Az Nvidia kínálatában tegnap óta a 16 GB-os GeForce RTX 4060 Ti is jelen van, igaz, ez a rajt most kissé rendhagyóra sikeredett, hiszen a média képviselői nem kaptak tesztkártyákat, a rajtot követően pedig elég sokára bukkantak fel a ténylegesen megvásárolható példányok a boltok valós és virtuális polcain. A GeForce RTX 4060 Ti sorozat 16 GB-os tagjával kapcsolatos legfontosabb információkat korábbi hírünkben foglaltuk össze, azóta pedig a legújabb GeForce driver is megjelent, ami immár ezt a videokártyát is támogatja.
A GeForce 536.67-es kiadás szokás szerint WHQL aláírással, valamint Game Ready minősítéssel vált elérhetővé. Ezúttal csak egy új játékhoz érkeztek extra optimalizációk, ez pedig nem más, mint a Portal: Prelude RTX. Amennyiben az említett címmel a lehető legjobb teljesítmény és játékélmény mellett szeretnénk kikapcsolódni, feltétlenül érdemes telepíteni a friss GeForce drivert, illetve akkor is, ha a lenti hibák valamelyikével már találkoztunk és gyógyírt keresünk rájuk.
Kijavított hibák
- A GeForce Experience Freestyle szűrőit alkalmazva összeomolhattak egyes játékok (4008945)
- Az Ampere alapú videokártyák esetében megnövekedett DPC késleltetést mutatott a Latencymon (3952556)
Kijavításra váró hibajelenségek:
- (megjegyzés) A noteszgépek esetében a hibajelenségek rendszerspecifikusak is lehetnek, azaz nem biztos, hogy az adott noteszgépnél is tapasztalhatóak
- (Halo Infinite) A Maxwell alapú videokártyáknál jelentős teljesítménycsökkenés mutatkozik (4052711)
- (Battlefield 2042) A játék stabilitása romolhat, ha GeForce Experience Freestyle szűrőket használunk (4170804)
- (DaVinci Resolve) Ez a driver tartalmaz egy javítást, ami a memória-intenzív használat alkalmával jelentkező, stabilitással kapcsolatos hibára hoz gyógyírt. Egyes esetekben ez a javítás teljesítménycsökkenést is okozhat, például a Stable Diffusion és a DaVinci Resolve alatt. Ezt a hibát a következő driver kiadással javítják.
Az 536.67-es verziószámot viselő driver Windows 10-es és Windows 11-es operációs rendszerekhez tölthető le, videokártyák terén pedig a GeForce GTX 745, a GeForce GTX 750, illetve a GeForce GTX 750 Ti mellett a GeForce 900-as sorozattól felfelé minden újabb mobil és asztali videokártyát támogat, a Kepler sorozatú termékekhez azonban már nem használható. A mobil videokártyáknál előfordulhat, hogy az adott rendszerhez csak a notebook gyártója által biztosított driver települ majd, ennek érdemes utánajárni.
A friss kiadás a korábbi dokumentáció szerint a HD Audio Driver 1.3.40.14-es, az Nvidia PhysX System Software 9.21.0713-as, a GeForce Experience 3.27.0.112-es, illetve a CUDA 12.2-es verziójával rendelkezik. A csomag tartalmazza továbbá a DCH Nvidia Control Panel 8.1.964.0-s verzióját is. Letöltéséhez ide érdemes ellátogatni, a hozzá tartozó dokumentáció pedig itt található.