Az AMD harmadik generációs RYZEN processzorai éppen ma mutatkoztak be, ténylegesen azonban majd csak július 7-én kerülnek az üzletek polcaira. Az már régóta nem titok, hogy az új processzorokat egy-egy BIOS frissítést követően a régebbi, 400-as és 300-as sorozatú lapkakészlettel ellátott alaplapokban is használni lehet majd, arról azonban nem igazán esett szó, hogy az új lapkakészlet támogatja-e a régebbi processzorokat, hiszen kézenfekvőnek tűnt, hogy igen.

A friss információk alapján úgy tűnik, hogy az első generációs, azaz a Summit Ridge lapka köré épülő RYZEN 1000 sorozatú processzorokat, valamint a RYZEN 2000-es sorozatú Raven Ridge APU egységeket nem lehet majd használni a friss, X570-es lapkakészlettel szerelt alaplapokban. Tehát aki először az alaplapot, majd később a processzort cserélné le első generációs RYZEN processzorral vagy RYZEN APU egységgel szerelt rendszerénél, fordítsa meg a sorrendet és kezdje a sort a processzorral/APU egységgel, amennyiben meglévő alaplapja erre lehetőséget ad – a BIOS-t még a régi komponensek mellett frissítse, hogy az új processzorral már működjön az alaplap.

Galéria megnyitása

A második generációs, azaz ZEN+ architektúra köré épülő Pinnacle Ridge modelleket természetesen már támogatja az X570-es lapkakészlet, illetve a 3. generációs, Matisse kódnévre keresztelt megoldásokat is – és jó eséllyel a második generációs Picasso APU egységek is működni fognak az új alaplapokban. A dolgok jelenlegi állása szerint a 400-as sorozatú lapkakészlettel szerelt alaplapok nyújtják kompatibilitás terén a legtöbbet, ezek ugyanis minden új és régi processzort fogadnak majd, már amennyiben az adott alaplapgyártó ehhez megfelelő BIOS-okat is kiad. Márpedig az elmúlt hetek alapján úgy tűnik, az alaplapgyártók igencsak sietnek a friss BIOS-ok kiadásával.

Hogy később érkezik-e B570-es lapkakészlet? Ez egyelőre rejtély, mint ahogy az is, hogy ha érkezik, pontosan mely processzor-generációkat támogatja majd.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

17 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
tomm27
tomm27
2019. máj. 27. 16:49
#3

Hat most ki a fene venne x570 -est elso generacios ryzenhez? Ez nem ervagas, forditva a lenyges az pedig megvan :)

Dragon3k
Dragon3k
2019. jún. 4. 9:09

@DotPontDot

Lehet, hogy az 550 se fogja támogatni, 520 meg nem is biztos, hogy lesz, a 320ak meg nem kapnak ryzen 3000 támogatást, mert túl kicsi rajta a BIOS chip és nem fér bele, a piacon lévő olcsóbb procik támogatását meg nem akarják megszüntetni....

Geralt_of_Trivia
Geralt_of_Trivia
2019. máj. 27. 16:21
#2

Teljesen mindegy, Intel is foglalatot vált, ha egy B450-es lapot is le kell cserélni a teljes kihasználtság érdekében, akkor sem lehet senkinek egy szava sem.

hcsa
hcsa
2019. máj. 27. 16:04
#1

Na, ez igazán érdekes. Bár anno az AMD azt mondta, az AM4 lesz támogatott valami 2020-ig, tehát hogy az 1xxx procik most kiesnek nem cáfolja meg azt. Vagy mégis? Fene se tudja.

thedeveloper
thedeveloper
2019. máj. 28. 10:02

@Mosdatlan_falusi  Nem a PCI-E "foglalat" határozza meg, hogy melyik PCI-E szabványt támogatja a rendszer, hanem a PCI-E vezérlő.
Éppen ezért fog menni vígan sok x470-es lapban a PCI-E 4.0 is.
Például a Gigabyte már adott is ki olyan BIOS-t néhány X470-es, sőt, még néhány B450-es lapjához is, amin engedélyezték a PCI-E 4.0-t (az elsődleges PCI-E x16 -os csatlakozón)
https://www.notebookcheck.net/Gigabyte-s-latest-BIOS-update-enables-PCIe-4-0-support-on-its-AMD-X470-and-B450-motherboards.420880.0.html

https://www.notebookcheck.net/fileadmin/processed/d/1/csm_lf0tm70qy0z21_234481c57e.jpg

Vissza az oldal tetejére