Az Nvidia következő Ampere alapú videokártyája, a GeForce RTX 3060 még a CES 2021 alkalmával mutatkozott be, ahogy arról akkoriban be is számoltunk. Ez a modell egy GA106-os GPU köré épül, ami a Samsung 8 nm-es gyártástechnológiájával készül, csak úgy, ahogy az eddig bemutatott asztali és mobil GeForce RTX 30-as sorozatú videokártyák.

A szóban forgó GPU ebben az esetben 3584 CUDA maggal gazdálkodhat, amelyek a friss információk szerint 1320 MHz-es alap-, illetve 1780 MHz-es GPU Boost átlag-órajelen ketyeghetnek. A GPU-hoz 192-bites memória-adatsínen keresztül kapcsolódik a GDDR6-os VRAM, méghozzá 12 GB-os kapacitással. A memória-órajel 14 GHz lehet majd, ha a pletykák pontosak. A kereskedelem fő áramába szánt videokártya mindössze 170 W-os TDP kerettel rendelkezik, azaz egyetlen 8-tűs PCI Express tápcsatlakozó elegendő lesz a stabil működéshez, legalábbis a referencia órajeleken ketyegő modelleknél mindenképpen.

Galéria megnyitása

A GeForce RTX 3060 az Nvidia korábbi állítása szerint február végén kerülhet a boltok polcaira, a napokban azonban ennél konkrétabb dátumot is megnevezett a gyártó: az eddigi legolcsóbb Ampere alapú videokártya megjelenésére már csak február 25-ig kell várni. Az új modell listaára 329 dollár lesz, az egyedi hűtéssel és/vagy megemelt órajelekkel ellátott példányok azonban ennél drágábbak lesznek.

Reméljük, ez a rajt zökkenőmentesebb lesz, mint az eddigiek, azaz elegendő mennyiségben érkeznek GeForce RTX 3060-as videokártyák a boltok polcaira.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

31 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Scorpio850
Scorpio850
2021. febr. 17. 15:11
#16

Ugyan minek debütál? Virtuálisan mit sem ér!

WazheadBoci__
WazheadBoci__
2021. febr. 17. 7:21
#15

ez is csak b2b ? 700 ezerert ?

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2021. febr. 17. 14:15

@Tinbi  Én már csak röhögni járok ide és ami a lényeg! SEMMIT nem veszek itt, max csak levegőt. Meglehetősen sok cuccot rendeltem idén elég korrekt kis összegért,de még ,ha pár száz/ezerrel többért is inkább megvettem máshol... (Autóba camera, router, memoria, usb hubok, sd kártyák, SSD stb)

Rojik
Rojik
2021. febr. 16. 22:14
#14

"Reméljük, ez a rajt zökkenőmentesebb lesz, mint az eddigiek, azaz elegendő mennyiségben érkeznek GeForce RTX 3060-as videokártyák a boltok polcaira."

Viccesek vagytok.

Pales
Pales
2021. febr. 16. 17:04
#13

Most miért nem tettétek a cikk végére a webshop linket? Vezethetne ugyanoda, mint a korábbi cikkekben lévők -.-

sutyko_hopkins
sutyko_hopkins
2021. febr. 16. 15:00
#12

"AZ NVIDIA ELÁRULTA, MIKOR ÉRKEZIK A 12 GB-OS GEFORCE RTX 3060"
A boltokba?
Tippelek.
Majd ha megjelenik a az 5xxx szeria...

EMILIEN
EMILIEN
2021. febr. 16. 16:17

@sutyko_hopkins Akkor is csak hiánypótlónak, ráadásul az új generációs kártyák árán :D

arn
arn
2021. febr. 16. 14:57
#11

Jah a 3080 meg 699. Hol?

mtrx220
mtrx220
2021. febr. 16. 13:55
#10

329 dorrár, köhömm ezer fo-rin-tocs-ka!

pepeno1
pepeno1
2021. febr. 16. 13:41
#9

A mai matek feladat, hogy kiszámítsuk, hogy mennyi bányász mennyi raklappal áll már sorban a gyárak előtt. ;)

Mitch23
Mitch23
2021. febr. 16. 12:55
#8

mi lenne ha rendesen lefordítanátok MAGYARRA azt a külföldi oldalt ahol a cikk megjelent??? Mondjuk írhatnátok, hogy 1200 dollár lesz az induló ár és talán jövőre tudunk is venni....

thestock
thestock
2021. febr. 16. 11:39
#7

"Az új modell listaára 329 dollár lesz" -- rendelhetek erről a listáról? xD

Mark29
Mark29
2021. febr. 16. 17:26

@peti19870621 Inkább betiltani kéne mert ha azt nézzük lekövethetetlen pénzt nyomtatnak.

Képzeld már el ezt rendes pénzzel. Elfogyott a színespapir mert mindenki eurot nyomtat othon, kössük engedélyhez ?

powerage
powerage
2021. febr. 16. 11:12
#6

329 dollár az itt 250-260.000 HUF lesz, természetesen csak b2b ügyfeleknek?

tomm27
tomm27
2021. febr. 16. 13:24

@powerage  Szerencsere nem kell gepet vennem a kozeljovoben de mar csak emiatt a huzasuk miatt kurvaisten hogy tobbet ipon-tol nem rendelek. Eddig minden ismerosomnek ajanlottam ez most megfog fordulni.

drumfan321
drumfan321
2021. febr. 16. 10:49
#5

Már most RIP...basszus....pedig jó lenne egy ilyen kártya, de tisztában vagyok az elektronikai iparban lévő helyzettel...abban élek már 15 éve. Valahol értem az árat, de tudom azt is, hogy miért nem kéne/kellene ennyibe kerülnie, hanem még olcsóbb is lehetne, de van egy nagy DE! Inkább megtartom magamnak, mert csak a köpködés jönne.

axe
axe
2021. febr. 16. 21:32

@drumfan321  ugye, a régi era amikor az árak nem változtak, mert az új széria mindig a régi árán jött a régi meg filléres lett

Mark29
Mark29
2021. febr. 16. 10:49
#4

Az 1660 is 200k, aki azt hiszi hogy ez olcsobb lesz az nagyot fog csalodni. 96k az alap ár áfával az már 122k meg persze még rámegy valahonnan random 50-60k minimum, és még "haszont is termelni kell rajta" ami itt megint lesz egy 30k legjobb esetben. Akárhogy nézem az már 200k felett van de remélem tévedek.

Mark29
Mark29
2021. febr. 16. 12:10

@hici Vicc hogy nem büntetik meg a boltokat, ugyanazt csinálják mint a gpu scalperek. Gondolom arra számolnak hogy a bányászoknak ugyis mindegy megveszik anyiért is.

taktari
taktari
2021. febr. 16. 10:25
#3

Szóval rárakjuk az áfát meg a hasznot akkor kb. 160-180ezer HUF-ért AKÁR meg is lehetne venni. De gondolom megint nem itt ebben az országban. Majd a Ramiris Kartel és a hozzá tartozó jobbos-balos hulladék érdekeltségi kör eldönti, hogy az alatvalóik mennyiért kapják!

Ch00ler
Ch00ler
2021. febr. 16. 10:25
#2

erdekes, nekem is ez jutott elsore eszembe: muhahaha :)

carrast
carrast
2021. febr. 16. 10:02
#1

329 dolláros áron MUHAHAAH jó vicc

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2021. febr. 16. 18:02

@carrast  Ipon ezt úgy számolja hogy 329$ az egyenlő 329.000 Ft

Vissza az oldal tetejére