Shop menü

AZ MSI EGY CERUZÁVAL VONTA MAGÁRA A FIGYELMET A CES-EN

Papírra és kijelzőre is ugyanúgy lehet írni a termékkel, és kijelzőn is nagyon jó pontossággal fogja tenni a dolgát az érdekes kütyü.
Szécsi Dániel
Szécsi Dániel
Az MSI egy ceruzával vonta magára a figyelmet a CES-en

A CES-re az MSI egy sor új alaplapot, videokártyát, monitort, notebookot és egyéb terméket vitt magával, de talán a cég legkönnyebb aprósága jutott el a legtöbb híroldal hasábjára. Az MSI Pen 2 rendkívül felkapott lett, helyszíni beszámolók szerint minden arra járó ki akarta próbálni, pedig első rénézésre csak egy szimpla érintőceruzáról van szó. Valójában persze többet nyújt a kiegészítő.

Egyszerre lehet használni papírra vagy egy érintőkijelzős termékre íráshoz.

A tervezők ugyanis megoldották egyrészt azt, hogy cserélhető legyen az eszköz apró hegye, másrészt egy olyan anyagból kialakított grafit hegyet készítettek hozzá, ami nem tesz kárt a támogatott eszközök kijelzőjében. Az MSI Pen 2-vel így az egyik percben még lehet jegyzetelni egy füzetbe, a másik percben pedig már rajzolgathat a felhasználó egy MSI Creator Z szériás laptop képernyőjére. A CES-ről érkezett beszámolók szerint tényleg nem marad nyom a kijelzőn a különleges hegynek.

Galéria megnyitása

Egy megbeszélés alatt folyamatosan lehet jegyzetelni, a képernyőn pedig digitálisan rajzolhat a felhasználó, és a notebookról a képernyőt meg lehet osztani a tárgyalóban elhelyezett digitális táblára vagy projektorra. Nem mondjuk, hogy egy nélkülözhetetlen eszközről van szó, de mindenképpen érdekes élményt jelenthet digitális és fizikai jegyzeteket teljesen ugyanazzal az eszközzel készíteni. A cég elmondása alapján ez az első olyan eszköz, ami gondtalan használatot nyújt ennyire különböző helyzetekben.

Galéria megnyitása

A készülék támogatja a Microsoft MPP2.6 ceruzákra vonatkozó protokollt is, ennek köszönhetően lesz például az is megoldott, hogy a kijelzőre írás közben a készülék olyan haptikus visszajelzést adjon a felhasználónak, mintha valóban egy papír felületén húznák a toll hegyét. A ceruzába épített rezgőmotor képes lesz a digitális ceruzával írás, filctollhasználat vagy éppen festés mellett teljesen különböző visszajelzést adni.

Galéria megnyitása

Az MSI Pen 2-ben található apró rezgőmotor gondoskodik majd a realisztikus haptikus visszajelzésekről az eszköz használata során. És itt a felhasználóknak tényleg pontosan meglesz az, hogy milyen érzés az eszközzel papírra írni. A haptikus visszajelzéshez szükséges lesz a Bluetooth kapcsolat, és az MSI a Creator és a CreatorPro Z17 HX Studio készülékeknél gondoskodik először a toll teljes értékű támogatásáról.

Galéria megnyitása

Azt mondja a vállalat, hogy 4096 nyomásszintet tud megkülönböztetni a 14,52 grammos ceruza, ennek köszönhetően nagyon precíz és aprólékos munka is gond nélkül elvégezhető lesz vele. Gyorsan fog reagálni és jól követi le az ember összes kézmozdulatát (266 Hz), így digitális aláírást hatékonyan lehet vele rögzíteni. A döntést is érzékeli, melynek köszönhetően a grafikus munka során még jobban ki lehet majd használni.

Galéria megnyitása

Van hozzá MSI Pen Control címszó alatt applikáció is, amiben például konfigurálható, hogy az MSI Pen 2 végén található gomb mit csináljon egy vagy kettő megnyomás esetén. Mindkét akció egyedileg választható. Ha merül az akkumulátor, arról a szoftver és a tollon található értesítési LED is képes lesz szólni. Használaton kívül a ceruzát akár a támogatott notebookok oldalához is lehet majd tapasztani, mágnesek gondoskodnak ilyenkor a rögzítésről.

Galéria megnyitása

Az eszközben található telep nagyon kicsi és gyorsan feltölthető, de mégis egészen sokáig bírja majd a folyamatos igénybevételt. Teljesen töltött állapotban 32 órányi használatra elegendő tartalékkal szolgál, ha pedig lemerülne, akkor sincs gond. Mindössze 5 percnyi gyorstöltést követően 10 órán át képes minden funkcióját betöltve üzemelni.

Galéria megnyitása

Az MSI a Creator/CreatorPro Z17 HX Studio notebookok mellé fogja adni az MSI Pen 2 ceruzát, de azt nem tudni, hogy külön megvásárolható lesz-e a termék. Ezek a gépek 3000 dollártól indulnak, és professzionális felhasználásra készültek.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére