Az Intel a jelek szerint hamarosan változtathat az eddigi gyakorlatán, vagyis érkezhet egy olyan processzorfoglalat, amellyel kettőnél több processzor-generációt szolgálhat ki a vállalat, ez pedig nem más, mint az LGA-1700, ami a 12. generáció Intel Core sorozatú processzorokkal debütálhat. Az persze még nem világos, hogy az azonos foglalat ellenére lesznek-e mesterséges korlátok az egyes generációk között, mint amilyet a 300-as sorozatú lapkakészletek bevezetésével alkalmazott a gyártó.

A 6. 7. 8. és 9. generációs processzorok esetében az utóbbi kettőhöz 300-as sorozatú lapkakészlettel ellátott alaplap szükséges, ezek a termékek így nem is működnek a 100-as és 200-as sorozatú lapkakészlettel ellátott alaplapokkal, legalábbis hivatalosan, ám néhány lelkes modder már többször bizonyította, hogy a korlát áthágható.

A NotebookCheck beszámolója alapján az LGA-1700-as processzorfoglalat érkezésével változhat a gyakorlat, vagyis az Alder Lake-S modellekhez készített foglalat még legalább két további generációs is kiszolgálhat. Az új platform tehát a dolgok jelenlegi állása szerint hosszabb életű lehet, mint az eddigiek, ebben pedig segít az is, hogy az Alder Lake családtól kezdve asztali fronton is debütál a big.LITTLE koncepció, ami mobil fronton már idén bemutatkozhat a Lakefied formájában.

Az Alder Lake-S modelleknél 8 darab alacsony fogyasztású Gracemont Atom, illetve 8 darab magas teljesítményű Golden Cove processzormag válhat elérhetővé. A kisteljesítményű magok üresjáratban és alacsony terhelés alkalmával juthatnak szerephez, míg a nagyteljesímtényűek már a processzor-intenzív feladatokban segíthetnek be. Ez egyfajta rugalmasságot adhat a rendszernek, az azonban egyelőre rejtély, mire lesz elég az AMD akkoriban megjelenő processzor-generációjával szemben, de idővel erre is választ kaphatunk.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

3 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
ZoliS
ZoliS
2020. máj. 8. 10:14
#2

Eddigiek alapján inkább azt várnám, hogy évente alaplapot kelljen cserélni ugyanahhoz a CPU-hoz... xd

tomchee
tomchee
2020. máj. 8. 14:09

@ZoliS Ne adj nekik ötleteket, már így is eléggé el vadultak :D

tomchee
tomchee
2020. máj. 7. 20:42
#1

LGA-1700? Már vigyázni kell, ne hogy lábunkra ejtsük a procit :D

Az a big.little CPU mondjuk a legvárosabb cucc idén. Kíváncsi vagyok, hogy teljesít PC-kben a koncepció. Ha olyan lesz, mint amilyennek meg álmodták, akkor az lenne a köv laptopomban :)

Vissza az oldal tetejére