Az Nvidia Drive Platformja komoly teljesítménynövekedést könyvelhet el, hála az Orin SoC és az Ampere architektúra együttműködésének, amelyeknek köszönhetően sokkal ütőképesebbé válhat a platform. Az Orin SoC érkezéséről persze már nagyjából 2 éve tudhatunk, most azonban eljött az idő arra is, hogy a teljes képet láthassuk, igaz, azért még mindig vannak homályos részletek. Az már jó ideje nem titok, hogy az Orin SoC 12 darab Hercules mikroarchitektúra köré épülő processzormaggal rendelkezik, valamint egy Ampere alapú iGPU is helyet kap a fedélzetén. Sajnos a friss bejelentés arra nem tért ki, hogy ez az iGPU pontosan milyen paraméterekkel rendelkezik.
Az biztos, hogy a SoC INT8 DL teljesítmény terén jelentősen felülmúlja a Xavier SoC teljesítményét, hiszen 30 TOP/s helyett már 200 TOP/s teljesítményre képes, ám az FP32-es számítási teljesítményről egyelőre nem esett szó, mint ahogy a pontos gyártástechnológiáról sem. Utóbbi területen erősen valószínű, hogy itt is a TSMC 7 nm-es gyártástechnológiáját vetették be, csak úgy, ahogy a nemrégiben bejelentett A100-as GPU esetében is, ami egyébként egy igazán komoly teljesítményre képes megoldás, hogy az korábbi hírünkből is kiderül.
A sejtések alapján az iGPU egyébként 32 SM tömbbel rendelkezhet, a memória-alrendszer a teljes chip esetében a DRAM lapkák száma alapján 128-bites lehet. Az Orin SoC TDP kerete elég széles tartományon belül, 5 W-tól egészen 45 W-ig terjedhet a megrendelő igényeinek megfelelően.
Az 5 W-os lapka elsősorban az ADAS, azaz a vezetőt segítő kiegészítő rendszerek esetében juthat szerephez, ahol 10 TOPS teljesítményre képes, így meglehetősen alacsony órajelen üzemelhet, valamint szolgáltatásainak egy része is inaktív lehet. Ez a megoldás a szélvédő mögött elhelyezett kamerarendszer NYÁK napjára kerülhet.
A chip ezzel szemben L2+ szintű „önvezető” megoldásokban is helyet kaphat, ahol a TDP keret már 45 W-ig skálázódhat, így a teljesítmény is eléri a 200 TOP/s szintet. Itt már elérhető a 128-bites memória-adatsín, valamint az összes képesség és szolgáltatás is. Ez a platform látható egyébként a hír borítóképén is.
Az Orin SoC ezzel együtt L5 szintű, azaz önálló önvezetésre képes járművek építésében is nagy segítség lehet az Nvidia Drive Robotaxi platformon keresztül. Itt már óriási számítási teljesítmény áll rendelkezésre, hiszen 2 darab Orin SoC, illetve 2 darab Ampere GPU foglal helyet a rendszerben, így összesen 2000 TOP/s-os teljesítmény és 800 W-os TDP keret szerepel a listán. Az SXM formátum és a HBM memória alapján a GPU ebben az esetben az A100-as megoldás lehet, ami darabonként 400 W-os TDP kerettel rendelkezik, így a GPU-k órajelét alighanem visszaveszik kissé, hogy a 45 W-os Orin SoC egységekkel együtt is 800 W-os TDP kereten belül maradhasson a rendszer.