Shop menü

AZ MSI VÉLETLENÜL ELKOTYOGTA: TÉNYLEG ÉRKEZIK A TRX40-ES AMD LAPKAKÉSZLET

Az új lapkakészlet már biztosan érkezik, ám a régi Threadripper processzorokkal a jelek szerint nem lesz kompatibilis. És az új processzorok se a régi TR4-es alaplapokkal. Ha hihetünk a pletykáknak.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Az MSI véletlenül elkotyogta: tényleg érkezik a TRX40-es AMD lapkakészlet

Augusztus végén röppent fel a pletyka, amely szerint az AMD harmadik generációs Threadripper processzoraihoz nem egy, hanem rögtön három új lapkakészlet is érkezik. A Threadripper sorozat az aktuális tervek szerint egyébként november folyamán rajtol el, csak úgy, ahogy a RYZEN 3000-es sorozat zászlóshajója, a RYZEN 9 3950X is.

Nemrégiben ismét érkezett némi információ az új lapkakészletekkel kapcsolatban, mégpedig az, hogy az MSI és az ASRock már dolgozik legalább három olyan új alaplapon, amelyek a TRX40-es lapkakészlet köré épülnek. Az MSI a frissített X299-es alaplapok bejelentésekor, amelyek a Cascade Lake-X alapú Intel HEDT processzorok mellé készültek, véletlenül úgy publikálta a 25 dolláros Steam kupon akcióról szóló weboldalt, hogy a résztvevő termékek között benne maradt a Creator TRX40-es modell neve is, amiről hivatalosan még nem is tudhatnánk. Ezek alapján a TRX40-es lapkakészlet létezése és érkezése már nem titok, ám napvilágot látott vele kapcsolatban egy aggasztóbb információ is, ami sokak számára lehet hidegzuhany.

Mivel pletykáról van szó, érdemes távolságtartóan kezelni a dolgok, még akkor is, ha a dolgot megerősítő ReHVolution újságírója arra hivatkozik, teljesen hivatalos forrásból szerezte az információit, hiszen mégiscsak megjelenés előtt álló termékekről van szó, amelyekről egyelőre csak pletykálnak hivatalos bejelentések híján. Hogy mi ez az aggasztó információ? Nevezetesen az, hogy az aktuális X399-es alaplapok nem lesznek kompatibilisek a 3. generációs Threadripper processzorokkal, a TRX40-es lapkakészlettel szerelt alaplapokban pedig nem működnek majd az első és második generációs Threadripper processzorok.

Galéria megnyitása

Ez azért érdekes, mert az EPYC processzorok frontján használatban maradt az SP3r2 foglalat, csak egy BIOS frissítésre van szükség az új processzoroknál, a TR4 foglalat pedig nagyon hasonlít a szervereknél használatos tokozásra, viszont a TR4-nél a nyolcból csak négy memóriacsatorna van használatban, így néhány érintkezőt nem használnak a Threadripperek esetében. Nincs kizárva, hogy ezekre az érintkezőkhöz új funkciót társított az AMD, ami a visszamenőleges kompatibilitás szempontjából lehet jelentősége – például felhasználhatják őket extra PCIe sávok biztosítására, vagy éppen a tápellátáshoz is –, az viszont rejtély, pontosan miről is van szó, hiszen erre a pletykák már nem térnek ki.

Akárhogy is, novemberben egészen biztosan kiderül, mi a helyzet a témában, akkor majd a kompatibilitással kapcsolatos köd is eloszolhat.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére