A Steam üzemeltetői havi szinten publikálják a legérdekesebb statisztikákat, amelyek arról árulkodnak, hogy a szolgáltatás felhasználói bázisa milyen hardvert, illetve milyen szoftvert használ. Ugyan ez a felmérés nem reprezentatív, tehát a teljes globális gamer közösség pontos hardver- és szoftverhasználati szokásait nem tartalmazza – a Steam mellett sok egyéb platform is rendelkezésre áll, és vannak olyanok is, akik F2P játékokkal ütik el az időt –, de így is érdekes képet fest a piac egy nagyobb szegmensének alakulásáról.

A júniusi összesítés alapján processzorok terén az látszik, hogy az Intel továbbra is uralja a Steamet, azaz a játékosok 82,11%-a használ Intel processzort, így az AMD részesedése csak 17,88% – utóbbi a májusi eredményhez képest 0,13%-os visszaesés. Érdekes adalék az is, hogy nőtt azon Intel processzorok száma, amelyek 3,3 és 3,69 GHz közötti magórajelen ketyegnek: az előrelépés mértéke 3,12%.

Videokártyák terén továbbra is nyomasztó Nvidia fölény rajzolódik ki. A Steam felhasználók 75,53%-a használ Nvidia videokártyát, míg 14,75%-uk az AMD valamely megoldását választotta, 9,58% pedig az Intel processzorokba épített iGPU-ra támaszkodik. A TOP 3-ban jelenleg a GeForce GTX 1050, a 1050 Ti és a 1060 foglal helyet (31%-os, 20,56%-os és 12,04%-os részesedéssel), az első AMD videokártya azonban a TOP 10-be sem fért be, ugyanis a Radeon RX 580 a 11. helyet foglalja el a maga 2,54%-os szeletével.

Meglepő, de az R7-es sorozatú iGPU is befért a TOP 20-ba, méghozzá a 17. helyre, ám egyéb AMD terméket a 20 legnépszerűbb videokártya és videóvezérlő között sajnos nem találunk. A 19. legnépszerűbb videóvezérlő egyébként az Intel HD Graphics 4000-es megoldása, ami ugyancsak meglepő.

Operációs rendszerek terén egyértelműen a 64-bites Windows 10 Pro uralja a mezőnyt, a részesedése pedig fokozatosan növekszik: az elmúlt hónapban már 73,49%-os részesedéssel bírt, míg februárban még csak a felhasználók 67,45%-a tette le mellette a voksát.

Érdekes még, hogy a felhasználók 54,12%-a négymagos processzorral szerelt rendszerrel játszik, de a kétmagos processzorok is népszerűek, ugyanis 26,14%-os részesedéssel rendelkeznek. Őket követik a hatmagos megoldások, amelyek júniusban e szegmens 14,35%-át uralták. A legtöbb játékos 8 GB-nyi rendszermemóriát használ, az elsődleges monitor-felbontás pedig 1920 x 1080, de a többmonitoros rendszereknél a 3840 x 1080 pixeles felbontás dominál, azaz jellemzően Full HD monitorokból építenek kétmonitoros rendszert a gamerek. A felhasználók 99,98%-a rendelkezik mikrofonnal, a teljes adattároló kapacitás pedig jellemzően 1 TB felett helyezkedik el a felhasználók 50,99%-ánál.

Aki további érdekességekre is kíváncsi, itt találja a felméréssel kapcsolatos részleteket.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

102 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
fofoka
fofoka
2019. júl. 8. 19:03
#14

8 GB RAM, tovább nem is érdemes olvasni. A statiszikába csak az irodai Word/Outlook konfigok kerültek be.

s_otto
s_otto
2019. júl. 8. 19:34

@fofoka

Na, sok irodai gépre teszel steam klienst? :D

Laci19
Laci19
2019. júl. 7. 15:05
#13

Az NV engem sem nyomaszt (rulez), de a kormánypártok fölénye sem :)  (big rulez) Mi nem tetszik, hogy normálisak, és jól megy az országnak, meg neked is? Az tényleg nyomasztó lehet..  :D

snuzzie
snuzzie
2019. júl. 9. 23:03

@Resike  Egyertelmu, hogy attol, hogy sok dellad van, meg nem leszel fixen boldog. (Bar jobb egy AMG-ben sirni!)
Am hozzatesz, ha biztos(abb) szocialis/anyagi hatter van az ember mogott. Nyilvan, aki pl baszik dolgozni es elvan a mekiben 50 eves koraig es ennyivel megelegszik (mert lusta kepezni magat pl.) akkor tok8 milyen orszagban el, nem lesz soha semmije. Lakasteren pedig mindenhol vannak extrem helyzetek (Nemetorszag: pl München). 

Ha belegondolsz, miert dolgozol, miert keresed a penzt? Azert, hogy azt elkoltsd (most hulyesegre vagy sem, ez eleg objektiv, hisz ami nekem hulyeseg, neked lehet erdekes es vica versa). Meglehet elegedni annyival, amibol minden alap + egyeb szuksegletet kielegits (szamlak,kaja,lakas,hobbi), de ha megteheted ugyan azt, joval tobbert, miert ne? Elmondhatjuk ekkor, hogy szerencsesek vagyunk, csinaljuk amit szeretunk, es meg is fizetnek erte. Am vannak azok akik csinaljak amit szeretnek es meg bazi nagy szukseg is van (lenne) rajuk csak epp rohadtul nincsenek megfizetve (noverek,betegapolok,rendor,tuzolto,mentos,tanar) attol, hogy neked es nekem jo, meg nem csettinthetunk, hogy hehh, szar nekik, menjenek versenyszferaba. (Es szemelyes tapasztalatbol hoztam ezeket, mert nagyon sokan -mar aki meg tud birkozni a nyelvvel- kijonnek ide es teszik a "kotelesseguket" (nekem tuti nem lenne gyomrom pl mentoskent szolgalni), cserebe marad is annyi penzuk, hogy nyugodtabban eljenek.)

tt is lopnak, itt is burokracia van, itt is mennek a pol. botranyok, am hagynak annyit az embernek (azoknak is akik nelkul rohadtul nincs meg a tarsadalom), hogy ne kelljen nap mint nap beosztaniuk a kenyeret.

Boldogsaghoz meg annyit, magyarkent pont, hogy gyanuval fogadtam, hogy mennyivel nyitottabbak es "boldogabbak" (nem gondtalanok persze) az emberek itt -nemzetisegtol fuggetlenul- aztan rajottem miert.

TLDR; nem veletlenul mennek kulfoldre ennyien (jobb elet remenye/azt hiszik majd ott a semmiert lesznek teletomve penzzel) es nem veletlenul mennek haza is azert (honvagy -> foleg a csalad/baratok), csak azt ne mondjuk, hogy mehh nyugaton amivel tobbet keresel, annyival tobb elmegy, mert ha ez igy lenne, nem lenne MO ennyire elmaradva eleg sok mindenben (meg V4-es viszonylatban is sereghajtok vagyunk, barmennyire szeretik szepiteni a statisztikakat.)

(Gorogorszag meg nocomment, EUs penzek egyik legnagyobb penznyeloje... bezzeg reges-regen! :)

Laci19
Laci19
2019. júl. 7. 14:29
#12

Biztos éppen az amd-seknek épp nem futott a steam a felmérés közben, ha meg ment, ők a nemre nyomtak..

Gabor1978
Gabor1978
2019. júl. 6. 20:48
#11

....még jó, hogy a 'válaszra' nyomtam...

 

Egyetértek. Talán az is zavaró, hogy  a teljes oldalt befedi, de valóban elég gány, hogy amikor visszaolvasnék bármit, nem találom, mert elkeveredik.

Gabor1978
Gabor1978
2019. júl. 6. 20:46
#10

Elárulom, hogyan lehetséges az, hogy ez a STEAM lista egy nagy hazug, lefizetett, ótvar, sz@r! :)

Intelem volt, nVidia kártyával és a STEAM előfordult, hogy 2-3 belépésenként kérdezte, miszerint beveheti a statisztikába, a processzor és VGA típusomat, avagy sem.

Jelenleg full AMD -s gépem van, azóta egyetlen egyszer sem kérdezett rá!

....és egyébként is lesz_rom ki mit használ, én nem fogok vásárolni 3x -os áron ugyanolyan teljesítményű terméket, aki meg azt teszi, az az Ő dolga, baja.

Busterftw
Busterftw
2019. júl. 15. 23:03

@s_otto Amikor a Radeon VII megjelent ez olvashattuk tole a kartya kapcsan az elozo Vega sorozat kapcsan (meg mielott epp megjelent a kiambrandito penzugyi jelentes):
"Az AMD meg sosem volt ilyen jo helyzetben" :D

i2k010
i2k010
2019. júl. 6. 20:13
#9

Csak engem idegesít fel mindig ez a hozzászólás-rendszer a cikkek alatt az iponon? Követhetetlen, átláthatatlan, ha az ember VISSZANÉZ pár nap után egy adott cikkhez...

Gabor1978
Gabor1978
2019. júl. 6. 20:49

@i2k010 Egyetértek. Talán az is zavaró, hogy  a teljes oldalt befedi, de valóban elég gány, hogy amikor visszaolvasnék bármit, nem találom, mert elkeveredik.

gabushi
gabushi
2019. júl. 6. 18:47
#8

kéne ebbe a felmérésbe valami idő alapú szűrés, mert ebben a mintában még 1magosok is vannak, de aktív játékos szerintem 2 magosat se vesz már egy ideje...
ami biztos, sok az igazán öreg gép a listában, nehéz lenne ezt így reprezentatívnak tekinteni...

vagy mondjuk egy olyan szűrés, hogy milyen konfig azoknak akik X-Y játékokkal játszottak az elmúlt időszakban ...
több minden kiderülne úgy a listából...

kean
kean
2019. júl. 5. 23:47
#7

Van 60db AMD kártyám amivel bányászok és 1db 1060-as amivel játszok, ez utóbbi látszódik a statisztikában :D

Resike
Resike
2019. júl. 6. 2:05

@kean  És az a 60 kártya fejenként hogyan nem képes kihozni az céget a deficitből, miközben a konkurencia egy kártyáva is rekordokat hoz?

wintercounter
wintercounter
2019. júl. 5. 23:27
#6

Szerintem ennek csupan az-az oka, hogy az atlag altalaban 3-4-5 evente cserel gepet, a pirosak pedig leginkabb az elmult ket evben kezdtek el felzarkozni. Erdekesebb lesz ez a stat 1-2 ev mulva, de azt biztosan nem reprezentalja, hogy jelenleg mi a jobb valasztas...

s_otto
s_otto
2019. júl. 9. 12:47

@Dragon3k

Érdekes hogy ez is hasonló erdeményt mutat mint a steam: https://developer.oculus.com/hardware-report/pc/

fofoka
fofoka
2019. júl. 5. 19:55
#5

Sajnos a részvényárfolyamokon nem látszik ez a töretlen uralom.

gabushi
gabushi
2019. júl. 6. 18:43

@fofoka a részvények ára nem számít, az csak a kibocsájtott részvények mennyisége osztva a válalat értékével...
hiába ér mondjuk 10x annyit a válalat ha közel 10x annyi részvényt is adnak ki.. nem lesz 1 részvény árában látható...

Vazul267
Vazul267
2019. júl. 5. 17:07
#4

Nem igazán hír mivel ezekbe a statisztikába beleszámitanak az internet cafe gépek is amik csak egy configból állnak.

sutyko_hopkins
sutyko_hopkins
2019. júl. 7. 16:51

@Boostocska  hat mi a megveszekedett faszom ha nem reprezentativ?

Benyalnak ~100milio regisztraltbol 5-8-10 milliotol hw adatot.

Halal pontos adatot ugy sem fogsz tudni soha max ha a vilagon minden gamerre rarugja a swat az ajtot es darabokra szedik a gepet.

Te lehet hazudsz azert gondolod, masnal is ez a szokas.

En szimplan csak ertelmezek es levonom a konzekvenciat..

Levy_Szh
Levy_Szh
2019. júl. 5. 16:19
#3

2magos gép 25% ?? minecraft akad rajta (mod nélkül)

mit lehet azon tolni ??  cs go ..

SgScorpion
SgScorpion
2019. júl. 7. 19:13

@Chavalier  Inkább arra kéne buzdítani a kéket és pirosat (meg az m$-t), hogy a régi játékok ne fussanak szarul a mai procikon. Egy régi core 2 duon a cs 1.6 be se ment 1000 fps alá (deathrunban elengedhetetlen), a mai intel meg ryzeneken örülök, ha a 600 megvan.

djkissmrt
djkissmrt
2019. júl. 5. 15:46
#2

" Videokártyák terén továbbra is NYOMASZTÓ Nvidia fölény rajzolódik ki. " - hát ez engem egyáltalán nem nyomaszt, a parlamentben a kormánypárt fölénye na az nyomasztó.

tomm27
tomm27
2019. júl. 7. 18:09

@djkissmrt  "a parlamentben a kormánypárt fölénye na az nyomasztó." 
Demokraciaban annak eredmenyenek megkerdojelezese ezalltal sajat szavazatod ertekenek le degradalasa, na az a nyomaszto

Mosdatlan_falusi
Mosdatlan_falusi
2019. júl. 5. 15:12
#1

Ez a "Physical CPUs" elég hülye megfogalmazás az első táblázatban. Célszerűbb lett volna a "Number of cores" vagy valami hasonló.

És igen, továbbra is szívesen látnám az egyes Win10 verziók részesedését bontva (én külön op. rendszerként tekintek az egyes "évjáratokra", hiába lett szógáttatáááás...)

Laci19
Laci19
2019. júl. 7. 15:08

@Mosdatlan_falusi   "én külön op. rendszerként tekintek az egyes "évjáratokra""  Ideális m$ user vagy. Nincs nagy igényed.. Én meg foltozgatásként tekintek rájuk.

Vissza az oldal tetejére