chief páncélja és nem is számíthat a Series X ennek a játéknak a hátszelére.

A Halo Infinite-től ugyanis egyelőre nem ájult el a közösség, így talán ennek is betudható, hogy el is halasztották a játék megjelenését és 2021 előtt nem is érdemes várni rá.

A Videogamechronicles megbízható forrásokra hivatkozva azt írja, hogy lehet még többet is kell majd várnunk a játékra és 2022 előtt már nem is biztos, hogy le tudják szállítani nekünk a címet. Sőt, úgy tűnik, hogy nem is feltétlenül csak ez lesz az egyetlen döntés, amit meg kell majd lépnie a Microsoftnak és a 343 Industries-nek közösen.

A helyzet ugyanis az, hogy úgy tűnik, az első generációs Xbox One gépek nem képesek 1080p-s teljesítmény mellett hozni az elvárt minőséget, sőt, a felbontásuk valahol 900p alatt lehet jelenlegi állapotában és az assetek betöltésével is súlyos problémák vannak, amik természetesen grafikai bugokat idéznek elő. Ez pedig veszélyezteti az Xbox One-os verziók megjelenését, az is lehet, hogy végül csak Series X gépeken lesz elérhető a játék, de ez szembe menne a Microsoft korábbi ígéretével, miszerint minden belsős címük évekig meg fog jelenni Xbox One-ra is.

Jelenleg a stúdiónál azon dolgoznak, hogy megpróbálják újraírni motor szintjén az assetek beöltési módját, javítsák a geometriát, az utófeldolgozást és CPU kezelést.

A forrás szerint nagy az összevisszaság a projekt körül, de mindenki azon van, hogy a valaha készült legjobb Halo játék legyen. Természetesen ezeket az információkat érdemes pletyka szintjén kezelni.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére